Apósom a nagyatádi kórházban töltötte az utolsó fél évét. Már nem beszélt, nem ismert meg senki, csak feküdt, és néha nekiindult. Persze felkelni már nem tudott, csak kiesett az ágyból. Ezért kikötötték a kezeit az ágyhoz, mint mondták, a saját érdekében. Ételt szondával kapott. Aztán a nővérke megnyugtatott, hogy jó kezekben van, az infúzióból éppen vitaminokat nyomatnak a karjába, hogy roborálják. 92 éves volt. Nem tehettünk semmit. A humánus megoldás az lett volna, ha szép csendesen elalszik. Végül ez is történt, de addig eltelt 6 hónap. Nem embertelen dolog néha ez a humánum?

Fiatal ember esetén persze másként gondolnám, de hová akarunk egy 92 éves embert roborálni?