Kevés szavú Szása elbeszélgetett a kazah kartársakkal.
http://astanafans.com/aleksandr-vinokurov-vperedi-mnogo-raboty.html
A saját jövőjéről nem tudtak belőle sokat kihúzni, úgy fest minden képlékeny még.
Lapage szerinte is elmegy, viszont Szedun még egyáltalán nem biztos, hogy az Astana-2 vezetője lesz.
A gyakornokok közül Grudzev marad, a többiek mennek az Astana-2-be. Ha jól értem szerződést hosszabbítottak Nyepomnyjascsijjal is.
Hogy hol és mikor lesz a csapatbemutató, az még nem dőlt el. Szép lenne egy prezentáció Asztanában, de vannak hátrányai: a felkészülési időszak fontos időszakában kellene hosszú és fárasztó utazásnak kitenni a versenyzőket. Másik kérdés, hogy mekkora legyen a felhajtás, mert az erre elvert pénzt a versenyzők juttatásaira is lehetne költeni.
Szása szerint a mezek nem fognak változni.
Végül egy igazán jó hír: Mahmetov elvtárspajtás szerződése november 1-gyel lejárt, és Vino szerint nem hosszabbították meg. Aidar tehát távozik – Szása sok sikert kíván neki az új munkahelyén és köszöni amit a csapatért tett :-) – az utódjáról pedig nem tudni semmit.