Mottó: Heller Ágnes „Hannah Arendt-ről, a nagy antikommunista filozófusról elnevezett tanszék vezetője New Yorkban… írt 40 könyvet, például itt van Az én filozófiám története, tessék azt elolvasni, abba bele lehet kötni!” (Ungvári Tamás az ATV-ben)

 

 

 

 

     Egy pre-romantikus antikapitalista gróf hősi kirohanása

 

 

Tanulságos eset. Ám, csak sorjában, mindenekelőtt elevenítsük föl „Heller Ági” „nagyszerű antikommunista filozófiáját” (amibe ugyebár „bele lehet kötni”, ti. ez már meg van nékünk engedve ungvárilag), nézzük tehát konkrétan: mit fog igazolni Heller Ági?! „Azt fogom igazolni, hogy minden olyan esetben, amikor létező normák és szabályok érvényességét – végső soron sikeresen – kétségbe vonták, vagy a szabadságra, vagy az életre (életlehetőségekre) hivatkoznak. Ez különben valóban így van, ha a ťvalóbanŤ szó értelmezhető. Az igazságosság hagyományos normái igazságosságának kétségbevonása és más normákkal való helyettesítése során a lázadók valóban a szabadságra vagy az életre hivatkoztak” (Filozófiám története, 166-167. oldal, vesd össze).

 

Heller szerint tehát akkor van valami „valóban úgy”, ha a „valóban szó értelmezhető”. Ha viszont nem értelmezhető, akkor semmi sincs valóban úgy. És hogy értelmezhető-e a „valóban” szó, na, azt már nem tudja a „nagyszerű antikommunista filozófus”, hát hiszen pontosan attól „antikommunista”, attól „liberális” meg mindenféle „ista” a „filozófus”, hogy nem tudja. Ha tudná, akkor nem antikommunista, nem liberális stb. volna, hanem filozófus volna a „filozófus”. Míg Ormos Mária szerint „ha az a kommunizmus, ami ellen a forradalom irányult, akkor [a forradalom] antikommunista volt”. De legyünk igazságosak a történészprofesszorral szemben, ő ugyanis csak dumált, „havaskodott” a tévében, obligátmód jártatta a száját, míg Heller könyvben írja, „nagyszerű könyvében” tudatja a bölcseletre szomjas olvasóval: a „valóban” akkor „valóban”, ha tudjuk, mit jelent a valóban, ha „értelmezhető” a „valóban”. Heller úgy bizonyít („igazol”) valamit (filozófiai könyvben!!!), hogy lezseren közli: amit állít, valóban úgy van. Már amennyiben tudja, mi a „valóban”, ám, hogy tudja-e, mi a „valóban”, azt már nem tudja. Ez a filozófia. Ez egy „nagyszerű antikommunista filozófiai” bizonyítás.

 

Mármost, hogy mi a „létező”, illetve a „hagyományos normák” valódi kétségbevonása? Erre vonatkozóan Mikszáth „idézi” híres könyvében a Pester Lloyd jeles tudósítóját: „A magát Zrínyi és társainak valló, mintegy kétszáz főnyi társaságról a legkalandosabb hírek keringenek. Tény az, hogy az elmúlt estén csakugyan mintegy kétszáz magyar díszruhába öltözött, kizárólag férfiakból álló társaság vonult be a dombóvári indóházba, hol akkor csak igen kevés vendég volt jelen. Feltűnő volt, hogy vonat akkor nem érkezett, sem kocsi, tehát gyalog kellett jönniök; csizmáik (némelyeken sárga csizma volt) porosak voltak. A vendéglős előadása szerint kijelentették, hogy éhesek és szomjasak, bort és ételneműt kértek. A vendéglős és pincérei készséggel szolgáltak fel a fényes külsejű uraknak, kik teljes fegyverzettel ültek az asztaloknál. E sorok írója éjjel ment keresztül Dombóváron és tanúja volt a jelenetnek, midőn éji szállást kértek a vendéglőstől.

Ez kijelentette, hogy nincsenek alkalmas helyiségei, hanem bent Dombóváron el fogják látni az urakat.

Erre a Zrínyinek viselkedő egyén (aki valóban Zrínyinek volt maszkírozva) megveregette a vendéglős vállát és így szólt:

  – Köszönöm a vendégszeretetet, atyámfia, melyet tanúsítottál irántunk. Lesz rád gondom a jövőben.

A vendéglős nagy szemeket meresztett és pénzt kért:

  – Mit gondol az úr? Hát bolondnak néz engem? Ennyi úrnak hogy adjak én ingyen enni-inni?

  – Hát mit tegyek? - kérdé a Zrínyi-féle ember szelíd mosollyal.

  – Egyenlítse ki a számláját, fizessen és punktum.

A díszruhás alak erre egyik robosztus társához fordult nagy fejcsóválva:

  – Hallottál már ilyet, Patacsics, hogy pénzt kérnek a vendégtől? No, semmi az. Aztán megint a vendéglőshöz szólt valami fönségesen úrias nyugalommal: ťPénzem nincs, barátom; a száz aranyat, amit a zsebembe tettem, kivették a törökök, de ha lesz, hát küldök neked. Isten megáldjon!Ť

A vendéglős és pincérei elkezdtek most lármázni, hogy így-úgy, ez nem járja, ők addig nem engedik őket távozni a helyiségből, míg nem fizetnek, vagy különben rendőröket hívnak; mire egy gránátszínmentés, tüzes fiatal lovag, akit Csákynak neveztek a többiek, kirántotta a kardját és azt kérdezte a fekete kalpagostól (Zrínyitől):

  – Ne kaszaboljuk le a nyomorultakat?

  – Ne bántsátok – szólt a fekete kalpagos, mosolyogva a vendéglős rémületén –, vért könnyelműen nem szabad ontani. Hanem majd pénzt kell szerezni, ez az első.

  – De hát még azt sem tudom – dadogta a vendéglős fogvacogva –, kik az urak?

A gránátszínmentés megmondta neki:

  – Tudd meg, te barom, hogy gróf Zrínyi Miklóssal beszéltél, urával minden földeknek és erdőknek le egészen Csáktornyáig.

A rejtélyes mágnások, kik közül a vonatról leszállt vendégekből, noha sokan leszálltunk, senki sem ismert egyet sem – ami felette gyanús körülmény –, ezen jelenet után nagy kard- és sarkantyúpengések közt kivonultak az étteremből, otthagyva a kétségbeesett vasúti korcsmárost, kinek mindenét fölették.

Ennyit közölt lapunkkal… a hiteles szemtanú, ki – sajnos – a harmadik csengettyűszó miatt nem szerezhetett már több részletet a furcsa urakról.”

 

Történelemfilozófiai alaphelyzet: a vendéglős pénzt vár a vendégektől a vendéglátásért, amin aztán erősen megrökönyödnek a „gránátszínmentésen, tüzesen” preromantikus antikapitalisták: „Hallottál már ilyet… hogy pénzt kérnek a vendégtől?!”, s amin pedig már a vendéglős mélázik el: most akkor mi a faszom van itt végtére is, ennyire érthetetlen volna a dolog: aki zabált, szlopált, fizessen! Nincs ingyen ebéd…

 

Zrínyi nem marxista; ez kétségtelen; Zrínyi nem kommunista megfontolásból („mindenkinek szükségletei szerint” stb.) nem óhajt fizetni az ételért-italért, ám, hogy messze jobban érti Marxot, mint Heller (Vajda, Tamás Gáspár Miklós), az egészen biztos.

Heller Ágnes szerint a marxi „elmélet azon a feltevésen alapul, hogy csak az időnek vannak korlátai, a természetnek nincsenek, mivel a természet ingyen adja nekünk – végtelenül – mindazt, amire csak szükségünk van” (Filozófiám története 103. oldal).

Ez persze meglehetős marhaság, a „filozófuszseni” keveri A tőkét az Új Zrínyiásszal, illetve keverné, ha ismerné azokat, de legalább valamelyiket a kettő közül. Egyszerűen arról van szó, hogy még Zrínyi sem hippi: „Tudd meg, te barom, hogy gróf Zrínyi Miklóssal beszéltél, urával minden földeknek és erdőknek le egészen Csáktornyáig”.

Marx nem tagadja (nyilván nem Zrínyi főúri logikája mentén, de nem tagadja), hogy igaza van az ironikus Mikszáthnak: eszement dolog a „vendégtől pénzt kérni”, illetve fizetni a vendéglátásért, az ételért, italért, sőt a lovagiasságért is, az előzékenységért, kedvességért, mosolyért, gyöngédségért, szerelemért, hitvesi odaadásért… mindenért, ám sehol nem állítja, hogy „csak az időnek vannak korlátai, a természetnek nincsenek”. Ti. a materialisták ontológiai-filozófiai logikája szerint az idő is végtelen, a „természet” is végtelen, a történelemfilozófiai dimenzió szerint pedig az idő is lehet véges, a természet is lehet véges. Míg a társadalmi-gyakorlati végesség nem más, mint a dolgok eladhatósága, s amely értelemszerűen magában foglalja a kapitalizmus végességét is.

Minden eladó. Minden (és mindenki) megvásárolható. Egyedül Szent Péter asszony nem. Ő csak egy „kicsit”. Hazudni is kicsit szokott, parvenüsködni is csak kicsit. Eböl is egy kicsit, abol is kicsit… Miközben ugyebár a hagymát is hagymával. Von Haus aus.

Metaforikus hagymával persze, mert Heller magánéletét, magánízlését nem ismerem. Egy biztos: Heller állítása, mely szerint a marxi „elmélet azon a feltevésen alapul, hogy csak az időnek vannak korlátai, a természetnek nincsenek”, nem egy „nagyszerű filozófus” „zseniális” tévedése, hanem szokványos dilettantizmus agyi terméke.

A marxi „elmélet” több előfeltevésen alapul. Például: a világ anyagiságában egységes, a dolgok változnak, keletkeznek, megszűnnek, s „teszik” ezt a dialektika törvényei (pl. a tagadás tagadásának elve) szerint, vagyishogy például a kapitalizmus keletkezésében is, megszűnésében is döntő szerepet játszik a „megőrzés” mozzanata, illetve még egy lényegi alapföltevés (s aztán nem sorolom tovább), Marxék szerint a szobafilozófuskodásnak lényegileg annyi. Arról viszont sehol nem beszélnek, hogy az idő abban a vonatkozásban volna véges, amelyben a természet végtelen. Aki tehát nem ismeri Marxot, legalább nekem higgye el: nincs annak a Bánó Andrásnak az az Ungvári Tamása (vs. Almási Miklósnak Babarczy Esztere, Kálmán Olgának Tamás Gáspár Miklósa, Németh Péternek Kertész Ákosa, nincs annak a sok mindenkinek az az Esterházy Pétere, Hellernek Radnótija és így tovább és így tovább), aki be tudná bizonyítani, hogy Heller Ágnes legalább téved, s nem szimpla marhaságo(ka)t habargat össze (von Weibliche-küche aus) az ő „nagyszerű könyvében”.

 

Hónapok óta (a spicli-Heller lebukása, s az Ungvári-féle szánalmas szerecsenmosdatás óta) azon merengek, minő mély tudatlanság s persze primitív pökhendiség kell ahhoz, hogy valaki a nagynyilvánosság előtt jelentse ki: „Heller Ági írt 40 könyvet, például itt van Az én filozófiám története, tessék azt elolvasni, abba bele lehet kötni”.

A könyvnek melyik az a mondata (megállapítása, kijelentése…), amelyikbe ne lehetne „belekötni”? A közhelyeken kívül nyilván. Melyik? Illetve így mondom: belekötni csak a valamibe tudunk, miként a ködöt is csak szurkálni lehet, megszurkálni semmiképpen.

Heller Ágnessel nem lehet vitázni, ugyanis csak marhaságokat ír (miként marhaságokat beszél), tulajdonképpen az a helyzet a könyvével, mint Babarczy Eszterével, amelyről Almási professzor jelentette ki a Mozgó Világban (plusz Esterházy az ÉS-ben): a mű „originális”, „unikális”, a szerző „bölcs”, „koros guru”, „leiskolázza”, „hazavágja” Rortyt és „az egész posztmodern galerit”.

Mi bizonyítja ezt? Konkrétan. Kérdeztem. A válasz: lapítás. Mi bizonyítja, hogy Heller Ágnes filozófus? Kérdeztem. Túl azon persze, hogy ezek az emberek egymásról-önmagukról bizonygatják szinte megállás nélkül: „nagyszerű”, „okos”, „zseniális”, „pária tudós” (a „parvenü” ellentéteként), „briliáns elme”, „tojásfej” (ami náluk „okosat jelent”)… Ők itt a tudós „szürkeállomány”. A nagy „szakértelem”. Miközben jól látható: korlátoltságuk (mely az intellektuális lapály s a primitív gőg sajátos elegye) oly mérvű, hogy attól az olvasottságuk, iskolázottságuk sem ér semmit. A diplomáikról, kitüntetéseikről már nem is beszélve, azoknak is csak monetárisan konvertálható haszonértékük van.

Így tehát megint Zrínyinél vagyunk.

Nem tagadom, meglehetősen utáltam, amikor az „átkosban” savanyúpofát vágott a bolti eladó, s aminél már csak azt utálom jobban, ha látom (merthogy teljesen nyilvánvaló!), a példásan liberális, eminensen polgári „keep smiling” be van építve a fogyasztói árba. Vagyis engem nem az bosszant igazából, hogy nem mosolyog rám a kereskedő, az elárusító (noha „fizetek érte”, ahogy mondani szokás), hanem épp ellenkezőleg: ha azt látom (márpedig majd minden esetben azt tapasztalom), hogy már szinte csak pénzért, fizetségért hajlandók „szmájlingolni” az emberek.

 

Vajon mit szólna Zrínyi gróf, ha újra föltámadna, s immár nem a dombóvári indóház restijébe, hanem például egy fórum-topikba toppanna? Merthogy itt is megy ám az infantilis kvázi vigyorgás, merthogy valójában itt sem a szövegek (az emberi tartalmak), hanem az üres „szmájlik” reflektálnak egymásra. Itt persze barter-alapon, ám, ami késik, nem múlik, előbb-utóbb a fórumokat is áthatja a pénz, mint lényegi „moderátor”, mint meghatározó „alapkommunikátor”. Hogy pontosan miként? Azt nem tudom, ám hogy valamiként biztosan bekövetkezik, lesz valamiféle indirekció, „csereszköz” szmájli és szmájli között, az számomra nem kérdés, a dolog menetéből, logikájából következik. Mégpedig szükségképpen, vagyis Murphy után szabadon: ha minden eladó, akkor minden eladható, s ha minden eladható, akkor a minden el is lesz adva.

Heller Ágnes írja „nagyszerű könyvében” (Zrínyi gróf metéljen vitézlő kardjával „páriává”, ha nem igaz!), azt írja, van ám néki egy másik nagyszerű könyve is, s amely „úgy kezdődik, ahogy akkori meggyőződésem szerint minden filozófiai munkának kezdődnie kell, ugyanis a mindennapi élet fogalmának meghatározásával. (Bestimmung) ťA mindennapi élet a társadalmi reprodukció mindenkori lehetőségét megteremtő egyedi reprodukciót jellemző tevékenységek összessége.Ť Miután tudjuk, miről beszélünk, elkezdhetünk beszélni róla” (85. oldal).

 

E zseniális bölcselői nagygondolattal (mely szerint „minden filozófiai munkának a mindennapi élet fogalmának meghatározásával kell kezdődnie”) majd behatóbban is foglalkozunk, elöljáróban annyit: Heller az ő filozófiájának történetében az idézett „meghatározást” („Bestimmung” – hogy ettől is oda ne szarjak!) nem a „tanulóéveire”, hanem a már kibomlott zsenialitásának érett szakaszára, a „dialógus éveire” teszi. Mondom, erről később bővebben.

 

Tehát. Heller szerint „minden filozófiai munkának a mindennapi élet fogalmának meghatározásával (Bestimmung)” „kell kezdődnie”. Amiből pedig egyenesen következik, hogy Kierkegaard egyik alapműve (a Félelem és reszketés) nem filozófiai munka. Dacára annak, hogy Heller Ágnes már akkor ebből „építkezett” (73. oldal), ebből alkotta meg antikommunista zsenialitását, amikor egyszersmind boldogan bestimmungolt Lukács mester gyönyörűségére, vagyishogy még az obligát helleri tudatlanság sem lehet mentség, a zseni olvasta Kierkegaard-t, de mindegy, a lényeg, hogy a Félelem és reszketés így kezdődik: „Korunk nem csupán a kereskedelem, hanem az eszmék világában is valóságos kiárusítást rendez. Minden olyan potom áron megszerezhető, hogy kérdés, vajon a végén egyáltalán akar-e még valaki licitálni”.

Kierkegaard az „ein wirklicher Ausverkauf” kifejezést használja (ford.: Rácz Péter, lektor: Kúnos László), na most, megmondom őszintén, nem vagyok egy zseniális műfordító (ide már maga Babarczy Eszter kéne!), így nem tudnám megmondani, miként lehetne a német szintagmát magyarra fordítani (kótyavetye?), de talán nem is ez a döntő, ti. Kierkegaard első mondata egybecseng mind Mikszáth-Zrínyi („Hallottál már ilyet, Patacsics, hogy pénzt kérnek a vendégtől?”), mind Moliére („a pénz minden lakat kulcsa”), mind Gounod-Goethe („eladó az egész világ”), mind Madách („ibolyák, első követei / A jó tavasznak. Vásároljanak! / E kis virág az árvának kenyért, / És a szegénynek is szép éket ad”), mind Ady („Agyamba nézett s nevetett”), mind József Attila („Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, / de mind-mind pénzre vált reményt; / ki szenet árul, ki szerelmet, / ki pedig ilyen költeményt”)… de mindenekelőtt Marx szavaival. Hogy miért Marx „mindenekelőtt”? Két okból. Részint azért, mert én, ha lehetek oly nagyralátó (márpedig lehetek!), A tőkét filozófiai műnek is tekintem, részint azért, mert – s ez a legaranyosabb bennem – Marxtól is az első mondatot idézem; s ha nem is mindjárt „Bestimmung” (mert azért annyira nem vagyok filozófuszseni), ámde minimum Moldovára hivatkozva: a mű első mondata jelzésértékű. Márpedig A tőke első mondata így hangzik: „Azoknak a társadalmaknak a gazdagsága, melyekben a tőkés termelési mód az uralkodó, mint ťóriási árugyűjteményŤ jelenik meg, az egyes áru pedig mint e gazdagság elemi formája”.

Idáig tiszta Kierkegaard, illetve még nála is tisztább (szerénységem megítélése szerint), plusz a lírai Madách: „Kutyáknak harca ez egy konc felett”, s mindehhez járul A tőke második mondata: „Vizsgálatunk tehát az áru elemzésével kezdődik”.

Nos, ennek lett gyönge asszonyi mása a liberális-feminista Heller Ágnes filozófusi szövege (a szerző tudatán kívül persze): „Miután tudjuk, miről beszélünk, elkezdhetünk beszélni róla” (85).

 

„Tudjuk”. De azért für alle Fälle kérdezzük meg: valóban tudjuk, vagy csak tudni véljük „vénasszonyi fecsegéseink” közepette? Ez a döntő kérdés.

Marx vizsgálatról és elemzésről beszél, ezért hát magam is vizsgálni s elemezni fogom (később) Heller Ágnes idézett mondatait.

 

Ungvári professzor a mennyiséget tekinti intellektuális teljesítménynek: „Heller Ági írt 40 könyvet, például itt van Az én filozófiám története”. Jó. Akkor tudatom: Marx tőkedefiníciója cca. 2000 oldal, cca. 5.000.000 karakter, míg „Heller Ági” zseniálisan teljes életdefiníciója (Bestimmung) pontosan 131 karakter, míg a rákövetkező rengeteg betű nem egyéb, mint puszta Gescgwätz. Worterguss. Papageienkrankheit. Weiblich: és pontosan ezért állítom, hogy Tojás Gáspár Miklós nem feminista, hanem: femina (de nem csak állítom, be is fogom bizonyítani).

 

Nem vagyok vallásos, ezért nem hivatkozom, „csupán” utalok a Bibliára, mint a görög-zsidó-keresztény szellemtörténet egyik alapművére. Nagyon érdekes, az alábbi bibliai gondolat az alábbi logikai összefüggésben általában nem vetődik föl (sőt voltaképpen soha), noha tény: Pál apostol egyik levele és Márk evangéliuma együttesen mondják ki: nem az árulás következménye a harminc ezüstpénz, hanem épp ellenkezőleg: a pénz maga júdáspénz, ti. a pénzből fakad az árulás: „Akkor a tizenkettő közül egy, a kit Iskáriótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén. Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom õt? Azok pedig rendelének néki harmincz ezüst pénzt. És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja őt (Máté 26, 14-16).

Vagyis nem az „alkalom” szüli a pénzt, hanem a pénz szüli az „alkalmat”, nem a hatalom, hanem a pénz rendeli meg az árulást, a papok a pénz involválta áruláshoz „rendelének” (vagyis utalnak ki) „harmincz ezüst pénzt”. És ezt nyomatékosítja Pál apostol Timotheushoz írt I. levele: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal (6,10)”.

Itt (a Bibliában) persze a „pénz szerelme” még elvileg kiküszöbölhető, míg a kapitalizmusban (tekintve, hogy a kapitalizmus, mint totalitás, maga a pénzviszony), szóval a kapitalizmusban a bibliai „pénz szerelme” magával a pénzzel azonos: P–A–P; A–P–A.

Találó a bibliai metafora, mert amiként tudatosan, akaratlagosan nem lehetsz szerelmes (vs. nem szerelmes) általában, úgy nem vonhatod ki magad a „pénzszerelem” mint objektum alól a kapitalizmusban. Miért? Mert, ha szubjektíve nem vagy „szerelmes” a pénzbe, egzisztenciálisan pusztulsz, míg, ha „szerelmes” vagy a pénzbe, mentálisan pusztulsz. A kapitalizmust könnyebb elviselni, ha legalább pénze van az embernek, míg azonosulni (mentesülni az elidegenedéstől) csak azok tudnak a kapitalizmussá érett piaci viszonyok között, akik l’art pour l’art művelik a „pénzcsinálást”, akik tudván tudják: alapvetően, lényegileg van elbaszódva a rendszer, miközben a zsigereikben van a pénzgyártás. Vö. A nagy likvidátor, vagyis: nem a „génjeikben”, hanem a zsigereikben, ti. a kufár nem genetikusan, hanem születetten pénzkalmár (a kettő nem ugyanaz). Csak a parasztvakító propaganda szerint van „becsületes nemzeti bank” és „népnyúzó idegen bank”. Vagyis A nagy likvidátor optimista végkicsengése: mese.

 

Mint fentebb jeleztem, minderről: a pénzről, kapitalizmusról, a „pénz szerelméről”, illetve a „rendszerről” (mint olyanról) Tojás Gáspár Miklósnak is van lágytojás-véleménye (merthogy miért pont erről ne volna, hiszen még oly sok mindenhez nem ért), s amelyről részletesebben legközelebb írok.