Ho anyó Creative Commons License 2011.11.01 0 0 798

Sajnos rosszul tudod. A "halálgyárakról" tudott a világ! 1942, vagy 1943-ban Aushvitzból megszökött két csehszlovák deportált. Ők bujkálásuk első idejében megírták az un. aushvitzi jelentést. Ez eljutott a szövetségesek legmagasabb vezetőihez, sőt Horthy is kapott belőle egy példányt, amit hat példányban sokszorosítottak. Ezekből kaptak a magyar egyházi vezetők, - köztük a magyar zsidó egyház vezetése is! (Utóbbiak a háború befejeztével azzal mentegették magukat, hogy az egész olyan hihetetlen volt, hogy ezért nem mozgósították a felekezetük tagjait.

Hogy a "jelentés" mégsem volt világszerte ismert, hogy a magyar átlagember, vagy az angol nem tudott róla, az nem menti nemzetünk nagyjait.

 

Azt kijelenteni, hogy senki nem tudott  róla, képtelenség. Gondolj bele. Van Krakkótól 45 km-re egy városka, - vasúti csomópont, - ahová naponta érkeznek ezrek, tömött marhavagonokban. A táborban több ezer őr és kisegító személyzet jár be szolgálatra, akik a közeli falvakban laknak, vannak elszállásolva. Ez a rengeteg ember nem beszélt a hozzátartozójának, szállásadójának a "munkahelyén" látható borzalmakról? Egy német forrás szerint az SS őrség egy része nem bírta józanul elviselni a tapasztaltakat és hatalmas mennyiségü alkohollal tompította az agyát. Ezeket később kivezényelték az orosz frontra. (Ezek ott nem beszéltek?)

 

Üsd be a keresődbe az aushwitzi jelentést és meglátod, hogy nem a levegőbe beszélek. És Aushwitz csek egy volt a lágerek közül...

Előzmény: lajka11 (783)