Két órát kertészkedtem és közben azon járt az agyam, hogy mire kellene az Astanának Mencsov.
És arra jutottam, hogy semmire...
Először is van (lesz) a csapatnak két kiváló kapitánya: Kreuziger és Brajkovic. Igaz, hogy egyikük se nyert GT-t - könnyen lehet hogy nem is fognak – de jó felkészüléssel és versenynaptárral nagyon jó eredményeket érhetnek el.
Ha Mencsovot is megvennék, akkor már egészségtelenül sokan taposnák a sarat a három nagy körverseny kapitányi pozíciója körül.
Másodsorban van nekünk egy svéd montisunk, akiből kis munkával remek háromhetes menőt lehet faragni. Kessi idén bizonyította, hogy sokra képes, lehetőséget kell neki adni, hogy minél többet versenyezzen és akkor nem lesz probléma a harmadik héttel sem.
Aztán itt van Kasecskin, akiben bőven több van, mint amit idén mutatott. Rendbe kell tenni körülötte a dolgokat, ha a csapat versenyzője, akkor a csapat versenyzője és vita nincs. Ezt mindenkinek tudomásul kell(ene) venni, még akkor is ha az illetőt Alexander Vinokurovnak hívják, és esetleg a Kazah Kerékpárszövetség elnöke lesz. Sőt, pont neki és pont abban a pozícióban kellene a legjobban támogatni. Az persze más kérdés, hogy nem szabad neki sem hülységeket nyilatkoznia.
Végül Merncsovval kapcsolatban is vannak fenntartásaim.
Gyenisz Nyikolajevics kiváló kerékpáros ez nem vitás, de az idei szezonban bemutatott Tiborc panasza - Hamlet nagymonológ kombináció után nem tudom, mire fel szeretne 1,8 millió Eurót. (a friss hírek szerint nem az Astana ajánlott ennyit, hanem ő kérne, de a csapat ennyit nem tud/hajlandó fizetni)
Mencsov ott és akkor teljesített jól ahol és amikor jól érezte magát. A Rabobank ilyen hely volt, a Geox nem. És hogy az Astana ilyen lenne-e az nagy lutri.