Tavasszal még csak azt daloltam zokogva, hogy szeretem én!
Tavasszal még bolondja voltam, de még sem nyertem el szívét.
Ma már a fényszigetre hó hullt, s a fákat rázza a déli szél,
S a lelkem csak újra lángra gyúl, s a szivem megint remél.
Hiába táncol éjszakán át, hiába van babája száz!
Tudom, hogy gyötröm minden álmát, vidám szívébe néz, ki lát.
Tudom, hogy járja még a táncot, a pezsgő gyönge könny csupán.
A bánat ezerszer jajgatóbb a sok-sok pohár után.
Karika gyűrű ragyoghat a kezén, kacaghat gúnyosan ma még felém,
Lesz maga juszt is az enyém csak az enyém az enyém!