legfeljebb saját magát érti nehezen néha..., mindegy, a kérdés márpedig az, hogy tud-e az ember azonosulni az Új Renddel, vagy sem?

 

 

Akinek pedig ez nem kérdés, annak a rég letelt gyászév elmúltával időszerű lenne abbahagyni a rezignált jammerolást, és azon gondolkodnia, hogy mit tehet a szülőhazájáért, a szabadsága kisebb vagy nagyobb köreiért, azért, hogy legyen újra Magyar Köztársaság.

 

E gondolkodás folyamatában pedig óhatatlanul fel kell merülnie annak a ténynek, hogy ha egy végső soron mégsem totális diktatúrába meredt országban nincs arra pénz, értelem és bátorság, hogy a gleichsaltolt médiafelületek helyett naponta-hetente szülessenek új, átütő intellektusú, kommunikációsan és stratégiailag átgondolt, vonzó médiafelületek, akkor az az ország és társadalom pontosan azt érdemel, amit kap. Ezt a tényt tovább súlyosbítja, hogy akiktől kapja, az egy kínosan nímand és átlátszóan gagyi társaság, ekképpen minősítve azokat is, akiket a tornacipője alá gyűrt.

 

Wágner úr története epizód. A nem jó pedigréjű, a rettenetes mezőnyben egyáltalán valamiféle mércén mérhető interiorizált morál cinikussá maszkírozott és romlott, de mégis érzékelhető jelenlétének elégtelenségéé, bukásra predesztináltságáé.

 

Tisztelt Uraim és Hölgyeim, az alkotmánytipró   budapesti Pintér-Simicska kormány két módon bukhat meg: az egyik mód katartikus, felemelő és a méltó jövő alapjává válhat, a másik sunyi, gyáva és újra évtizedekig feldolgozatanul maradó szégyent, megaláztatást és alantasságokat hord majd magával. Ez utóbbi az, hogy az ország az alaptörvény asztala alá bújva kibekkeli azt, hogy az oligarchiamaffia nem megszállottan, hanem pragmatikusan alantas gazemberei az üzletmenetet féltve véget vetnek a nemzetére rontott színvonaltalan elmebeteg uralmának.

 

Ha fórum kell, ha szabad szó kell, ne a Nobilis kristófhoz járjanak érte, vagy ha igen, ne csodálkozzanak a történendőkön.

 

Ha fórum kell, ha szabad szó kell, vegyenek maguknak. Csináljanak maguknak.