Nos, kérlek tisztelettel, Tőkéczky professzor is jól bemondta a demokratikusan, nemzeti magyarosan nagyokosat a tévében. Azt vicsorogta elő magából a decens tudósprofesszor, hogy a Biszkuékat jogilag is el kell ítélni, „legalább szimbolikusan” meg kell büntetni őket. És hogy miért is? Milyen alapon? Azon a jogi alapon, válaszolta Betlen kérdésére a jogilag kiokosult történész professzor, hogy Biszku Béla, idézem: „maga vallott maga ellen”, ugyanis „el lehet olvasni” – hörögte a tekintélyes tudós – „Biszku kevesellte a halálos ítéletek számát”. És hogy ezen az alapon ítélje el a bíróság.

 

Nakéremszépen, Tőkéczky László doktor ma a nemzeti magyarok nemzeti oldalának egyik legfőbb magyarnemzeti (ha nem a fő-fő magyar) ideológusa, legtekintélyesebben professzori megmondóembere. S aki láthatóan egyáltalán nem érti, hogy Biszku idézett „vallomása” alapján Biszku ugyan elítélhető társadalmilag, morálisan stb. (ez egyébként meg is történt, nagyjából, de Tőkéczkyék részéről mindenképp), csak éppen jogilag nem ítélhető el. Mégpedig olyannyira nem, hogy maga Tőkéczky vezette elő a Duna-tévében a leghatásosabb jogi védőbeszédet Biszku mellett.

Tudniillik azért, hogy valamikor mit kevesellt, mit nem kevesellt valaki, jogilag nem vonható felelősségre, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a keveslést nem üldözi a büntetőtörvénykönyv. Erre nincs jogállami paragrafus, nem volt és (szerintem) nem is lesz. Ráadásul Tőkéczky doktor (a Biszkunak tulajdonított kijelentés alapján) épp azt bizonyítja, hogy Biszku Bélának nem volt tevőleges befolyása az események alakulására, nem adott, mert nem adhatott parancsot, hiszen, ha adhatott volna – s ezt maga Tőkéczky mondja ki!!! – „sokkal több embert akasztottak volna föl”.

Ha bíró vagyok – és komolyan veszem a jogot – már ezen kijelentés alapján fölmentem Biszkut (abban az esetben persze, ha nincs ellene valós terhelő bizonyíték).

Ismétlem: ha komolyan vesszük a jogot. Ámde nem kell, nem szabad komolyan vennünk a jogot, ugyanis – s ezt már a Tőkéczky professzor mellett nyivákoló Schmidt Mária professzor mondotta (azért nevezem nyivákolónak, mert egyszerűen képtelenség huzamosabb időn át hallgatni a csaj indignált intonációját, úgy beszél, mint egy klimaxos napközis tanárnő, legyen bármi a téma) – szóval, azt mondta Schmidt Mária a tévében, hogy a jogot csak abban az esetben szabad komolyan vennünk, ha az „egyezik a nép természetes igazságérzetével”.

És most tekintsünk is el attól, hogy ezt eredetileg a fasiszták, illetve mutatis mutandis az orosz bolsevik forradalmárok mondták, tekintsünk el ettől, ők ti. történelemfilozófiailag nem beszéltek értelmetlenséget, hiszen a „polgári dekadencia” eltörlésére törekedtek, míg Schmidt Máriáék a demokrácia, a polgári jogállam kiépítését, megerősítését forszírozzák. Teszem hozzá: azt is fülsértő nyivákolással.

 

Ami pedig – számomra! – az igazán érdekes: a stúdióban ült Betlen János műsorvezető is, s akinek egyszerűen eszébe sem jutott megkérdezni: miféle demokrata az, aki vérnősző (Schmidt esetében vérhímsző) veszettségében úgy üvöltözik (vs. gajdol) demokráciáért, jogállamért, hogy közben originális (19. század eleji) fasiszta, illetve kommunista forradalmi téziseket hirdet. Vajon miért nem elégszenek meg a politikai, erkölcsi, társadalmi ítélettel, miért apellálnak „jogi felelősségre vonásért” is azok, akik szerint a jognak csak korlátozott érvénye lehet az „igazsággal”, a „természetes igazságérzettel” szemben? Tőkéczkyék furfingós logikája olyan, mintha rükvercbe raknák nemzeti elméjük Trabantjának sebességváltóját, majd úgy gurulnának előre, a meredek lejtőn lefelé, gyorsuló ütemben.

 

Mindegy, a lényeg, hogy Betlen a műsorban elfelejtette megkérdezni, amit műsorvezetőként mindenképp meg kellett volna kérdeznie. Opportunizmusból? Dilettantizmusból? Azért indokolt (tehát nem csak formálisan, hanem valóságosan is megalapozott) a kérdés, mert noha a nyolcvanas évek második felében volt egy „Magiszter” című ismeretterjesztő sorozat a tévében, Betlen János vezette (ha jól rémlik ő is szerkesztette), s amelyben (sose felejtem el) kitűnő kérdésekre kitűnő válaszokat kapott a néző, mára viszont, mintha teljesen elhülyült volna az akkor tehetségesnek tűnő műsorvezető. Valóban elhülyült? (Mert van ilyen, sőt előbb-utóbb szinte mindahányan húgyagyúakká válunk.) Vagy „csak” úgy tesz, mint balfácán volna?

Na, ez a nagy kérdés.

(Egyébként – visszatérve a fölvetésedre – azt már valóban nem bánnám, ha erre a kérdésre válaszolna Betlen, esetleg a nevében valaki.)