Arth_ur Creative Commons License 2011.10.23 0 0 699

Minden meg tud fagyni, a mammut és a rénszarvas is, ez így természetes.

Várd meg a tavaszt, akkorra kiderül mennyire volt kemény a tél, és milyen magasságig ért be jól a kiwid hajtása ahhoz, hogy azt túlélje. Egyébként majd kihajt abból a magasságból, ameddig rendesen áttelelt.

 

A levelek legyása teljesen természetes, azoknak nem is kell túlélnie egy telet. Ha a hajtás vége is ugyanolyan lottyadt, vízenyőssé vált, mint a levelek, akkor az is elfagyott már most Ez akkor lehet, ha még most is növésben volt, azaz új leveleket hozott, de ez ilyenkor már valószínűtlen. 

 

Azon, hogy két fiatal növény nem egyformán viselkedik, nem érdemes csodálkozni, valószínűleg a Hayward nem érzte magát annyira jól, mint a porzós, vagy nem volt még olyan erős a gyökérzete, hogy a hajtást megindította volna a második, nyár végi növekedési periódusban. Bízz benne, hogy jövőre már komolyan megindul.

 

Az "öntemékenyről" mit tudsz?

Előzmény: citrus04 (697)