Ungvári összekósázta magát

 

 

Tegnap este az ATV-ben Ungvári Tamás kijelentette: Kósa Lajos, Orbán Viktor, Szíjártó Péter ma éppúgy és éppannyira ártanak az ország tekintélyének, gazdaságának („elriasztják a befektetőket”, rongálják a Forintot stb.), miként azok, akik annakidején (szó szerint idézem a professzort) „kommunista álnéven” tették tönkre az országot, riasztották el a tőkés befektetőket.

 

Kezdjük azzal, hogy Ungvári Tamás értelmetlenséget beszél (részint), ti. az ún. Rákosi-érában (szakszerűbben fogalmazva: a hidegháború idején) nem „kommunista álnéven” döntöttek arról, hogy jönnek-e Magyarországra tőkés befektetők (név szerint Marsal Terv elvtásrék) vagy sem, hanem erről négy ember döntött (képletesen szólva persze, mert nyilván többen voltak), mondom is mindjárt a négy nevet: Sztálin, Churchill, Roosevelt és Truman (ez utóbbi dobatta le Hirosimára az atombombát). Vagyis Rákosinak ebben a kérdésben nem volt szava. Tegyük hozzá: 1950 óta nem akadt politikai adminisztráció, amelynek oly grandiózus és hatásos nemzetgyarapító-nemzetmentő programja lett volna, mint amilyet a Rákosiék kreáltak. Ezt persze csak a tény kedvéért említem, illetve még annyit: egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy pl. a nemzethalál miatt aggódó Csoóri Sándor hithű rákosista volt.

Ami pedig a Kádár-rezsimet illeti, bizony, ki kell mondanunk: Ungvári hazudik. Mert nyilvánvalóan korlátolt embernek tartjuk Ungvári Tamást (általában összevissza beszél), ám annyira azért nem buta, hogy ne tudná: például egy Fekete János („kommunista álnéven”) éppen nem azt csinálta, amit mostanában Kósa, Szíjjártó, Orbán, hanem viszont tette ennek épp az ellenkezőjét. Na most, mivel Fekete János már meghalt, s ezért ugyebár nem lehet vele nem kezet fogni, javaslom Ungvári Tamásnak, sétáljon ki a temetőbe, és ürítsen rá a mocskospiszkos komonista sírjára. Esetleg – pluszban – a koponyáját is kikapirgálhatja a föld alól. Ez a jó megoldás ilyen esetben. Ürítse a sírra neofita lelkét, talán megkönnyebbül tőle (van minta: Rákosi hamvaival is ezt teszik az igaz magyarok a farkasréti temetőben), ürítsenek Ungváriék is, ha már egyszer a kézfogást nem tagadhatják meg demonstratíve Fekete Jánostól.

 

Exkommunista álnéven.

 

Merthogy akkor én most mondanék valós neveket (először ömlesztve, tehát nem kell mindjárt sikítozni, később differenciálok közöttük). Öveges József. Benedek István. Czeizel Endre. Ranschburg Jenő. Kopátsy Sándor (dr. Agy). Illyés Gyula, Németh László. Déry Tibor. Jancsó Miklós, Herskó János. Kellér Dezső. Abody Béla. Moldova György. Csurka István. Hegedűs Géza. Szinetár Miklós, Kazimir Károly, Petrovics Emil. Chrudinák Alajos, Ipper Pál (majd Mester Ákos). Szentágothai János. Vitray Tamás. Hofi Géza… És: Ungvári Tamás.

Mindahányan olyan komonista-celebek voltak, akik a Kádár-Aczél-rezsim legitimálásában fejenként nagyobb részt vállaltak, mint a közel milliós (a fluktuációt is beleszámítva: több milliós) párttagság együttvéve. Tudjuk (mindenki tudja!!!), miként lett (lehetett) valaki párttag. Általában. Könyökléssel, tülekedéssel, illetve úgy, hogy megkérdezték: „az elvtárs nem lép be?”, „az elvtárs mért nem lépett be még mindig?!”. És aztán az „elvtárs” belépett. Miközben voltak olyan „elvtársak”, akiknek nem kellett belépniük (pl. a fent fölsoroltak zöme), ugyanis (paradox módon) „párton kívüli bolsevik” státusukkal nagyobb hasznára lehettek a hatalomnak, mintha formálisan is beléptek volna. Ezért nem említettem pl. Major, Komlós nevét, róluk ugyanis köztudott volt: pártosan is elkötelezettek. A fent fölsoroltak közül biztosan nem volt párttag Moldova és Ungvári (mindketten közölték), ám aminek semmi jelentősége, mert, ha pl. Abody párttag volt (nem tudom), akkor sem olyan módon volt kommunista, mint pl. a Komlós. Hanem „szemérmesen”. Ezért írok két „listát”. Illetve hármat. Mert mindenképp ki kell emelnünk, külön kell említenünk Ranschburg Jenő és Moldova nevét, akik nem köpködnek vissza, még oly decensen, intelligensen sem, mint ahogyan például a Vitray teszi. Ami pedig itt a lényeg: ebbéli minőségében Ungvári Tamás a leggyávább, legócskább, legvisszataszítóbb fazonok közé tartozik. Szinte soha nem mulasztja el, hogy kommunistázzék egy jóízűt a nagynyilvánosság előtt (ha kell, ha nem). Kezdte ugyebár az „antikommunistázással”. Heller Ágnesről jelentette ki, hogy az immáron hírhedt spicli néni valójában egy „nagyszerű antikommunista filozófus”. Ungvári persze nem tudja megmagyarázni, milyen filozófus az „antikommunista” filozófus (semmilyen), miként Ungvárinak általában sincs – semmire! – érdemi válasza. Hiszen éppen erről van szó: a kommunistázók, antikommunistázók, zsidózók, cigányozók az érdemi, értelmes válaszok helyett kommunistáznak, zsidóznak, cigányoznak… Pirézeznek.

Olyanok, mint a tök.

Az antikommunistázás is kommunistázás. A fonákján. A „nagyszerű antikommunista” minősítés azt jelenti, hogy a „kommunista” nem nagyszerű. Hanem büdös. Jobb esetben: bűnös. Bunkó, mint egy cívis polgármester.

 

Kérdezem: Ungvári miben különbözik Kósa Lajostól, Matolcsy Györgytől?

Kósáékat azzal mentegetik, magatartásukat azzal magyarázzák, hogy ők egyáltalán nem akkora marhák, mint amekkoráknak látszanak, Kósáék valójában nem az Ájemefnek mondják, amit mondanak, hanem „haza, a választóiknak beszélnek”, már hogy a „választók”, a legprimitívebb furvézerek is értsék: „nem akarunk újabb hiteleket fölvenni, csak a technikai ernyőt igényeljük”. Ezt jelenti például a „kipateroltuk” kifejezés is. Jó. És akkor mit jelent a „kommunista álnéven” szókapcsolat? Megmondom. Vagy azt jelenti, hogy Ungvári professzor maga is primitív, vagy „csupán” arról van szó, hogy Ungvári professzor is kizárólag a „sajátjainak”, a saját primitívjeinek dumál. Nem? Ha nem, akkor nyilván meg tudja magyarázni, mit keresett annakidején, „pártonkívüli bolsevik álnéven”, Aczé etás mocskospiszkos komonista ölében. Ugyanis, ha ő nem tudja ezt megmagyarázni, akkor majd én elmagyarázom, és egyáltalán nem biztos, hogy az a magyarázat kellemesebb lesz.

 

Mindenekelőtt a fiatalabbaknak mondom: Ungvári Tamás a mocskospiszkosok uralma alatt olyasmiről beszélt a tévében, a rádióban, arról írt az újságokban, amihez értett: színházról, irodalomról.

Míg ma olyasmiről beszél, amihez egyáltalán nem ért. Nevezetesen: bármiről. Amiről – a szintén zenész – Bánó megkérdezi. Politikáról. Tökhülye hozzá! Persze nem is azért tartják Bánóék, hogy értsen a politikához, a történelemhez, hanem azért tartják, hogy „kommandózzék”. Liberál-papagáj-kommandózzék. Lökje a liberál-primitív süketet, például azokról, akik „kommunista álnéven” tönkretették az országot. Vagyis: az Ungvári Tamásokról. Vagy a tököm tudja, kikről, ugyanis az értelmes emberek számára közhely: a Kádár Jánosok, Nyers Rezsők, Fekete Jánosok, Burgert Róbertek, Horváth Edék, Antal Lászlók, Demján Sándorok… „kommunista álnéven” mindent (sőt a „mindennél” olykor egy picivel többet is) megtettek azért, hogy Magyarországon meghonosodjék a „Dollár-reláció”. Én idesorolom az Angyal Ádámokat is. Közülük talán csak Demján nem volt párttag, egyébiránt teljesen mindegy, hogy volt-e, vagy sem.

 

Ungvári Tamás – Kósa legújabb benyögésére célozva – föltette a költőinek szánt kérdést Bánó tegnapi műsorában: „akkor mi most bunkók vagyunk?”.

A válaszom: igen. Pontosan olyanok vagytok (illetve mutatis mutandis vagytok olyanok), mint a Kósáék. És még akkor is, ha Ungvári őszintén hisz abban, hogy a komonisták bűnösök voltak (ez esetben a professzor úr sültbunkó), és akkor is, ha „csupán” propaganda szöveget nyomat a tévében: ez esetben sunyi-bunkó (mint amilyen például a miniszterelnök maga).

 

Ne legyen félreértés: a komonisták sem rokonaim, sem ismerőseim! Ellenben mindig szólni fogok, ha komonistázást hallok a tévében, ugyanis – mint már említettem – az lényegileg a zsidózással azonos. Orbánék szájából cinikusan-kódoltan (tusványosan), míg Ungváriék szájából a fonákján, szánalmasan neofita igyekezettel. (Makoveczék, Csurkáék telibe zsidóznak.)

 

Ezen a fórumon korábban lejegyeztem: Ungvári Tamásban kellemesen csalódtam, ugyanis arra számítottam a Fidesz választási győzelme után, hogy ő is habzó szájjal vicsorog majd a kormányra, a Jobbikra, vagyishogy azt teszi nagyjából, amit Bayerék műveltek nyolc éven keresztül. Nem így történt. Illetve lényegileg így történik, vagyis Ungvári nem a kormányra, nem a neonácikra hörög (egyébként helyesen), hanem a neonácikkal együtt hörög. A neonácikkal versenyt hörög. A komonistákra.

Ezért immár csak ismételni tudom: Ungvári Tamás professzornál nagyobb bunkó alig-alig mozog a mai magyar közéletben. Esetleg a tiszántúli polgármesterek között akad egy-kettő, illetve olyan 10 vagy 20 %-nyi, ez még nem dőlt el egészen.