Nemrég fejeztem be Takáts Sándor: Régi magyar nagyasszonyok c. esszégyűjteményét. Megragadó portrékat rajzol pl. Zrínyi Doricáról, Kanizsai Dorottyáról, vagy Enyingi Török Bálintnéról. Elolvastam, és csodálkoztam. Ezek a nagyasszonyok kb. 1500-2000 ember testi-lelki jólétéről gondoskodtak. Ha meggondolom, ez megfelel egy jól vezetett gyár létszámának.  Ehhez növényeket kellett termeszteni, állatokat tartani, rostnövényeket ültetni, vagy vásárolni, hiszen szőttek-fontak-hímeztek. Ráadásul a felsoroltak mindegyike szenvedélyes kertész volt, és híres a gyümölcseiről. Olyan körtefáról írnak, ami évente háromszor terem. Ezt nagyon nehezen tudom elképzelni, legföljebb úgy, hogy beoltották három külön fajtájú oltóággal. Egyszóval, nemcsak egy üzemgazdász-menedzser, hanem egy agrármérnöki diplomát is megszavaztam nekik. Az egyik belevaló feleség úgy alkalomadtán visszaverte a török támadást is.

Azért hiányérzetem is van. Meglep, hogy nem ír a nagyok legnagyobbjáról: Lórántffy Zsuzsannáról. Pedig ha valaki, hát ő rászolgált a nagyasszony elnevezésre.