Hát ez az emberek véleménye, egy érzés, ami bennük van, így viccnek nevezni erős. Nyert ugyan, de nyilván így is az összszavazat töredékét kapta csak. Ha tényleg kíváncsi vagy miért lehet ez, leírom.
1. A hálós dolog miért ne számíthatna?! Nem értelek. Attól még, hogy evidens egy hálólevágás bajnoki döntő végén, nehogymár ne lehessen ellenszenves, aki megteszi, pláne ha közben provokálja is a palánk mögött lévőket.
2. Doyne olyan játékos, akit többször kiállítottak. Ilyen azért nem sok van. Többek között ugye az említett bajnoki döntő utolsó meccsén is.
3. Sok fiatal szavazott, akik azért nem emlékeznek mondjuk Ivkovics és Mészáros ""csibészségeire"", vagy Wiley ámokfutásaira.
4. Ami miatt számomra rendkívül ellenszenves (bár nem rá szavaztam én), az pedig a következő történet. Már Fehérváron játszott, és jöttek Körmendre. Mivel abban a csapatban nem igazán találta a helyét, sokat ült a kispadon. Onnan egész meccsen át hergelte a tábort, többek között előszeretettel markolászta magát középen és kínálta fel a körmendieknek. Na, ilyen játékos sincs sok. Aztán meccs után Körmend-szurkolók egy kis csoportja várta őt a főbejáratnál. (Ilyen az elmúlt nem is tudom hány évből egyetlen más játékos kapcsán sem volt.) Nyugodtan jöhettek ki a fehérváriak. Doyne tudta, hogy rá vár a nép, ezért bennmaradt és onnan hergelt, és mutogatott tovább. (Itt volt az, hogy egy fehérvári hölgyszurkoló jelezte, hogy milyen rasszisták vagyunk, hogy csak az a baj, hogy néger. Eközben Hanga ott állt mellette a lépcsőn és három körmendivel a feszült hangulat ellenére nyugodtan beszélgetett.) Aztán egy körmendi srác elindult az ajtó felé, Doyne kinyitotta az ajtót, kiütött egyet, talált is, majd befutott. A rendőrök rendet tettek, és másik kijáraton távozott a játékos.
Persze a meccs utáni dolog nem az ő sara elsősorban. De ugye érezzük, hogy ő volt a provokáló és az ütő egyaránt. És ugye elképzeljük, ha ez fordítva van, akkor abból milyen balhé lett volna, így meg nem tudott róla senki. Viszont a meccsközbeni folyamatos hergelés és mutogatás olyan dolog, amit nem nagyon lehet látni azért szerencsére.
Összefoglalva egy balhézós, többször kiállított, provokáló ember, aki ráadásul a legnagyobb rivális játékosaként bajnokként távozott egyszer a körmendi csarnokból. Hogy érthetetlennek és viccnek tartod, hogy többen őt jelölték, az az, ami számomra meglepő.
Számomra az egész országra kiterjedő Kálmán-utálat inkább a furcsa, de hát ez van, viccnek nem nevezném, ha az emberek utálják, akkor ez van, el kell fogadni.