Ezen nem csodálkozom, és ez a természetes, mármint a gyilkosság elleni lelki és metafizikai tiltakozás. Teljesen megértem és átérzem gyermekkori helyzeted. Talán már említettem, hogy a nagyapám hentes volt, és segédkeztem én is gyerekkoromban néhány disznóölésen, disznógyilkosságon. A fura nekem is az volt, hogy amíg nagyapám nevelgette a disznókat, addig becézgette, simogatta, dédelgette őket, még a disznószar lapátolása is nagy élvezet volt számára, annyira imádta a disznókat. Amikor eljött a disznógyilkosság napja, mégis sajnálat nélkül döfte le az áldozatokat. Én pedig azt éreztem gyerekként is, hogy itt valami nagyon nem normális, ekkora ellentmondásokat csak olyan lélek bír el, ami már jócskán deformált és korrumpált. Szánalmas volt látni azt az örömet a nagyapám arcán, amit a disznó kibelezésének perceiben láttam. Ezt is olyan élvezettel csinálta, akár a disznószar lapátolást, vagy a kocák simogatását. Ez azért volt szomorú számomra, mert itt az etikai határok már teljesen össze vannak mosva, és a lelkiismeret nagyon el van már tompítva a sok pálinkával, hogy véletlenül se hallja meg az ember.

A gyerek még érzi és tudja, mi az igazi tisztaság, mi a rend, mi a dharma, mi a logosz. Egy gyermek elborzad egy disznóvágás láttán, és ez a természetes. A felnőttek pedig ott követik el a legnagyobb hibát, hogy a disznóölést természetesnek tüntetik fel a gyerek szemében, holott a gyerek nagyonis jól érzi, hogy ez minden, csak nem természetes, hogy ennek a lelki tisztasághoz már semmi, de semmi köze nincs. Aztán a gyerek később elfogadja a korrupt felnőttek mentalitását, és lassan, de biztosan, ő is ugyanolyan korrupttá válik, mint a szülei, így már természetesnek vesz tökéletesen természetellenes és lélekellenes dolgokat, sztereotípiákat, társadalmi konvenciókat, köz-szokásokat, azaz beáll a sorba, és már nem kérődjelez meg velejéig romlott dolgokat. Sajnos kevesen jutnak el oda, hogy feltegyék maguknak a kérdést: Biztos, hogy ez a sok korrupt köz-szokás természetes? Biztos, hogy ez a normális? Aki eljut oda, hogy itt valami nagyon nincs rendben, az eljut a Hamvasi válságtudatig, azaz jelen lenni annyi, mint válságban lenni és ezt a válságot vállalni.