Itt pedig egy ellen-cikk:
A magyar konyha híre
Mi magyarok sok mindenről híresek vagyunk, de sajnos sokszor inkább a rossz hírünk terjed. Például, világszerte tudják rólunk, hogy élen járunk az öngyilkosságban, alkoholizmusban, válásban, abortuszban és a helytelen táplálkozásban. Évente több millió turista látogat el hazánkba, és sokan közülük nem akarják elhinni, hogy nálunk még mindig nincs egyetlen egy vegetárius étterem sem (szerk. megj.: már van!); hogy a magyar étrend borzasztóan sivár, húst-hússal kínál; hogy mi magyarok nem rendelkezünk salátakultúrával, s ami a legszomorúbb - hogy minderre még büszkék is vagyunk. Míg a nyugati országokban se szeri se száma az olyan húsnélküli éttermeknek, folyóiratoknak, szaklapoknak és egyesületeknek, melyeknek célja a táplálkozáskultúra ismertetése és terjesztése, addig a külföldi turisták számára készült színes brossúrákban a cigányzene, a hortobágyi álromantika, valamint a szalámi, a halászlé és a pacalpörkölt kívánja meggyőzni a külföldieket, lám nálunk milyen jól lehet szórakozni és lakmározni.
Pedig a fűszerpaprika és a hús csak az utóbbi évszázadokban uralja étrendünket. Az előző Amerika felfedezése után került fel az asztalunkra, az utóbbi kizárólagossága pedig a 150 éves török uralom következménye. A megszállók ugyanis rendszeresen begyűjtötték a magyar parasztok minden megtakarított élelmét, ám a sertést, illetve az abból készült ételeket meghagyták, mivel a mohamedán vallás tiltja azok fogyasztását. A Mohács óta örökösen háborút vesztett magyarságot sokszor fenyegett éhínség, s ezekben a válságos időkben alakult át a köznép tudatában a hús a jólét szimbólumává. Most pedig lássuk, milyen káros következményekkel jár a húsfogyasztás!
Húsfogyasztás és rákos megbetegedések
Nyugaton az utóbbi évtizedekben egyre sűrűbben látnak napvilágot az olyan tudományos munkák, melyek a húsevést a rákos megbetegedések egyik fő okozójaként jelölik meg. (Az igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy azért Magyarországon is néha megjelenik egy-egy ilyen témájú nyúlfarknyi közlemény, többnyire nyugati lapok cikkei nyomán.) Néha olyan újabb kutatási eredményekről olvashatunk, amelyek a jellegzetes modern húsételek - a hamburger vagy a hot-dog - rákkeltő hatásáról számolnak be.
(Megjegyezendő, hogy ezzel a tudomány nem közölt semmi újat. Ismét feltaláltuk volna a spanyolviaszt? Tudvalevő ugyanis, hogy minden ősi vallás tiltotta, de legalábbis korlátozta hívei számára a húsevést.)
A húsevés rákkeltő hatásának első bizonyítékára 1977-ben bukkantak rá a kutatók, amikor észrevették, hogy az emberi széklet mutagéneket, mutációkat okozó anyagokat tartalmaz. Minthogy a mutagének nagy részének rákkeltő hatása is van, logikusnak látszott a feltevés, hogy a székletben levő mutagének elősegítik, vagy maguk váltják ki a bélrákot.
A rákos daganat tulajdonképpen rendellenes sejtburjánzás. Egyelőre tisztázatlan okok miatt a sejt sajátos változáson megy át, és fékezhetetlenül osztódni kezd. A szabad szemmel nem látható parányi sejt rövid időn belül ökölnyi daganattá is növekedhet. Bizonyos esetekben akár tíz év is betelik, mire sikerül felismerni a kórt, másdkor viszont rohamos a betegség lefolyása. A daganat gyakran más szervekre is átterjed (metasztázis).
A kutatók szerint a rendellenes sejtburjánzás megelőzésének egyik lehetséges módja a vegetárius táplálkozás. Több száz esetben állapítottak meg szoros összefüggést a jellegzetes amerikai étkezési szokások és a rák előfordulása között. Az amerikai étrend - a magyaréhoz hasonlóan - általában finomított tápanyagokból áll, rostszegény, viszont túl sok zsiradékot és fehérjét - elsősorban állati eredetű proteint - tartalmaz.
A hús rákkeltő hatásában eleinte a fehérjék, pontosabban a triptofán káros hatását gyanították. A mai álláspont szerint a húsfélék ártalmas anyaga a zsír, mert ez fokozott epesav-elválasztást okoz, s feltételezik, hogy az epe lebontódási termékei gyakori székrekedés és rostszegény táplálkozás következtében felszívódnak. A hús fehérjéinek pörkölésekor, illetve a füstölés során is rákkeltő anyagok keletkeznek. A füstölt ételek karcinogén hatásának tulajdonítják a gyomorrák kialakulását. Így már érthető, hogy a helyes étrendet egyre több laikus tekinti a rák leghatásosabb ellenszerének.
Az Egyesült Államokban a rák ma már a második leggyakoribb halálozási ok (bár sok idő beletelt, mire az erre hivatott szervek, mint például az Egyesült Államok Rákkutató Társasága is elismerte az étrend és a rák összefüggését). Az USA jelenlegi lakosságának egyharmad részét, azaz mintegy 73 millió embert fenyeget a daganatos megbetegedés veszélye. Míg a század elején e rettegett betegség mindössze 3,7%-kal szerepelt a halálozási statisztikában és így a nyolcadik helyet foglalta el a leggyakoribb halálozási okok listáján-, addig néhány évvel ezelőtt a lakosságnak már több mint egynegyede szenvedett rákban.
A rákkutatók szerint tehát a vegetárius étrend komoly segítséget nyújthat a daganatos betegségek megelőzésében. Soha jobbkor nem hangozhatott el ez a jótanács, hiszen a rák egyre gyakoribbá válik világszerte. Szembetűnő jelenség, hogy a rákos megbetegedések Észak-Amerikában, valamint Európában - tehát az ún. civilizált országokban - a századforduló óta sokkal gyakrabban fordulnak elő. Gyakoriságuk hatszorosára nőtt, ugyanakkor Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában, ahol kevesebb húst fogyasztanak, nem következett be hasonló emelkedés. Érdekes, hogy a fejlett országokba érkező bevándorlók között egyre gyakrabban fordulnak elő az új környezetre jellemző daganatos betegségek. Például a Japánból Hawaiira költöző nők körében is gyakoribb az emlőrák, ha áttérnek a "bőséges" nyugati táplálkozásra. Huszonhárom ország táplálkozási vizsgálata mutatta ki a húsfogyasztás ilyen hatását. A témával foglalkozó tanulmányok megállapítják, hogy azokban az országokban, ahol elenyésző mértékben, vagy egyáltalán nem fogyasztanak húst, szinte ismeretlenek azok a rákos megbetegedések, amelyek Nyugaton oly gyakoriak. Például, így derült fény arra, hogy a zsírszegény táplálkozású országokban az emlőrákban szenvedő nőknek nagyobbak a túlélés esélyei, és daganat továbbterjedése sem olyan gyakori. Japánban a mellrák ötéves túlélési aránya 74,9 százalék, szemben az 57,3 százalékos bostoni adattal. A Journal of the National Cancer Isnstitute egyik tanulmánya is hasonló következtetésekre vezet. Figyelemreméltó összefüggést találtak a zsiradékdús táplálkozás és a túlélés között: ilyen étrend mellett a mellrákban szenvedő nők előbb halnak meg. A korreláció még szorosabb volt, ha a daganat már más testrészekre is átterjedt.
A vastagbél, a végbél végbélnyálmirigy, az emlő, a petefészek, a méh vagy a prosztata rákja is szoros kapcsolatban áll a gyakori húsfogyasztással. Hosszú évek alatt végzett tanulmányok kimutatták, hogy a tejtermékeket fogyasztó vegetáriusok körében ritkábban fordulnak elő a vastagbél, a hasnyálmirigy, az emlő, a petefészek, és a prosztata rákja, illetve a dohányzástól független egyéb daganatos megbetegedés. Ezt igazolja az a vizsgálat, amit huszonötezer hetednapi ádventista körében végeztek. Húsz éven keresztül tartották megfigyelés alatt a jelentkezőket, akiknek felel lakto-vegetárius volt. Ez a fehérjékben kevésbé dús étrend huszonöt százalékkal kevesebb zsírt és másfélszer annyi rostot tartalmaz, mint az átlagos amerikai diéta. (A rostanyag védőhatása a bennük lévő különleges összetevőknek, a pentozán-frakciónak tulajdonítható.) A Roland L. Phillips és David A. Snowdon vezette vizsgálat szerint a megvizsgált vegetáriusok körében a bélrák fele olyan gyakorisággal szerepelt a halálozási okok között, mint a húst rendszeresen fogyasztó embereknél.
A gyógyíthatatlan prosztatarákot Snowdon a tojás- és húsfogyasztással, illetve az elhízással hozza összefüggésbe. A tojást egészen ritkán fogyasztó nőkkel szemben háromszor gyakoribb a petefészek rákja azoknál, akiknek étrendjében hetente legalább három alkalommal szerepelt a tojás. Hasonló következményekkel jár a sült ételek túlzottan gyakori fogyasztása is. Más vizsgálatok is bizonyítják, hogy a rántotta, a sült hal vagy csirke fogyasztása elősegíti a végzetes petefészekrák kialakulását.
A fehérjében - elsősorban húsproteinben - túlzottan gazdag étrend mellett gyakoribb a vastagbél-, emlő- illetve méhrák. A sok húst fogyasztó országokban - például Kanadában, az Egyesült Államokban vagy Skóciában - sokkal gyakoribb a vastagbélrák, mint Chilében vagy Japánban, ahol kevesebb húst esznek.
Fogyasszunk rostdús ételeket!
Bizonyos vitaminok ugyaakkor gátolják a daganatok kialakulását. Az A-vitaminban dús ételek csökkentik a gége-, nyelőcső- és tüdőrák veszélyét, a C-vitamin pedig a gyomor és a nyelőcső daganata ellen hat. A keresztes virágzatú zöldségfélék - például a káposzta, brokkoli, kelbimbó, karalábé vagy karfiol - csökkenthetik az emésztőrendszer és a légutak rákos megbetegedésének veszélyét.
A zöldségek kedvező hatását igazolja az a japán vizsgálat is, amely megállapította, hogy a több főzelékfélét fogyasztó embereket kevésbé fenyegeti a rák, mint a társadalom többi rétegét. A tokiói Rákkutató Intézet felmérésében a vizsgálatba bevont 122.000 embert étkezési szokásaik, valamint az alkoholhoz és a dohányzáshoz fűződő viszonyuk alapján tizenhat csoportba sorolták. Az 1965-től 1981-ig tartó felmérés során gondosan feljegyezték a rák okozta haláleseteket. A daganatos betegségek azon dohányosok között fordult elő leggyakrabban - 100.000 ember közül 808 esetben -, akik rendszeresen fogyasztottak alkoholt, s étrendjükből hiányoztak a zöldségfélék. Ugyanez az arány az absztinens, nem dohányzó vegetásius férfiak esetében volt alegalacsonyabb, akik minden nap fogyasztottak zöldséget. Érdekes tanulsága a vizsgálatnak, hogy a főzelékfélék még a rendszeresen italozó nem vegetárius dohányosok körében is csökkentették a rák veszélyét. Ennél a csoportnál a rákos betegségek aránya egy harmadával volt kevesebb. mint a zöldségféléket nem fogyasztó, de rossz szokásaiknak hódoló vizsgálati alanyok körében (100000 közül 524 esetben). A dohányzásnak tulajdonítható tüdőrák
halálozási arányszáma harminc év elteltével a férfiak esetében 204%-kal, a nőknél 510%-kal emelkedett. A halálos kimenetelű prosztatarák előfordulása tíz százalékkal, az emlőráké pedig három százalékkal nőtt. A férfiakat változatlan mértékben, a nőket viszont kevésbé fenyegeti a vastagbélrák.
Dr. Denis Burkitt és mások vizsgálatai is beigazolták a rostban gazdag táplálkozás kedvező hatását. Japánban vagy Afrikában a rostdús étkezés miatt ritkább a vastagbélrák. A növényi rostok növelik a széklet mennyiségét és gyakoriságát, csökkentve az időt, amíg a rákkeltő anyagok a szervezetben maradnak.
A hagyományos terápia buktatói
A kutatók csak néhány éve tulajdonítanak nagyobb fontosságot az étrend és a rák összefüggését feltáró adatoknak. A század harmincas éveiben kibontakozó táplálkozástudomány a második világháborút követően a perifériára szorult, a kutatások főként a kemoterápiára és az új sebészeti módszerekre koncentráltak. Mikor pedig Nixon elnök 1971-ben "hadat üzent a ráknak", az anyagi támogatást ismét a modern gyógymódok kutatására fordították. Akkoriban gondolták, minden probléma megoldható, ha elegendő pénz áll rendelkezésre. Ez az elmélet azonban csak néhány esetben bizonyult helytállónak, eslősorban a ritkábban előforduló daganatok, illetve a gyermekkori rák vonatkozásában.
A statisztikák szerint ezekkel az eljárásokkal jelentős eredményeket értek el a gyermekkori akutlimphocita-fehérvérűség, a Hodgkin-kór, a Burkitt-lymphoma, az Ewing-szarkóma (egyfajta csontrák), a Wilm-daganat (gyermekkori veserák), a rhabdomyo-szarkóma (egyes izomszövetek daganata), a choriocarcinoma (a méhlepényrák), a heredaganat és a nemiszervek egyéb daganatainak gyógyítása terén. Ezt az előrelépést az Amerikai Rákkutató Társaság az ötéves túlélési statisztikákra hivatkozva szeretné igazolni. Ezek szerint a betegek negyven százaléka még a diagnózist követő ötödik évben is életben van. A hatvanas évekhez képest ez az arány jelentős javulást mutat, amikor csak minden harmadik beteg érte meg az ötödik évet. (Hozzá kell tennünk, hogy az ötéves határidő csak statisztikai ismérv, s nem jelenti azt, hogy aki még őt évvel a daganat diagnosztizálása után is életben van, már meggyógyult volna.)
Ezzel szemben Dr. Alvan R. Feinstein, a Yale egyetem kutatója a New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent cikkében azt állítja, hogy ezek az eredmények a fejlettebb diagnosztikának köszönhetőek, de csupán a statisztikában jelentkeznek. A Yale egyetem kutatói három kórház tödőrákos betegeit kísérték figyelemmel 1953 és 1977 között, s megállapították, hogy látszólagos javulás ellenére valójában nem változott a túlélési arány. Feinstein szerint ez a tény azért olyan elkeserítő, mert azt jelzi, hogy a túlélési arány javulása - legalábbis a tüdőrákos betegeknél - nem más, mint egyszerű mutatvány. Mások szerint a rák korai felismerése döntő szerepet játszhat a sikeres kezelésben.
Feinstein kijelentette, hogy tudomása szerint senki sem elemezte ilyen szempontból a többi daganatos megbetegedés statisztikáját. "Az általunk közölt fejlemények nem éppen bíztatóak a rákgyógyászat szószólói számára - tette hozzá - ezért vonakodnak fedezni az ilyenirányú kutatásokat" (a rákellenes kutatócsoportok).
Néhány orvosból és laikus emberből álló csoport szerint a statisztikák alapján az orvostársadalom túlértékeli a hagyományos gyógymódok hatékonyságát. A hagyományos gyógymód elsősorban a sebészi beavatkozásra, a sugárkezelésre és a gyógyszerek alkalmazására vonatkozik.
Dr. Samuel Epstein, kételkedik abban, hogy a gyógyszeres, illetve sugárkezelés valamit is javított volna a rákgyógyászat hatékonyságán. Véleménye szerint az utóbbi negyven év során nem sikerült jelentős mértékben előbbre lépni a daganatos betegségek leküzdésében. A harmincas és az ötvenes évek között mutatkozó szerény javulást a sebészet és a műtét utáni kezelés általános fejlődésének, elsősorban a vérátömlesztés és az antibiotikumok elterjedésének tulajdonítja.
Dr. Virginia Livingston még merészebb áláspontra helyezkedik, egyenesen kijelentve, hogy a hagypmányos gyógymódok a legtöbb esetben komoly veszélyforrást jelentenek. A "Harcban a rákkal" című munkájában azt írja, hogy a hagyományos eljárások gyakran többet ártanak, mint a betegség. A gyógymódok csak tüneti kezelést nyújtanak, anélkül, hogy bármit is tennének a megelőzés érdekében. "Olyan ez, mint a veszett kutyák kiírtása, tudomást sem véve a veszettség gyógymódjáról" - írja könyvében.
