Nézzük a zene és a spiritualitás kapcsolatát:
Vasváry-Tóth Tibor a Yes könyvben három fajta zenét különböztet meg, idézem:
- A rossz zene művészietlen, esztétikátlan, idegesítő, közönséges, lapos, tartalmilag semmitmondó.
- A jó zene kellemes, gondolatébresztő, esztétikus, stílusos, tehát kategórikus, időtálló.
- Az isteni zene pedig stílusok felett álló, időtlen, magasíveltségű, mélyértelmű, megnevezhetetlen. A Yeshez sok mindenben hasonló.
Majd a Yest univerzáliának minősíti, amelyet így határoz meg:
"Univerzália: nem az univerzális szó értelmében, tehát "egyetemes, általános, stb." hanem az ősalak értelmében: "egyéni lényeggel" összefüggésben. Vagyis a Yes zenéje, mint forma nem az egyedi realitásoktól független, önálló léttel bíró valami, hanem sokkal inkább Isten eszméjeként, tudatunkban, értelmünk absztrakciója által létező. S így tehát nem általános, nem az egészre vonatkozó (univerzális), s még csak nem is a mindenség, a világ (univerzum), de mindent átfogó, többféle célra, használatra alkalmas (univerzália). Mindig annyit nyújt, amennyit felfogunk belőle. Univerzália. Emberöltők zenéje. (Univerzalitás, univerzalizmus: minden rendszeres tudásra való törekvés)."
Sztalker pedig a következőket mondja a zenéről, Andrej Tarkovszkij filmjében:
„Itt van mindjárt a zene. Valóban ez kötődik legkevésbé a valósághoz, vagy ha kötődik is, inkább csak mechanikusan, nem ideák által, pusztán a hanggal, asszociációk nélkül. És mégis, csodálatos módon a lélek legmélyébe hatol. Mi rezonál bennünk a harmóniába foglalt zörejre? Mi által lesz magasrendű élvezet forrása, mely egyesít és megrendít?”
Talán az sem véletlen, hogy az emberek többsége, mint művészeti formát, a zenét emeli ki, tartja a legfontosabbnak, s csak ezután jön a film, irodalom, képzőművészet, stb. Valóban, a zene nem képekhez és nem valósághoz kötött, mondhatni, nem a valósággal operál, nem szükséges a zene befogadásához a szem, elég a fül, és persze mindenekelőtt a lélek. A hanghullám, mint rezgés, több is, kevesebb is a látványnál.
