Nyugalmas
2011.09.19
|
|
0 0
73
|
Nem, keleten sem bűnös dolog az anyag. A hangsúly itt a mértéken, az optimális szinten van. Nyugaton inkább az a probléma, amit írtál, "hogy az "anyagot" nem tudjuk elengedni, ki akarjuk magunknak sajátítani, nem látunk az anyag mögé, hogy mögötte valami más, valami sokkal nagyobb van (és azt hiszem, ez kapcsolódási pont lehet)." Nyugaton a mértéktelenség és a maximalizmus a baj forrása, és az is, hogy az anyagon tovább nem lát a nyugat, nem látja azt, ami mögötte, illetve, ami benne van. Bár a mai tudományos állás szerint az anyag rezgés, energia, ami állandó mozgásban, változásban van (pl. az egyiptomi piramisok már nem ugyanazok a piramisok, mint sok ezer évvel ezelőtt). Sőt, a mai tudomány tényállása már eljutott oda, hogy energia és információ, de azt nem tudja, hogy az információ hogy kerül az anyagba. Ezekről a dolgokról az ősi indiai védák részletesen írnak, ők tudták azt, amit nyugaton a tudomány még csak most kezd felfedezni. Erről Héjjas István fizikus nagyon átfogó könyveket írt, párhuzamba állítva a mai fizika és az ősi keleti szentírások hasonlóságait.
Köszi a könyvjavaslatot! |
Előzmény: dimetil-glioxim (71)
|
|