Csak halkan kérem, mert még új vagyok itt, de azért mégis, hogy ne általánosítsuk a dolgot mindenkire, ha lehet, jó? 

Én is magyar vagyok, én is fiatal vagyok, én is (egyik fő szempont szerint) a megélhetés lehetetensége miatt nem húzok haza most rögtön (6 évvel ezelőtt fél évre jöttem ki...). De a szakmai, és egyéb élettapasztalatok megszerzése nem tesz engem kevésbé magyarrá, nem mulasztja el a honvágyamat és a felelősségérzetemet az otthonmaradtakért, és az ország egészéért. De egyelőre az országnak nincsen égető szüksége rám, és nekem is jobb, ha nem az otthoni munkanélküliek táborát gyarapítom (spéci hivatásom van, nem a pesszimizmus beszél belőlem). 

De biztos vagyok benne, hogy a gyerekeimet (az első úton van!) magyarnak fogom nevelni, magyar beszéddel, magyar mesékkel, magyar népdallal. Amit a különlegességről írtál, abban egyetértünk. Hozzáteszem, attól, hogy valaki nem magyar, szerintem nem kevesebb, mint mi. És nem is születhet mindenki annak :) De magyarnak lenni valóban spéci dolog, ezt legutóbb teljes spontaneitásában egy japán csajszi vágta hozzám egy héttel ezelőtt, amikor éppen Bartók egyik művét játszottam koncerten... El volt alélva a zenétől és a zenei kifejezés módjától: azt mondta, 4 éve ismer, de most érezte először, mennyire más vagyok én magyarként, mint a franciák. És hogy üljünk le a hangszer mellé, játsszam a zenét frázisonként, és ő próbálja utánozni, mert gőze sincs, hogyan csinálom. Ez egy többszörös versenygyőztes, szóval van fogalma arról, hogy kell zenélni. De amit hallott, az annyira eltér a megszokott európai zenélési módtól, hogy ez azonnal felkeltette az érdeklődését. 

Magyarnak lenni jó. Szeretném, ha odahaza is jó lenne magyarnak lenni.