Ego és sötét folt az emberben mindig is volt és lesz is (a védák szerint többek között ezért is vagyunk itt a Földön, az anyag börtönében). Az ember eredendően magában hordozza a legártatlanabb szent-gyermek és a legdémonibb pusztító diktátor lehetőségét is. A probléma és a pusztítás mindig az egora és a sötét foltra vezethető vissza, amikor is a körülmények ezt hozzák ki az önmagukat szabályozni nem képes, könnyen manipulálható emberekből. A spiritualitással (Istennel, Krsnával, Buddhával, és sok elnevezés van még...) való kapcsolat elveszítése pedig azért a legnagyobb baj, mert azzal, hogy az ember az anyag felé fordul és beadja magának azt, hogy ő pusztán anyag és nincs ezen túl semmi, azzal felelősségérzetét, etikai érzéket el is veszíti, mert számára már nincs sem küldetése, sem feladata, sem itt-létének tétje. Az ősi hagyományban élő ember a nagy világrend, az isteni dharma-rend (görögöknél logosznak nevezték) szerint él(t), és jól tudta Hermész Triszmegisztos után is, hogy ami fent van, megfelel annak, ami lent van, és ami lent van, megfelel annak, ami fent van. Az ősi időkben ismerték a karma törvényét, hogy minden gondolat, kimondott és kimondatlan szó és minden tett visszahatással jár, s jól tudták, hogyha olyan cselekedeteket hajtanak végre, amelyek ellentmondásban állnak a nagy dharma-világrenddel, akkor az kifejezetten súlyos visszahatásokkal jár. S hogy a topic témájától ne térjünk nagyon el, jöjjön egy költői szövegpélda az Emerson, Lake & Palmer-től, az eddigi gondolatmenet kapcsán:

 

Take a pebble:

 

Felveszek egy kavicsot,

és a tengerbe dobom.

Aztán jönnek a hullámok,

melyek átcsapnak rajtam.

 

Arcom visszatükröződik

a Te szemeidben.

A vizeket felkavartuk

közös életünkben.

 

Emlékeink foszlányai,

mint a felhők, szétoszlottak.

Kiforgatott szavaink,

a múlt sírjába szálltak.

 

Egy nagyszerű nap képei

földjeiden szétszóródtak

Emlékeid lapjai

már nem valóságosak.

 

KONKLÚZIÓ:

 

Vállaidon szomorúság,

mint egy elnyűtt felsőkabát.

Zsebeidben semmi, csak ránc.

Öltsd fel reményeid rongyát.

 

A hajnal már az éjfeled,

kifakultak a színek.

Felkavartuk a vizeket

közös életünkben.

A vizek zavarosak,

a mi életünkben.

A vizek zavarosak

 

(forrás: ELP könyv, fordította: Vasváry-Tóth Tibor)