Persze, nem is arról van szó, hogy minden punk-zene értéktelen, ennyire azért én sem akarok általánosítani, hiszen biztos vannak a punk zenék között is olyanok, amelyek kiemelkednek az átlag punk zenék közül.

 

A művészi végkifejletet nem pozitív és nem is negatív értelemben értettem. Nyugaton divat a szétválasztás és az ellentét-párokba való gondolkodás, de én nem ebben az értelemben írtam a művészi végkifejletet, hanem a szintetizálás, a konvergencia, a pólusok egységben való látásának értelmében. A művészi idill sem pozitív, de nem is negatív. A két pólus amúgy sem létezik egymás nélkül, és én szmély szerint azt tartom örökérvényű és igazi művészetnek, ahol a pólusok egyszerre vannak jelen, arányosan, tehát nem túlhangsúlyozva az egyik vagy a másik oldalt (atlán ezt nevezhetjük egyensúlynak, harmóniának is). Ahogy a Yesben ez megvan és ahogy ez hallható is egyik Yes szövegben:

 

"Mert csak Őt ismerjük, feléje küldjük a szivárványvirágot,

A dal elkapott sötét és fényes szirmaiból egy csokrot"

 

Tehát a sötét és fényes szirmok, (vagyis a két pólus) egy csokrot (vagyis az egység és az egy-ség) alkotnak, s ez így teljes és ez a teljesség. És látod itt sem pozitív végkifejletről van szó, hanem egységes végkifejletről, mert ha csak pozitív vagy csak negatív lenne, az mindkét esetben hiányos lenne.

 

A Pink Floydot nem igazán szeretem, de az Atom heart mother lemezüket azt pont kedvelem, így most ezzel Te trafáltál bele :-) Legjobb lemezüknek a Meddle-t tartom, azon belül is az Echoest, de valami miatt a Pink Floyd-ot nem igazán érzem spirituálisnak.

 

Örülök, hogy akkor ismered Hamvas Béla műveit!