Kiegészítve az előző gondolatmenetet:

Az a baj a társadalomkritikából és a tükrözésből álló "művészeteknél", hogy ezek már közel sem arról szólnak, ami az ember és az emberiség létjogosultságát szolgálná. Létjogosultság alatt gondolok olyan dolgokra: mint szeretet, érzékenység, türelem, a mulandóság elfogadása, az optimum, a mérték betartása, béke, folyamatos kapcsolat a transzcendenciával (Istennel, logosszal, dharmával és számtalan elnevezés van még erre), a természet, az ember és az univerzum tisztelete és megbecsülése, a lelki, illetve külső és belső szépség és harmónia iránti vágy fenntartása, a nem-ártás gyakorlása, az ön- és közpusztítás teljes elkerülése, az elme permanens szabályzása, és a szemlélődő, meditatív, kontemplatív életforma megőrzése és példázása. A hetvenes-évekbeli prog-rock együttesek műveiből ez - együttesenként váltózóan többé-kevésbé - kiérezhető (legfőképp a Yesnél), azonban a későbbi, társadalmi tükörképet állító zenékből a fent felsorolt alapvető létjogosultsági mozzanatok és tényezők már teljesen kivesztek és elvesztek.