Gyurica úr válasz | 2011.09.10 08:17:05 © (22)
A csendőr (a „nép fia”) kiválik a népből (parasztgyerekekből lettek a csendőrök), majd a nép ellen fordul („Cicáznak a szép csendőrtollak”), vagyis a nép (itt értsd főként a parasztságot) úgy köti meg ennen magát, miként a kévét fonják át saját anyagából, pászmáiból a marokszedő asszonyok.
Előzmény: Gyurica úr (20)
Nos, ezt – tisztességem ne essék szólván – rendesen elbarmoltam. Tudniillik a csendőr stilárisan nem „kiválik”, hanem kievickél, kikecmereg, kikászálódik, kivakaródzik, kikapaszkodik a „népségből”. Persze nem csak a csendőr az „altiszt” József Attilánál, hanem a kasznár, az intéző, a „csermely csősze”, a kispap, a bakter, az iskolaszolga… sőt gondolhatunk a pusztai cselédből lett banki, biztosítótársasági tintanyalóra (Illyés Gyulára) is… mindenesetre a Hazám 3-as és 6-os szonettje így szól (az általam vastagított részt idézte Kertész Ákos a Népszavában):
3
A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.
6
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.
Kertész Ákos tehát látszólag valóban József Attila nyomdokán kacsázik gacsos lábaival, a „sírt, hol nyugszik atyja”, igyekszik „megbotozni”, ám valami egészen siralmas módon teszi. Rosszul és rosszkor.
Rosszul, mert nincs sem tartalmi, sem értelmes esztétikai indok arra, hogy a szerző a „tradicionálisan alattvaló” helyett a „genetikusan alattvaló” szóösszetételt használja. Maga Kertész mindezt azzal magyarázza (mint korábban jeleztem), hogy ő egy bravúrstiliszta, az ő szövegében a „genetikusan” szó nem azt jelenti, hogy genetikusan. Hanem valami mást jelent. Hogy mit, nem kérdezte meg a tévériporter, ti. Rónai sem beszédre használja a nyelvét, illetve a műsorvezető éppúgy nem ért az egészből semmit, mint az interjúalany.
Továbbá: miért a „magyar” a „genetikusan” (értsük akkor így: tradicionálisan) alattvaló, miért nem a „népet” ostorozza, „botozza” Kertész? Mi bizonyítja, hogy a magyar alattvaló? Vajk meghódolása a keresztény anyaszentegyház előtt? Zápolya „késése” mohácsi viszonylatban? Deák „opportunizmusa” a Habsburgokkal szemben? Károlyi „hazaárulása”? Horthy veszteglése Hitlernél a megszállás vigíliáján? Rákosiék moszkovita „rárontása saját nemzetükre”? Kádár „árulása”? A „sukorói telkek elkótyavetyélése” a „zsidóknak”? Vagyis Kertész Ákos Kossuth-díjas esztétaként, önbecsült, önmaga által nagyra értékelt stilisztaként „csak” azt nem érti, hogy a magyar alattvalóiság kizárólag össznemzeti relációban (volna) értelmes kifejezés. Ha a magyar (mint olyan) az alattvaló, akkor a nép az uralkodó osztályával, elitjével együtt alattvaló, nyilván más nemzetekhez, népcsoportokhoz, például a besenyőkhöz, tatárokhoz, törökökhöz, osztrákokhoz, németekhez, oroszokhoz, szlávokhoz, románokhoz képest. Vagyis, ha a magyar genetikusan alattvaló (egyáltalán, ha alattvaló) volna, akkor az elcsatolt magyarság már régen nem létezne. Értelemszerűen. Arról a népi-nemzeti tradícióról, amelyet Koppány, Lehel, Zrínyi, Dobó, Rákóczi, Kossuth, Bajcsy-Zsilinszky, Ságvári, Nagy Imre, Angyal István… neve, legendája jelképez és tartalmaz, már nem is beszélve. De mondom, szegény Kertész Ákos annyira Ady Endrének, József Attilának képzeli magát, hogy ő a „magyart” (mint komplett nemzetet) ostorozza, miközben (állítólag) a népre, a „nép fiára” gondol. Már amennyiben jóindulattal vagyunk a szerző iránt. Tudniillik a valóság az, hogy Kertész nem gondol semmire, összevissza beszél: „mondom szavak, ahogy jön”. És dühöng. Kertész szövegében a „magyar” szó (állítólag) a korrupt baloldalt jelenti. Először en bloc „baloldalról” gagyog a Népszavában, majd ragyogva differenciál a baloldali „tisztikar”, illetve a baloldali „közkatonák” között: „a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta [a „baloldal” – Gy. úr] minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben [a „baloldal” – Gy. úr]. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot [vagyis a genetikusan moslékzabáló disznó-magyart – Gy. úr.] is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen [ha már egyszer Orbán háborút hirdetett, a harc, legyen harc – Gy. úr], a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját”.
Kemény lesz, amit mondok, de vállalom: ennek a Kertész Ákos nevű publicisztikai dilettánsnak József Attilához nincs köze! Jó, mondjuk, nem is akarja, hogy köze legyen hozzá, simán kihagyta a költőzsenit a baloldal „szellemi vagyonából”, „történelmi örökségéből”. Ő tudja, miért. Ugyanakkor Kertésznek Adyhoz sincs, s persze Illyéshez, Veres Péterhez, Sánta Ferenchez sincs köze. És ami már a húgyagyúság csimborasszója: Kertész szerint Horn Gyula azért fontos szereplője a magyar baloldal progressziójának, mert „megnyitotta a határt a kelet-német turisták előtt”. Kérem, ennél lejjebb már nincs! Csak ott, ahol a magyarok genetikusan röfögnek a moslékra. És amivel nem Horn Gyulát minősítem, mert ő volt talán az egyetlen, aki kulturáltan viselkedett ebben az ügyben. Például Pozsgayval, vagy éppen a június 16-án hősködő Orbánnal szemben. Horn ugyanis nyíltan megmondta, kvázi elismerte: Sevardnadze (Gorbacsov) engedélye nélkül soha nem nyitotta volna meg a határt. Csak Orbán, Fodor Gábor és Pozsgay állítják magukról (főként Pozsgay szegénykém), hogy ők törték át demokratikusan busa fejükkel a ruszki komenizmus kancsukás betonfalát.
Kertész szerint a „baloldal” „önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig…”.
József Attila tehát kimaradt. Nehezen érthető, mert József Attila a magyar baloldali tradíció egyetlen gondolkodó-zsenije (Petőfi „csak” költő), ám – paradox módon – épp ebben a vonatkozásában értem a dolgot. József Attila gondolkodó, vagyis egy Kertész Ákos messze nem éri föl ésszel a szövegeit, idéz tőle persze, miközben lényegileg esik ki a tudatából, ergo eszébe sem jut a baloldaliak közé sorolni. Jó. Így érthető. Ámde Lukács György? Ságvári? Mi a baj velük? Tán’ csak nem az, hogy zsidók? Lukács ugyan nem zseni, viszont (magyar baloldaliként) világtekintélynek számít, míg Kertész lazán kihagyja a baloldali szellemi tradícióból. Miért is? Hát mert tizenkilencben „tömeggyilkos” volt. Vagyis a Népszava bátran ostorozó szerzője merészen fosik (ez meggyőződésem), sunyin latolgat, hogy jaj, hogy mit szólnának az antiszemiták, ha Lukács nevét is megemlítené. Jó. Ezt is értem. De mi a gond Ságvárival? Túl azon persze, hogy az is zsidó. Na most, mindezt nem az antikomenista-antiszemitáktól kérdezem, ismerem a véleményüket (Ságvári judeobolsevik), hanem a Népszavától kérdezem. Illetve attól a Magyar Bálinttól, aki Kossuth-díjjal jutalmazta Kertész politikai (pártpolitikai!!!) állhatatosságát. Moldova nem kapott Gyurcsányéktól Kossuth-díjat, semmilyen díjat nem kapott tőlük, mert Moldova Kádárt is vállalja baloldaliként (joggal), míg ez a népszavásan pipogya hernyó az egyik legtisztább baloldali mártír nevét sem meri megemlíteni. A Wikipédia így fogalmaz (kiemelések tőlem): Ságvári „Fő szervezője volt a Batthyány-emlékmécsesnél 1941. október 6-án lezajlott megmozdulásnak, amelyen háromszáz szociáldemokrata fiatal adott jelre körülvette az emlékművet, és talapzatára nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyezett el – A magyar szabadságért – a magyar ifjúság felirattal majd szétszéledtek. Szintén részt vett a Petőfi térnél tartott háborúellenes megmozdulás szervezésében: 1942. március 15-én 6-8 ezer fős tömeg gyűlt össze a budapesti Petőfi térnél, hogy tiltakozzon a háború ellen.”
A Batthyány-emlékmécses és a Petőfi tér (Petőfi-szobor) a Kis-, Demszky-, Rajk-, TGM-féle Demokratikus Ellenzék (majd (SZDSZ) kultikus helyei. Véletlen egybeesés volna Ságvári mártíriumával? Meggyőződésem, hogy nem! Míg a magyar baloldal történelmének ez a szakasza mintha nem is létezne a Népszava cikkében. Vagyis: a takonygyáva szerzőnek először tán’ ennen magát kéne egy kissé megostoroznia. Azt írja a Népszavában: Nyers Rezső! Akivel persze semmi bajom, Nyers nyilván tisztességes ember (már amennyire egy politikus tisztességes lehet), ám a tény ebben az esetben is tény: Ságvári és Nyers közel azonos időben lett tagja a Magyar Szociáldemokrata Pártnak, csupán annyi a különbség, hogy amíg Ságvári (miként Bajcsy-Zsilinszky) Endre fegyvert fogott a sovén, militáns, németbérenc rezsimre 1944. július 27-én (Bajcsy-Zsilinszkyt valamivel korábban lőtték le), addig Nyers Rezső simán átvészelte a vészkorszakot. Ami nem baj, csak mondom, merthogy történelmi tény.
Kertész Ákos a diktatúrát, illetve a diktatórikus moslék zabálóit átkozza, Nyers Rezsőt dicsőíti, pedig a tény ebben az esetben is tény: Apró Antal mellett Nyers Rezső az egyetlen olyan politikus, aki negyvenöt után az összes diktatúrát (terrorisztikusat, keményet, puhát, nagyon puhát, a végén már az olyan puhát is, mint a pöcsöm) híven szolgálta. Nota bene nemcsak átvészelte, hanem kiszolgálta, vagyis minimum a központi vezetőség póttagjaként, de zömmel a rendes tagjaként. Hogy közben közgazdászként a reformon agyalt? Igaz, miként az is igaz, hogy Apró Antal politikailag támogatta Nyers gazdasági törekvéseit. Lényegi különbséget nem nagyon látok közöttük ebbéli vonatkozásukban.
Kertész Nyers Rezsőt a „baloldal pozitív szellemi vagyonának” tekinti, miközben Kádárt mocskos moslékkeverőnek tartja. Igen ám, csakhogy a tény itt is tény: a „szellemi vagyon” par excellence elsírta magát a mocskos moslék temetésén, miközben a búcsúztatót mondta, úgy picsogott a sírgödör mellett, mint egy gyerek, valami ilyesmit hüppögött: „János, velünk maradsz örökre”. Ismétlem: ez tény. És kérdezem: hogyan szorozza össze mindezt a Népszava habzó szájú, Nyers Rezsőt istenítő, Kádárra köpködő publicistája?
Kertész Ákos szerint „a magyar genetikusan alattvaló”, „dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”.
Nos, akkor vegyük csupán az elmúlt húsz évet, kezdjük egy alapténnyel: a Kertész által „diktatúrának” nevezett „pártállami szisztéma” végleges fölmorzsolódását politikai tömegmozgalmak előzték meg. Nem klasszikus szakszervezeti, ellenzéki tömegtüntetések (bár a legvégén azok is voltak, lásd: Bős-Nagymaros, erdélyi falurombolás, 56-os újratemetés stb.), hanem ami ennél sokkal értékesebb szerintem: a „demokrácia kis körei” gombamód szaporodtak a nyolcvanas évek derekán, a Rakpart-klubtól a Politikatudományi Társaságon, a Rajk, Bibó stb. „szakkollégiumokon”, a TIT különféle „szakmai”, „művészeti” rendezvényein át egészen a munkahelyi politikai-önképzőkörökig. És nemcsak a rendezvények, összejövetelek számossága képezett „kritikus nagyságú tömeget”, hanem sokszor előfordult, hogy egy-egy előadásra egyszerűen nem lehetett bejutni, merthogy kicsinek bizonyult hozzá a művház előadóterme vagy éppen valamely vállalat, „szocialista élüzem” nagytárgyalója. És aki ezt nekem nem hiszi el, kérdezze meg Bihari Mihályt, Lengyel Lászlót, Gombár Csabát, ők testközelből látták, sőt csinálták (romantikusabban fogalmazva: alkották) a politikai tömegszerveződést. Mi több: a párton belül, a taggyűléseken is képződött egy „kritikus nagyságú demokratikus tömeg”, Bihariékat egyebek közt azért zárták ki az MSZMP-ből, mert a „pártban bomlasztottak”. Míg 1989-ben a „félreformereket” egyszerűen elkergették a diktatúra moslékját genetikusan zabáló magyarok, már amennyiben (Grószéknak, Bereczéknek) volt valami, részint áporodott, részint reform-diktatórikus stichjük. Sőt. Politikatörténeti tény, hogy 1990-ben Pozsgay, Horn, Nyers pártja még Bokrossal, Huszár Tiborral, Deménnyel, Bossányival, Vitányival „demokratizálódva” is kis híján kihullott a parlamentből, ugyanis a „genetikusan disznók” cca. 92 %-os arányban szavaztak a „diktatúrával”, a „pártállammal” radikálisan szembenálló, ún. demokratikus pártokra. Amikor azután kiderül, hogy „ezek se különbek, sőt”, Kertész Horn Gyulájának pártját a genetikus disznók abszolút többséggel emelték kormányra (1994). Leszámítva az 1990-es választást, a rendszerváltás után a moslék magyar nép háromszor választott manifeszt baloldali és kétszer de facto baloldali kormányt. Na most, hogy is van ez? Ha azok kerülnek hatalomra, akik a Heller Ágneseket, Kertész Ákosokat tömik pénzzel, Kossuth- és Széchenyi-díjakkal, akkor a „bölcs nép” felséges akarata érvényesül ugyebár, míg ha Kertészék pénzeszsákjait kipenderítik a hatalomból (egyebek közt azért, mert oly arcátlanul korrumpálódtak, pl. a Kossuth-díjak, pályázati pénzek osztogatása terén, hogy azt már a kegyenceik is kifogás tárgyává teszik az Amerikai Népszavában), akkor az addig „bölcs, fölséges nép” egyik pillanatról a másikra verődik genetikusan moslékzabáló disznók kondájává. Amott pedig „eltaknyolt gerincű pincérnemzetté”. Vagyis Csurka és Kertész Ákos között annyi a különbség, hogy ugyanazt a hipokrita baromságot más-más szavakkal öklendezik ki magukból, illetve hogy a konstans gyűlöletük főként (alapvetően) egymásellen irányul. A népre horkanó megvetésük időszakos, érdekes módon mindig akkor „haragszanak a nép érdekében” (értsd: gyűlölik azt eszelős dühvel), amikor éppen nincsenek hatalomban. Csuda-véletlen!
Kertész Adyra, József Attilára hivatkozik, amikor az „ő népét” és „baloldali” elvbarátait ostorozza: „a nép érdekében írtam le a félreértett szót” – nyögdécselte a tévében. Igen, csakhogy nem (ön)ostorozás ez, hanem valami egészen szánalmas hadonászás egy (Csurka szellemi pöcegödréből kiemelt) szaros lécdarabbal. Kertész azt habogta a televízióban, hogy az emberek nem tudnak olvasni, ti. az ő szövegét „esztétikailag” kell „értékelni”, szó szerint idézem: „a nyílt levelemnek esztétikai értéke van”. Ja. Annak a szövegnek, amelyben a bravúrstiliszta esztétikus idiotizmussal kutyulja össze a magyar nép két főbűnét: a moslékos diktatúrában való disznóröfögést és a zsidó-genocídium hallgatólagos (olykor tevőleges) támogatását. Azért idézem most viszonylag hosszabban (s némi ismétléssel) Kertész szövegét, mert egyetlen betűt, egyetlen karaktert sem akarok kihagyni a „baloldalért” „esztétikusan” haragvó, „értékes” kontextusból; vagyis így épülnek egymásra egy Kossut-díjas literátor esztétikum-elemei: „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”
A Kertész Ákos-i gondolatfüzér e bővebb kontextusában is marhaság, így (a „Holokauszttal” megborsozva) már komplett ostobaság. Miért? Erről legközelebb írok.
