Azért nem olyan tragikus a helyzet ott. Vannak gyerekek, mi is találkoztunk velük, bár iskola nem tudom, hogy hol lehet legközelebb. Télen egyébként nem laknak ott, lehúzódnak az egyik faluba. Ezért félnomádok csak.

Az biztos, hogy sokkal közelebb élnek a természethez és nem olyan műanyag a világuk, mint a miénk. Én inkább irigylem őket. Persze, ha valakinek nincs gyereke, az nem jó. Nagyon nem jó. Ott sem, és itt sem. Annyival nekik talén még egyszerűbb, hogy a muszlim közösség azért gondoskodik az elesettekről.

A nénivel a találkozás keserédes volt, de jó volt. Azzal a kis vásárlással talán mi is segítettünk neki. Érdeklődéssel és nem előítélettel, elutasítással közelítettünk és ő ezt szerintem érezte. Szívesen töltenék ott több időt is, hogy láthassam a hétköznapjaikat.

Ha utazok - és viszonylag sokat utazok - igyekszem mindig elvegyülni, megismerni a helyieket, kicsit magam is helyivé válni arra az időre. Így olyan élményekben van részem, ami egyébként ritkán adatik meg. Bár nincsenek anyagi gondjaim, mégis ha tehetem hátizsákos turistaként járom a világot, hostelekben alszunk stb. Gyerekekkel ez mostanság nehezebb persze.

Sokat tudnék mesélni, de itt most csak Bosznia a téma.