Eszem ágában sincs gyűlölni. De nekem ne mondja azt senki képmutató módon, hogy én nem vagyok magyar, ha nem vágom magam vigyázzba atillában vagy bocskai mentében sátoros ünnepnapokon.

Fújom a Himnuszt, a Szózatot és más nemzeti érzelmű költeményeket kívülről. Ha épp olyanom van, egyes művek láttán vagy hallatán könny szökik a szemembe, elakad a hangom. És így tovább!

Úgy érzem megtettem a magamét a '80-as évek végén, hogy ez a rendszer létre jöhessen, bár néha bánom.

Szolgáltam a hazámat katonaként, arról már igazán nem tehetek, hogy az az elmúlt rendszerben volt. Persze meg is tagadhattam volna, csak az a 4 év börtön tartott vissza.

A másik oldalról se mondja meg senki, milyen bálványokat kellene imádnom.

A haza szeretének mikéntje magánügy, ne turkáljon senki a gondolataimban és ne próbálják erőszakkal vagy erőszakos hanghordozással befolyásolni azt!

A történelmet mindenki fogadja el úgy, ahogy az megtörtént és egyik oldalról se próbálják meghamisítani!

Ha már a Nemzeti Kerekasztalnál nem zártak ki senkit a további politikai életből, akkor egy politikus se firtassa a másik múltját, mert saját csapdájába eshet.

Ne történjen olyan katasztrófa, ahol eldőlhet, hogy ki az igazi hazafi és ki az, akinek csak a szája járt, de megfutamodik a helytállás, a vész elől.

 

Nahát! Irgum-burgum!