Heisenberg szeme

 

Tegnap jött meg, ma kezdtem bele és el is olvastam, épp egy órája fejeztem be.

 

Nos, mielőtt megrendeltem volna , részben egy disztópikus és részben egy Gattacához hasonló történetet vártam, amit részben meg is kaptam, mégis nem feltétlen -sőt!- antiutópiát ábrázolt Herbert a művében, attól sokkal elembertelenedettebb. Míg egy disztópikus történetben bizonyos szempontból az emberi nem sötét oldalának mélységei mutatkoznak meg, itt valahogy rideg az egész környezet és a végkifejlet is.

 

Azoknak, akik azt mondták, hogy nem egy kimagasló Herbert-regény, igazuk volt. Tényleg egy gyengébben megírt regény, és azt kell, hogy mondjam kellően zavaros, nem is lehet teljes mértékben elsőre körülhatárolni, mit akart üzenni vele az író. Aki nagy várakozásokkal vág neki az olvasásnak, csalódni fog, és azoknak, akiknek ez az első Herbert-könyvük, lehet, hogy ezután messzire elkerülnék az író többi könyvét.

 

Pedig mennyi mindenről maradnának le, ismerve a hat Dűne, a Lélekvadász mélységét!

 

Miért érdemes elolvasni mégis a könyvet? Igaz, hogy egyáltalán nem mondanám keményvonalas science-fictionnek, inkább egy erősen "felsőközepesebb" változatának. Viszont mindenképp érdemes látni és figyelni Herbert kezdeti szárnybontogatásait, mert ebben a könyvben is felvonulnak azon tematikák csírái, amiket később oly előszeretettel tárgyal majd.

 

A regényben főleg a genetika kérdésköre jelenik meg, az élet változatosságának igénye, az, hogy mi lesz, ha ezzel szembemegyünk. Emellett itt is keményen górcső alá veszi a gépies gondolkodás veszélyeit, azt, hogy ez hová vezethet, szembe állítva ezzel a természetes embert, annak magasabb kvalitását. A vallási kérdéseknek itt csak nagyon halovány nyomait lehet észrevenni, kritikával a fétisek és bálványok, illetve a politikai vezetés fordított és torz hierarchiájának irányába.

 

A lezárás "természetesen" herberti, és még ha látszólag feloldozást is nyert a három faj (optimberek, kiborgok, emberek) közötti feszültség, és az emberi nem jóvoltából esetlegesen természetes irányt is vesz a világ jövőbeli útja. Azonban Herbert az utolsó sorával, ami egy kérdés, szembemegy az utolsó fejezetbeli megoldással, bemutatva annak továbbra is torz mivoltát, az utolsó sorig azt gondoltatván az olvasóval, hogy a feszültség feloldódott, ám ez csak a tényleges emberi nemre lesz igaz.

 

És pont ezért érdemes elolvasni, mert ebben az utolsó fordulatban meg lehet látni, hogy Herbert tényleg egy zseni, ami később még inkább kibontakozik életművében. Ha szűkíteni akarnám a mondanivalót, azt mondanám, és ez a legtöbb regényére és történetére igaz: kritika a gépiesedett gondolkodás, a technokrata és a mechanikus világszemlélet irányába, tehát mindazon dolgok irányába, ami "nyugati" és a mi világunk gondolati sémáit meghatározza, ezzel szembeállítva pozitívumként az ősi, archaikus természetes embert.

 

A Tengeri Sárkányba öcsém kezdett bele, pedig azt akartam először elolvasni, így az egy időre eltolódott, arról majd később írok.