Én még tartozok egy szüléstörténettel, a lustaságom számlájára írható, hogy csak most hozom :) Ugyanis Adél nagyon jó baba, Anna sem romlott el, szóval kipihent vagyok :)

 

Szüléstörténet 2.

 

annak ellenére, hogy néha azért eszembe jutott, hogy milyen jó lenne június elején szülni, nem igazán volt várható Adél  idő előtt. Június 19-re voltam kiírva, azon a héten már nem  kíméltem magam (nem mintha addig a már meglévő gyerekem engedte volna), sőt a jó időre való tekintettel, nagyokat kirándult a család :) 20-án, hétfőn a reggeli NST tökéletes volt, a magzatvíz tiszta, viszont jó hírrel is szolgált az orvosom, kezdett nyílni a méhszájam. Na gondolom a homokozóban tovább nyílhatott, bár semmit nem éreztem, nagyon lekötött a csúszdázás, hintázás, rohangálás. Este viszont rámjött valami kényszer, és kitakarítottam ezredszerre Adél szobáját, kivasaltam a férjemnek egy tucat inget, és még pár dolgot bedobáltam a kórházas táskába.

 

Reggel fél 7-kor ébredtem arra, hogy fáj a hasam. Öt perc múlva megint fájt, így szóltam a férjemnek, hogy szerintem ez már az. Kérdezgette, hogy tényleg? meg most akkor ez komoly? de olyan nagyon nem fájt, csak éppen rendszeres volt, és a dokim azt mondta, hogy ha rendszeres, akkor az már nem jósló. 8-ig még elszüttyögtem, pakolásztam, megcsináltam Anna kakaóját, lezuhanyoztam, előkészítettem mindent, hogy Anna rendben legyen. Aztán megérkezett anyósom, mi pedig elindultunk a kórházba. Fél 9-kor találkoztam az ügyeletes szülésznővel, nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy nála szültem Annát is, és az ügyeletes doki megvizsgált, de neki már 3 perces fájásokat mondtam. Bő kétujjnyi volt a méhszáj, ezt is örömmel hallottam :) Mentünk is a (tök jó, vadiúj, hatalmas, légkondis) szülőszobába.

 

Fél 10-kor érkezett meg a dokim, addig a férjemmel beszélgettünk, és megkaptam az oxitocint. Onnantól tényleg jobban fájt, de nem volt vészes, csak amikor kérdeztem a szülésznőt, hogy mikorra lesz baba, azt mondta 2 körül. Hát ez nem tetszett, szóval közöltem mindenkivel, hogy délre én végezni akarok (közben kaptam egy kis gázt, lehet azért voltam ilyen határozott...). De amúgy mégiscsak volt benne valami, mert nem sokkal dél előtt tényleg éreztem, hogy jön a baba, és pontosan 12-kor meg is született Adél (persze mindenki azt kérdezgette, hogy azért lett ez a neve, mert délben született? – pedig nem azért). Nagyon könnyen jött, pici vágást kaptam, de nem is éreztem, csak akkor néztem nagyot, amikor fogadott a két csecsemősnővér, hogy lesz-e 4 kiló Adél. Végül nem lett, 3 kiló 85, és 56 centi. A szülőszobai dolgozóktól nagy dicséretet kaptam, mert mosolygósan, csendesen szültem, azt csináltam amit mondtak nekem :) Amikor visszakaptam Adélt egyből kapott cicit, és tudta is mit kell csinálnia vele :)

 

A gyermekágyas szakasz felejtős volt, bár a szoba szuper volt, végül nem vállaltam be, hogy egyágyasba menjek, de jófej szobatársat kaptam. Életem egyik legszebb élménye volt ez a szülés, csak egy bajom volt: nagyon hiányzott Anna. Nem vagyok egy sírós-picsogós alkat, de amikor bejött hozzám, és láttam, hogy milyen zavart a kis arca, hát elbőgtem magam. No de Adél úgy belejött az evésbe (amit azóta zabálásra fejlesztett), hogy 4 nap után azt mondták kívül tágasabb :) Volt még egy kis vérnyomás problémám, de a 4. napra az is helyrejött, Adél összesen fogyott 100 gr-ot, szóval végre mehettünk haza.

 

Azóta itthon hízlalom a popóját, és szerencsére Anna is úgy gondolja, hogy Adélnak velünk van a helye.

 

Íme a történet főhőse két hónap elteltével: