Liliomdomb_Kft Creative Commons License 2011.08.21 0 0 4492

 

Gondolom, ön is észrevette, hogy a 4478-as hozzászólásomat újra kitörölték, ezért most jelzem, hogy más fórumot is igénybe fogok venni a párbeszédhez. Időben értesítem erről majd önöket.

Felvetésére válaszolva: nekem a lakókkal jogi szempontból semmi dolgom nincs, csupán a T69 Kft.-vel, mivel nem teljesítette az adásvételben foglaltakat. Az, hogy mégis bejelentkeztem erre a fórumra, annak az az oka, hogy figyelmeztessem a jóhiszemű ingatlantulajdonosokat a rájuk leselkedő veszélyekre. Hiszen ha a bíróság helyt ad a T69 Kft.-vel szemben indított keresetünknek, akkor a két cég közötti adásvételi szerződés alapján visszaállítja az eredeti állapotot. Ez a jóhiszemű vásárlókra nézve pedig azt jelenti, hogy az ingatlanokat vissza kell szolgáltatniuk, azzal együtt, hogy ők viszont a kifizetett vételárra (és annak járulékaira) lesznek jogosultak, amelynek visszafizetésére ugyanez a bíróság ugyanebben az ítéletben fogja kötelezni a T69-et. A közhiteles adatok viszont azt mutatják, hogy a 3 milliós törzstőkéjű T69-nek sem pénze, sem vagyona nincs, van viszont több milliárdos kötelezettsége. Az ingatlantulajdonosok tehát hoppon maradhatnak, ha nem követelnek és nem kapnak a T69-től garanciát arra, hogy ilyen esetben visszakapják azt, ami jár nekik.

Más: a bűncselekménygyanús ügy miatt feljelentést tettem, amely alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást.

Előzmény: gpz (4491)