Kedves Amet!
Én meg olyan protestáns családba születtem, ahol csecsemőként megkereszteltek, sőt tizenévesen (ahogy szokás) konfirmáltam is. Ma már én is tudom, hogy ezeknek nincs bibliai alapjuk.
Reformátoraink kezdetben - bibliai alapon - jól látták a hit és a keresztség összefüggésének fontosságát, mégis a radikális anabaptisták perfekcionalizmusától tartva, valamint a korabeli politikai erőviszonyokat feltérképezve, nem tudták keresztülvinni felismeréseiket.
Luther Márton is reformációjának korai éveiben még kiállt a hitkeresztség mellett. Ír is erről a Postilla c. művében:
»A keresztség senkinek sem segít, nem is részesülhet benne más, csak aki saját magáért hisz, és saját hite nélkül senkit sem szabad megkeresztelni. Ha pedig nem tudjuk bebizonyítani , hogy a faital gyermekek képesek maguk is hinni, és hogy van saját hitük, akkor az én hűséges tanácsom és ítéletem az, hogy egyenesen álljunk el a csecsemő-keresztségtől, minél előbb, annál jobb, s ne merészeljünk többé egy gyermeket sem megkeresztelni, hogy ilyen balgasággal és szemfényvesztéssel, melynek nincsen semmi sem mögötte, Istennek felmagasztalt méltóságát gúnyoljuk és káromoljuk.«”
(D. M. Luthers Samtliche I Schriften, Kirchenpostille, 1521, Magyarázat a Mt 8,1-13-hoz)
Eleinte hasonlóan vélekedett Zwingli is: »Semmi sem aggaszt annyira, mint az, hogy gyermekeket kell keresztelnem, mert tudom, hogy ezt nem lenne szabad megtennem.« (Quelle IV, 184.o)
A református egyházban a hosszú hallgatást Barth Károly törte meg. Szerinte a csecsemőkeresztség Krisztus testének a sebe:
»Mit akarok? A jelenlegi csecsemőkeresztség helyett olyan keresztséget, amely felelősségteljes cselekedet. Azt, hogy a jelölt ne passzív résztvevője legyen csupán az eseménynek, hanem Jézus Krisztus szabad partnere. Szabadon döntsön, szabadon tegyen hitvallást hajlandóságáról és készségéről.« (Die kirchliche Lehre von der Taufe, Zürich, 1943, 40. o.)
Nem véletlen tehát, hogy az újrakeresztelés igénye elérte a legtöbb tradicionális egyházat. Így különösen erősen jelentkezett az anglikán, valamint egyes hollandiai református egyházakban.
Az Új-zélandi Presbiteriánus Egyház pl. hivatalosan is bemeríti, egy precízen kidolgozott liturgia keretében azokat, akik csecsemőkeresztségükkel nincsenek teljesen megelégedve. Ezt az aktust azonban nem újrakeresztelésnek, hanem »keresztségmegújítás«-nak nevezik.
Köztudott, hogy a »baptisma« (baptidzein) elsősorban bemerítést jelent... Egy szimbólum, amely egy mögöttes szellemi tartalmat fejez ki, látható képpel. A szimbólumokat nem lehet megváltoztatni, mert azok éppen arra hivatottak, hogy az általuk jelzett dolgot formailag megjelenítsék.
Azt olvastam már más topikban is, hogy te teljesen beleszerelmesedtél Swedenborg Emanuel írásaiba. Ezzel az a gond, hogy a Biblia szerint a törvényben is „meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz”. János Evangéliuma:8:17
Tehát ha Swedenborg mennyei elragadtatásai valóban Istentől voltak, akkor - a Biblia szerint - kell lennie a világon még egy Swedenborghoz hasonló élményekkel rendelkező személynek.
Gondolom hallottál már arról, hogy voltak jó páran a történelem során, akik részesültek mennyei elragadtatásban.
Nyilván nem véletlen, hogy ezek a megtapasztalások nagyon hasonlítanak egymáshoz, de Swedenborgéhoz egyik sem.
Pl. Jesse Duplantis: Mennyei találkozások 1. és 2. rész - megtörtént ... vagy
Mary K. Baxter: Amit a Mennyről mindenkinek tudni lehet letölthető dokumentum vagy
Dr. Percy Collett http://www.profetikus.ro/in/a_mennyben_jartam_5_es_fel_napot
Vannak, akik vitatják ezen személyek megtapasztalásait is, de szerintem érdemes megnézi, elolvasni ezeket is.
Üdv, Ildi
