Ott még nem tartunk. Egyelőre csak ott tartunk, hogy Kenant Ramiz elküldte vidékre, hogy elbújtassa, vállalva ezzel, hogy akár őt is vádolhatják a gyilkossággal. Kenan azzal, hogy lelőtte Hayratlit nemcsak a bátyjának tett szolgálatot, hiszen Hayratli nem tudta Szelim árulását elmondani, hanem Ramiznak is, hiszen így most ő lett Isztambul "ura".
Az biztos, hogy a Szelim-szál és a Selma-szál egyaránt közrejtászik majd abban, hogy Kenan miért lett Ramiz haragosa.
MIndenesetre ebből a mostani nyálas 1973-as Kenanból nem tudom kinézni hogy ráförmed a szüleire, hogy szíveskedjenek Lyonba emigrálni és haza se térni és őt elfelejteni 30 évig, mint ahogy ezt nemrégiben épp Ezelnek mesélték.
Az sem világos, hogy ha Juszuf a szabadulása óta figyeli Ramizt, akkor miért most Ezel kinevelése után estek neki Kenannal Ramiz likvidálásának. Ahogy éppen tegnap is akarták, lett volna pár évük, hogy kinyifálják Ramizt. Kenan és Juszuf nem 2009/2010-ebn erősödött meg, lett volna ehhez erejük.
Sebnem mai leleplezésével egyetlen szereplő sincs már az ármánykodók között, aki ne lett volna valamilyen árulásban, gyilkolásban részes, tehát a tisztaságát mindenki elvesztette (Ezel szüleiről itt most nincs szó).
Nagyon rossz üzenet az, hogy az ártatlanok (Bahar vagy Mert) halottak, mert úgy tűnik mintha az ő haláluk törvényszerű lett volna.
Ez pedig egy valóban furcsa és fanyar végkifejlet árnyát vetíti előre.