Íme a szeretnivaló eretnek hazugsága. Aki - másokkal együtt - félremagyarázza az igét. Ugyanis nagyon-nagyon tetszetős magyarázat lehet ez valaki(k)nek, de az Isten igéjével egyáltalán nem egyezik. Aki helyesen érti, az tudja. Aki a "kevés tanító" közül hallgatja a hiteleseket, az tudja. Amit Amet ír, az tévelygés.
Ugyanis a Szent Lélek Jézus mennybemenetelével kitöltetett, és azóta itt van közöttünk. Akit eljuttat bűnbánatra és a Jézus Krisztusban való hitre, annak kijelenti magát, azt "megkereszteli", azaz: annak szívébe beköltözik, Ha az ember átadja neki az akaratát, akkor betölti teljessége, ami persze nem azt jelenti, hogy a Szent Lélekből nem lehet egyre többet "venni". Hiszen- ahogy valaki mondta, olyan Ő, mint a tenger vize: akármennyit merítesz belőle, mindig sok marad még. De ugyanakkor az is biztos, hogy a nyelveken szólás félremagyarázása csakis félreértésből eshetett meg. Sehol sincs a Bibliában, mint "kötelező jel" a Szent Lélek keresztsége mellett. Egy "kötelező ismertetőjele" van a Szentlélek keresztségének. Bűnbánat-Jézus Krisztusban való hit. Ennyi.
http://mek.oszk.hu/08400/08477/index.phtml
"Igazoltatik a bölcsesség az ő fiaitól."