Szentlélek-keresztségről, nyelveken szólásról, Nagy Józsi bizonyságai:

 

 „ebben az időben élsportoló ökölvívó voltam, ifi válogatott, szép sikereket értem el, csak az erkölcsi bűnöket nem tudtam elhagyni semmiképp se. Viszont a gyülekezetben a Szentlélek-keresztségemkor egy fantasztikus dolog történt: elkezdett tűzben égni a fejemtől a talpamig mindenem, és elkezdtem nyelveken beszélni, csak úgy ömlött belőlem a szó, nem bírtam abbahagyni.

 

Már az is egy csoda, hogy életben vagyok. Amikor anyukám hat hónapos terhes volt velem, harmadfokú toxikus mérgezést kapott. Eltorzult az arca, megvakult mind a két szemére, a saját anyukája sem ismerte meg a kórházban. A méhében levő gyermekről – ez én voltam – megállapították, hogy halott, és úgy vélték, emiatt kapott hullamérgezést. Föl akarták vágni a hasát, hogy engem kiszedjenek belőle, hogy így legalább az ő életét megmentsék. De akkor anyukám Istenhez imádkozott, hogy Isten – ha a gyermek tényleg halott – támassza föl, keltse életre. És fölajánlott engem, hogy Isten szolgája legyek, ha felnövök. Ezek után fölvágták a hasát, kivették belőle az egy kiló húsz dekás kis „húscafatot”. Csodálkoztak, hogy éltem. Mindjárt kihánytam 20 deka méreganyagot, lefogytam 90 dekára, tehát kisebb lettem, mint egy literes zacskós tej – ezt csak összehasonlítási alapul említem. Az orvosok azt mondták, nem fogok életben maradni, vagy ha mégis, akkor testi és értelmi fogyatékos leszek, de legalább az egyik.

 

Igaz, sokan bolondnak tartanak, hogy hiszek az Úrban, de ez orvosi értelemben nem minősül bolondságnak. Viszont – az Úr dicsőségére – egyéves koromra már az összes korombeli gyereket lehagytam.

 

Annak ellenére, hogy édesanyám az Úrnak ajánlott fel, az életem nem úgy alakult, mintha Istent akartam volna szolgálni, ez csak a megtérésem által tudott megvalósulni.

 

Otthon ebből nagy feszültség támadt, megpróbáltak eltiltani a gyülekezettől. Apám nagyon mérges lett, agyon akart csapni, de azt mondtam, ha agyoncsap is, én az Urat fogom követni, és járni fogok a gyülekezetbe. Azt felelte, „te megbolondultál, bekábítószereztek, meghipnotizáltak”. Mondtam, nem, engem Jézus megérintett, és a Szentlélek által nyelveken szólok. Akkor azt mondta, „te tényleg megbolondultál, hát soha nem tanultál semmilyen nyelvet”. Meg akartam neki mutatni a Bibliában, hogy mi az a nyelveken szólás, és hogy ez nem emberi nyelv, de azt válaszolta, hogy ne szórakozzak vele, hanem mutassam, mit tudok: szólaljak meg nyelveken.

 

Igaz, azt írja a Biblia, hogy hitetlenek előtt ne szóljunk nyelveken, mert azt hiszik, hogy megbolondultunk, de arra gondoltam, apukám már most is ezt hiszi, pedig még meg se szólaltam, mi jön, ha meg is szólalok. De nem volt mit tenni, megszólaltam nyelveken. Tudtam, hogy ez az ajándék nem emberek közötti kommunikációra, hanem Istennel való kommunikációra adatott, de tudtam azt is, hogy Isten időnként földi nyelvvé formálja a szavakat az ember száján, amikor így imádkozik. Elkezdtem tehát nyelveken szólni, és azt vettem észre, hogy az angolhoz hasonlóan beszélek, az apukámnak pedig elkezd könnyezni a szeme, és leül a fotelba. És mondja, hogy hallja, angolul beszélek Jézusról.

 

Mivel többször járt Amerikában, értette azokat az angol szavakat, amelyeket én mondtam neki, miközben én magam nem értettem semmit, mert nem tanultam angolul. Ez olyan hatással volt rá, ő is azonnal befogadta az Urat a szívébe, elmondta a hitvalló imát. A megtérését követően meg is gyógyult, többé nem kellett nyugtatókat szednie. Békességet adott az Úr a szívébe…

 

Egy ízben kizártam magamat a kocsimból. A Váci utca Budapest egyik legforgalmasabb utcája. Ott állt a közepén az autóm. De nem csak az, hanem a forgalom is állt, mert elálltam az utat. Káromkodtak az autósok, én próbáltam kinyitni az ajtót, de nem sikerült. A kulcs bent, én kint, mind a négy ajtó zárva. Mondom, Uram, most segíts meg gyorsan. És eszembe jutott, hogy mikor nagy bajban vagyunk, és nem tudjuk, mit csináljunk, jó dolog nyelveken imádkozni. Úgyhogy elkezdtem. És alig, hogy elkezdtem, szólt a Szentlélek: „ahhoz az emberhez menj oda, a kirakat előtt”. Odamentem, és elkértem tőle a kocsija kulcsát. Azt kérdezte, miből gondolom, hogy van autója? És ha van is, miből gondolom, hogy ide, a belváros közepébe is azzal jött, és van nála kulcs?

 

Kiderült, tényleg nem autóval jött, viszont a kulcsot hozta magával. Oda is adta, előtte persze biztosított róla, hogy úgysem tudom kinyitni vele az én autómat. Mondtam neki, azzal ne törődjön, csak adja oda egy percre. És kinyitottam a kocsimat, visszaadtam a kölcsönkulcsot, és az Urat dicsőítve mentem tovább. Mert az Úr tudta, hogy az a kulcs, az nyitni fogja az én kocsimat.

 

http://www.hit.hu/fordulatok/egy-evangelista-tortenete