Az, hogy ki mit érzett lényegtelen. Nem az érzés a lényeg, hanem, hogy a szíve mennyire van nyitva a Lélek előtt.  Van aki érez valamit, és van aki nem. Csak a Lélek "hatását" tapasztalja.

 

A lányomat úgy kellett az első közi alkalomra odavonszolni. Úgy ült ott a sarokban mint a kopott gyöngy. Begubózva. Másodjára már kézzel lábbal tiltakozott ellene, hogy eljöjjön. Egy kedves közitárs nagy nehezen csak rábeszélte, hogy ide a szomszédba csak jöjjön már át. Ha nem tetszik, majd hazajön.

Most is csak ott szomorkodott, mire az egyik csaj rávette, hogy had imádkozzon már érte. Nagy nehezen megengedte. Így imádkoztak érte, hogy töltse be a Szentlélek.

Kérdezték, hogy érzett-e valamit? Mondta, hogy NEM.

Mikor hazafelé mentünk már mondta nekem az úton, hogy:-anyu én értettem azt az imát amit Ricsi olyan érthetetlenül mondott.( Ricsi nyelveken imádkozott) Meg nekem is valami furcsa szavak jöttek a gomdolataimba. De nem mertem őket mondani. Magamban mondtam. EZ MI?-anyu.

 

Én meg olyan írígy voltam, hogy neki már az első alkalommal megadta az Úr, én meg itt rinyálok már egy éve és semmi....

 

Másnap azzal jött haza a munkából, hogy reggel munkába menet elmondta a Miatyánkot és az valahogy másképp mondta mint eddig. Mintha élet lett volna benne.

 

Aztán persze elment gyónni és pár alkalom után megtapasztalta az Atya szeretetét is. Volt sírás, öröm és béke. Minden ami kell. :)

 

Azóta Jézussal éli az életét.