Találtam egy érdekes felfogást a Lélekröl:

"Világosan fel kell ismernünk, hogy Isten minden gyermeke megkapta a Szentlélek
ajándékát. Mert ha az ember még nem kapta meg a Szentlelket, akkor még egyáltalán nem keresztyén, és fôfeladata kell legyen a Szentlélek várása, kérése és keresése, amely még nincs a birtokában. Ha azonban megkapta a Szentlelket, akkor egészen más a helyzet, éspedig nem a Szentlélek elnyerésének várása és kérése, hanem a már megkapott Szentléleknek való át- és odaadás. Az elsô esetben mi várunk az Úrra, hogy tegyen valamit, a második esetben Isten vár reánk, hogy mi tegyünk valamit.

Az üdvösség egyszerü feltételei: a büntôl való elfordulás, vagy a bünbánat és Istenhez való térés, vagy az Úr Jézus Krisztusban való hit. Ha mármost egy igazán bünbánó lelket a keresés és bocsánatkérés állapotában tartanak, ahelyett, hogy megtanítanák ôt Isten Igéjében gyermeki módon hinni és hogy Krisztusban bocsánatot nyert, ez veszedelmes tévedés, amely romboló, esetleg pusztító lehet, amely a lelket sötétségbe és lelki félelembe viszi a világosság és öröm helyett, amit Isten akar adni neki. De ha másrészt megpróbálok egy bünbánat nélküli lelket odavinni, hogy „csak hinni kell”, ahelyett, hogy elôször beismerje és megbánja a bünét, hasonló tévedésbe kerül. Krisztusnak felületes elfogadása csak külsô vallomássá és képmutatássá lesz. Éppígy van ez az elôttünk levô esettel is. Ha a Lélek túláradó életének hiánya bennünk nem annak a ténynek rovására írandó, hogy a Lélek nem tért be szívünkbe, hanem hogy nem szolgáltattuk ki magunkat teljesen Neki, aki már bennünk van, akkor súlyos és romboló hiba az ilyen lelket várásra és keresésre utasítani osztatlan és teljes odaadás helyett.
Az ilyen lélek tovább kiált Istenhez a Szentlélekért, mialatt Isten mindazoknak, akik
Krisztusban vannak, már megadta azt, és felszólítja ôket bizonyos feltételek betöltésére,
amirôl megismerhetik a Lélek teljességét, nem a Lélekét, aki eljövendô, de a Lélekét, aki már ô bennük van. Nem ismerkedtünk-e meg már Istennek olyan gyermekével, aki hosszú idôn át könyörgött a Szentlélekért? Sírt és agyonkínozta magát, mert az Igének igazságát nem ismerte fel ezen a ponton. Mert az „igazság az, ami szabaddá tesz minket”. De ha ezt nem ismerjük, nem is vagyunk szabadok.
Isten Igéje világosan és határozottan tanítja, hogy mi mindnyájan, akik Isten gyermekei
vagyunk, „vesszük a Szentlelket”, vagy ahogyan Isten fejezi ki, elnyerik „a Szentlélek
ajándékát”.

„Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus nevére, a bünök bocsánatára, és venni fogjátok a Szentlelket.” (Ap. 2, 38.) Az Ige több részébôl megvilágosodik, hogy a keresztség itt Krisztusban, mint a bünök hordozójában való hitbeli vallomás ment végbe. Így Isten Péter által ezt a nagy igazságot tanította. A két nagy feltétel a Szentlélek elnyeréséhez: a bünbánat és a Jézus Krisztusban való hit a bünök bocsánatára. Nincs szükség más feltételre. Bánjátok meg büneiteket, változtassátok meg értelmeteket, higyjetek az Úr Jézus Krisztusban büneitek bocsánatára – és keresztelkedjetek meg erre – „és veszitek a Szentlélek ajándékát.” Két dolgot kell megtennünk, akkor a többit Isten elvégzi. Ha ezt a két dolgot megcselekszitek, akkor
veszitek, – mondja Isten. Ez az ígéret erôsen megáll. Bizonyára embernek nincs semmi joga más követelményt hozzáfüzni e kettôhöz: bünbánat, hit – és veszitek, mert az Isten sem tesz hozzá mást. Ha egy lélek ôszintén megbánja büneit, és hiszi, hogy az Úr Jézus Krisztus megbocsátja azokat, akkor inkább beomlik a menny, mint hogy Isten adott szavát ne tartaná meg: „és veszitek”."