Aragorn83 Creative Commons License 2011.08.11 0 0 1215

Nem sértődtem meg, viszont kissé igaztalannak érzem ezt a dolgot. Ha pedig ilyen ér, akkor a véleményem nem szoktam véka alá rejteni. Veszekedést sem akarok belőle, ezért döntöttem a távozás mellett. Illetve azért is, mert ahogy írtam, nem tudom neked garantálni, hogy a kommentjeidet meg tudom jegyezni a rengeteg más, számomra, sokkalta fontosabb információ mellett. Ha egyszeri tévedésem miatt máris kioktatást kaptam a figyelmetlenségem, majd számodra ebből az eleve következő udvariatlanságom miatt, nos akkor inkább nem várom meg mi lesz, ha még kétszer esetleg háromszor véletlenül elkövetném ugyanezt a hatalmas hibát.

Úgy rám szóltál pár órával ezelőtt (számonkérő stílusban), mintha már hosszú idő óta, hetente legalább egyszer-kétszer néhány napos eltéréssel belinkelgetném állandóan ugyanazt, amit te már megtettél. Ha ez lenne a helyzet még megérteném. De így? Kicsit visszás számomra a dolog.

Előzmény: nina_morgan (1214)