Utolsó adag az elmúlt pár hónap terméséből :-)

 

Legyünk barátok

 

Most már értem, amit ő ott mondott,
Amikor minden reményemtől megfosztott.
Hetekig nem néztem utána a szemébe,
Neki se juthattam hetekig eszébe.
Elmentünk egymás mellett szótlanul,
Olyanok voltunk mint a tenger sótlanul.
Mindig volt egy vers neki a zsebembe,
Mert akkor is ő járt mindig az eszembe.
Azóta másként látok mindent, s a világot,
S azt mondom, hogy legyünk újra barátok.

 

Nem kell senki se

 

Egyedül maradok, nem leszek én házas,
Mint bozótban egy régi, kopott lábas.
Nem kell nekem senki, nem lesz feleségem,
Aki velem legyen örömben és vereségben.
Így hát nem lesz soha pompás esküvői mise,
Inkább leszek pap, de nem kell senki se.

 

 

Valaki

 

 

Talán vár rám valaki, aki engem szeret,
Valaki, akinek én nem mondhatok nemet.
Valaki, aki segít a bajban, s szeret,
Valaki, akit Bence feleségül vehet.
Valaki rám vár, de vajon ki lehet?
Családot akarok, és néhány gyereket.
Mielőtt meghalok, lehunyom szemeimet,
Látni akarom őt, s a gyerekeimet.

 

 

Erdélyben

 

 

Erdélyben vagyok, a szívem vidám,
Fent állok a szépséges Hargitán.
Szemem a messzi távolban kutat,
Látom a fényeket, az állatokat.
Lábam a csodás Székelyföldet járja,
A Nagy-Somlyóról tekintek Csíkszeredára.
Befut egy vonat a vasútállomásra,
Látszik Mikó-vára s a városháza.
Este lennt álltam az Olt partján,
Ott csókolt meg engem egy tündérlány.

 

 

Valhalla

 

Keresem az utam, de nem találom.

Viszlát Yggdrasil, közeleg halálom.

Niflheimbe térek meg ma már,

Hél királynő hív, engem vár.

Mannával kínál, hogy egyek,

Óh Valhalla, megyek!

 

Freya tüze perzseli szívemet,

Bátor Odin vigyázza lelkemet.

Valkűrök kísérnek utamon,

Tölgyfapajzsot viszek a hátamon,

Hogy a csatában bátor legyek,

Óh Valhalla, megyek!

 

 

Vihar

 

Viharos szél fúj a Hargitáról,

Ez a változás szele,

Dühösen zúg népünk haragjától,

Nincs itt románnak helye!

 

Szabad lesz újra a Délvidék,

Nekünk terem a bánáti kenyér,

Szabad lesz újra a Felvidék,

Ó édes hazám, sokat szenvedtél.

 

Kárpátalján, Munkács vára alatt,

Újra magyar szó zeng, meglátod!

Beregszász magyar volt, s az is marad,

Virágesővel köszöntenek a lányok.

 

Kincses Kolozsvár, ősi Nagyvárad,

Himnuszunk zeng az ajkakon,

Mikor bevonulunk Gyulafehérvárra!

S könny gördül végig az arcokon!

 

Mennydörög az ég, villám villan,

Várj, már nem tart soká,

Román, szerb, ruszin mind elillan,

S leomlik minden gúnyhatár!

 

 

Versek a bánatról

 

Mit ér a szív, ha nincsen társa?

Mit ér az ember, ha senki se várja?

Mit ér a lélek, ha senki se szereti?

Mit ér az élet, ha a halál kergeti?

Az élet múlik, a szerelem meghal,

E kettőn kívül mindenem megvan.

Mit érek én, ha nincs ki rám várjon?

Miért nem szeret egy lány se a világon?

 

Ó én bús magányra vágyom,

Nincsen hely számomra a világon.

Nyugodjék békében testem és lelkem,

Bolond voltam, hogy bárkit is szerettem.

 

Nem vagyok gazdag, nincsen hintóm és palotám,

Nincsen életem, nem szeretsz, én rózsám.

Szerettelek, de te mondtad legyünk barátok.

Így most neked örökké minden jót kívánok.

Találkozunk majd egyszer sok-sok év múlva,

S akkor vered majd a fejedet a falba!

 

Szavaid olyanok mint a léptek,

Tűsarokkal a szívembe lépnek.

Hamarosan meghalok, ehhez oroszlánrészt adtál,

De szívemben mégis a legszebb emlék maradtál.

 

Hamvaimat szórd kérlek a Gangeszbe,

Nyelje el testem porát a szent folyó habja,

Én már Nirvánában vagyok, ne sírjatok,

Enyém a paradicsom, lelkem megnyugvást talál,

De nélküled minden kies pusztaság, s a menny maga a pokol.