Következő adag:

 

Még mindig szeretlek

 

Nem tudom hova tettem az eszemet,

S hol veszthettem el a fejemet?

Még mindig szeretlek.

 

A szívem hevesen dobog, a vérem pezseg,

S lelkemből a szerelem mint a méz, csepeg.

Még mindig szeretlek.

 

Érted meghalnék bárhol és bármikor,

A szerelem bennem újra lángot csihol.

Még mindig szeretlek.

 

Álmomban a kezedet fogom, hajad lágyan simogat,

Édes hangod, mint hűs patak a szomjazót, hívogat.

Még mindig szeretlek.

 

Ha csak te maradnál nekem, akkor is boldog lennék,

Hiszen nem csak egy lányt, egy istennőt szeretnék!

Még mindig szeretlek.

 

 

Minden reggel

 

Minden reggel, ha felébredek,

A te képedet nézegetem.

S gyönyörködöm szépségedben,

Te itt élsz az emlékemben.

 

Érzem, szívem utánad vágyódna,

Érzem, lelkem mintha haldokolna.

Az ajkam mindenhol téged csókolna,

S mindenem csak érted lángolna.

 

Olyan szép vagy, miért vagy te másé?

Miért nem lehettünk soha egymásé?

Ó miért nem keltem birokra érted,

Hiszen még most is szeretlek téged!

 

 

Ne hidd azt

 

Ne hidd azt, hogy elfelejtettelek,

Titkon továbbra is szerettelek.

De most már késő, az időm lejár,

Elbúcsúzom tőled te áldott leány.

 

Bár a szívem még mindig érted sajog,

Lelkemben a fény többé nem ragyog.

Sajog, de nem ragyog, boldogtalan vagyok,

Magányos maradok, ó ebbe én belehalok!

 

Nem szólsz hozzám, nem nevetsz felém,

Hiányod, mint nehéz kard, döfődik belém.

Körülöttem ragyogsz millió napként,

Ha nem is szeretsz, én szeretlek, örökké.

 

 

Nem tudlak elfelejteni

Ha alszom rád gondolok,
Minden egyes gondolatom
Körülötted kering,
Úgy érzem most magam,
Mint egy bedobozolt,
Szerencsétlen hering.
Még most is rád nézek,
Mikor tudom, hogy nem
Figyelsz, de én nézlek,
S mindig csodálkozom,
Hogy tudott az Isten
Ilyen gyönyörűt teremteni?
Szeretlek, örökké, mert
Nem tudlak elfelejteni!

 

 

Ócska zongora

 

Ócska zongora állt a sarokban,

Néha játszottam rajta titokban.

A billentyűkről már lekopott a festék,

Zenétől voltak hangosak az esték.

Emlékszem még milyen volt,

Mikor leszakadt a mennybolt,

A rockot keményen nyomtuk,

Hogy vége lesz, sose gondoltuk.

Bezárt a klub, lejárt aranykora,

S nem maradt ott más, csak a zongora.

 

 

Jó éjt

 

Este van már, lement a Nap,
Nyugodni tér már a vén pap.
Alszik a kiscica a kosárban,
Alszik az egérke a mozsárban,
Alszik a kutyus is, füle még éber,
Alszik már az ágyában Dart Vader.
Aludj te is, kicsi gyermekem,
Álmodj szépet, aludj csendesen,
Itt vagyok, vigyázom álmodat,
Jó éjszakát, szép álmokat!

 

 

Csendes éjszaka

 

Új nap kél, fúj a szél,
Lelkem virágba borul,
De a szívem elszorul.
Testem hullik szanaszét

Nézek rád s te nézel rám,
Vibrálni kezd a levegő,
Te leszel az én szeretőm,
S enyém egy csendes éjszakán.

 

 

Ismertem egy lányt

 

Ismertem egy lányt még régen,
Eleven tűz égett a szemében,
Keblei között kalandoztam,
Mint eltévedt hegymászó,
Völgyek között gondolkoztam,
Hogy az én helyem Csikágó.

 

A vámpírnaplókról

 

Csörgött a telefon, keresett a Stefan,
Hogy miért van Elena mindig este fán.
Stefan volt az, a Salvatore,
Friss vért mai is szavatol-e?
Itt egy üveg vér, bizony Damoné,
S izmos teste akár egy démoné.
Jött a Bonnie is, véres hurkát sütni,
Meleg vérre vágyik Caroline, le fog ütni.
Jönnek a vámpírok, a cigány futni nem restell,
Mert hiába a sok hekus, ha vámpír a polgármester.

 

Hermione esete a Potter sráccal

 

Hermione egyszer leitta magát a sárga földig,
Észre se vette, hogy a kis Potter döfködi.
S reggel mikor már felkelt szegény Hermione,
Látta ki fekszik ott, s kiáltott: Harry, ó ne!
Végül egybekeltek, mert tudták, mi a jó,
Lagzi Lajcsi pörgött s szólt a dáridó.

 

 

Páncélosok Afrikában

 

Páncélosok vonulnak Észak-Afrika felé,
Dicső Németország ide fordítja fejét,
Rommel vezeti a Tigrisek sorát,
Felverik a sivatag porát,
Tombol a homokvihar, indul a támadás,
S eltörlik a Föld színéről az ellenség hadát.

 

 

Bevonulás Rozsnyóra

Vonul a miskolci 7. dandár a Gömör felé,
Isten a tekintetét most Rozsnyóra emelé,
Közelednek, látják már a városfalat,
S átvonulnak a diadalkapu alatt.
Ünnepel a tömeg, a Himnuszt éneklik,
Szemem könnybe lábad, hangom elcsuklik,
A tűztornyon a felirat, amit nem felejtünk:
Magyarok voltunk, vagyunk és leszünk!

 

Születésnapomra

 

Istenem de boldog vagyok most e percben!
S remélem az is leszek egész életemben.
Új szelek fújnak életem mezején,
S én fennt állok a világ tetején.
Vár rám a horizont, vár a mindenség!
Fény villan az égen, oszlik a sötétség.
Érzem, hogy újra élni akarok, hamar eldőlik,
De biztos: az élet tizennyolc évesen kezdődik!