Amit a legjobban utálok, az a másolás (egyebek közt ezért nem lettem tervező, és pontosan ezért nem csatlakoztam soha a tervezőket ócsároló építésvezető, művezető kollégákhoz, legalábbis az alábecsülés tekintetében). Könyvből pedig még inkább utálok másolni, mert amíg írok, becsukódik a könyv, könyvjelzőt pedig basztam beletenni, így azután lapozhatom az egészet újra. Olyannyira utálom a másolást, hogy most például az idézett szöveget egyszerűen átugortam a visszaolvasásnál, a haverok szóltak, hogy reggel Heller Ágnes „nevében” egy csomó marhaságot (betűhibát, szóismétlést) követtem el. Na most, ha van valami, akit a másolásnál is jobban utálok, az éppen Heller Ágnes személyesen. Nem tartom jó embernek. Hanem viszont rossz embernek tartom. Ám ami egyáltalán indokolja, hogy ne legyek vele szemben (is) korrekt. Ezért gondosan kijavítottam az idézetet, s most újra bemásolom:
„Az igazságosság statikus fogalmától megkülönböztetem az igazságosság dinamikus fogalmát. (Ebből a koncepcióból nő ki mindaz, amit a modernitás dinamikájáról mondani fogok.) Itt már nem arról van szó, hogy bizonyos normákat vagy szabályokat következetesen vagy következetlenül (önkényesen) alkalmazunk, illetve nem alkalmazunk, hanem maguknak a normáknak és szabályoknak az igazságossága válik kérdésessé. Nem azt mondom, hogy X vagy Y igazságtalan, hanem azt, hogy a norma vagy a szabály igazságtalan, akárhogyan alkalmazzák is. »X norma igazságtalan, más normával, mondjuk Y normával kellene helyettesíteni, az lenne az igazságos.« Itt lép be az a tapasztalat, amelyre az előbb hivatkoztam. Mindenki tudja, hogy mi az igazságosság, és mégsem értünk egyet abban, hogy mi igazságos.
Nos, racionális-e tagadni azokat a szabályokat, melyek ésszerűsségét eddig senki sem vonta kértségbe? Az értelem racionalitása szempontjából semmiképp, de az lehet az ész racionalitása szempontjából. Meg kell mondanom, hogy miért igazságtalan az a bizonyos norma vagy szabály, amelynek igazságtalanságát deklarálom. De milyen alapon? Mire hivatkozom? Az igazságosságra nem hivatkozhatom, mert az efféle hivatkozás tautológiába torkollik. (Azért igazságtalan, mert igazságtalan.) Azt fogom igazolni, hogy minden olyan esetben, amikor létező normák és szabályok érvényességét – végső soron sikeresen – kétségbe vonták, vagy a szabadságra, vagy az életre (életlehetőségekre) hivatkoznak. Ez különben valóban így van, ha a »valóban« szó értelmezhető. Az igazságosság hagyományos normái igazságosságának kétségbevonása és más normákkal való helyettesítése során a lázadók valóban a szabadságra vagy az életre hivatkoztak” (Filozófiám története, 166-167. oldal).
És már csak azért is lényeges a pontos szöveg ismerete, mert a későbbiekben tartalmilag is foglalkozom vele.
