Korosztályos kicsit-hazudozók

 

 

 „A politikai pártok, szervezetek közül a Fidesz programja és politikája, szava és cselekedetei között volt a legkisebb eltérés” – szólott a „Kisgeneráció”, Szécsényi történész vallomásában (1989-ből). Ez pedig itt a Heller-korosztály, a Fényes Szellők nemzedéke, momentán a HírTV stúdiójában: „a levelet nem én írtam, amit írtam, abban azt írtam, lebecsülöm az ellenforradalmi veszélyt. Az nem ugyanaz, mint ellenforradalomnak nevezni. Pontosan fogalmaztam, nem nagyot hazudtam, kicsit hazudtam csak”.

 

Igen? És most mekkorát tetszik hazudni, kedves kiskegyednek? Kicsit vagy nagyot? A levél szövegösszefüggése ugyanis így fest (betűhíven): „Szeretném politikai hibáimnál kezdeni. Mindenek előtt: az 1956-os évben rendkivül alábecsültem az ellenforradalmi veszélyt. Ugy láttam, hogy egyenlőre a főprobléma a régi hibák leküzdése s csak ez után kerülhet sor a feltámadt jobboldal elleni harcra. Nem vittem át gyakorlati térre azt a helyes elvet, hogy a kétfrontos harcot mindig együtt és egyszerre kell vivni, s hogy hazánkban az ellenforradalmi polgári restauráció a főveszély. A kitört ellenforradalom csattanósan cáfolta meg álláspontomat”.

 

Ezt írta Heller Ágnes. És még mindig van pária-liberális mellbősége azt állítani, hogy ő nem beszélt ellenforradalomról. Csak „lebecsülésről” (a levélben „alábecsülésről”). De, tegyük föl, nem hazudik a liberális pária (csak egy kicsit), tegyük föl, a férjével, egymást mondatonként váltva fogalmazták a levelet, s Heller azt a mondatot írta, amelyben az „alábecsülés” szó szerepel, míg Hermann azt, amelyben expressis verbis „kitört” „ellenforradalomról” van szó. Tegyük föl, valóban így történt, nem pedig a teljes hülyének nézés minősített esetével állunk szemben (noha azzal állunk szemben!), de mégis, tegyük föl, nagyjából igazat beszél Heller Ágnes! Nos, akkor sem menti őt semmi. Ugyanis a hivatkozott mondatában sem az október végén „alábecsült” „ellenforradalmi veszélyről” ír, hanem az „1956-os évben” (vagyis már a Petőfi-köri viták során) mutatkozó „ellenforradalmi veszélyről”, illetve annak alábecsüléséről, s ebből logikusan következik az a mondat, amelyben már az ’56 októberének végén „kitört ellenforradalmat” említi. Vagy ő, vagy a férje. De teljesen mindegy, mert Heller valójában a „saját” mondatában is ellenforradalomról beszél. Miért? Mert ’56 júniusában (pl. a sajtóvita idején) még nem volt „ellenforradalom”, csak „ellenforradalmi veszély” lehetet, s melynek „lebecsüléséből” szükségképpen következett az „ellenforradalom” „kitörése”. És Heller pontosan erről beszél a levélben. Illetve levelének abban a részében, amelyet fölvállal, amelyet nem csak az aláírása, hanem a bevallása szerint is maga fogalmazott, méghozzá teljesen egyedül, a férjuram segítsége, „politikai nyomása” nélkül.

 

Vagyis még mindig hülyéknek néznek bennünket, pedig hát legszívesebben én nevezném hülyének, de minimum korlátoltnak a „filozófiazsenit” (túl azon persze, hogy egy fostos kis hazudozó), ti. egyszerűen nem érti: ma már inkább jó pontnak számít, hogy valaki az ötvenhatos felkelést megelőző évben következetesen, tántoríthatatlanul állt a reformisták mellett, vagyis az ún. „baloldali dogmatizmussal”, a „Rákosi-Gerő-klikkel” szemben foglalt állást, politizált, ráadásul olyannyira, hogy közben „alábecsülte az ellenforradalmi veszélyt”.

Már, hogy miért ez lett volna a hatásos magyarázat? Részint azért, mert hiteles. És azért hiteles, mert valóságos. Nem most találta ki a „nemtelenül megtámadott filozófus” (hiszen pontosan ezt tartalmazza a levél). Részint pedig azért ez lett volna a hatásos magyarázat, merthogy mértéktartó. Magyarán: ennél többre semmiképpen sem futja a helleri mártíriumból, neofita páriamúltból, ti. azt, hogy Heller „hős forradalmár és szabadságharcos” lett volna, így sem, úgy sem tudja bebizonyítani, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy nem volt hős szabadságharcos. „Revizionista kommunista” volt. 1959-ben is párttag: „ezt az utolsó esztendőt középiskolában töltöttem, ahol a kis pártcsoport áldozatos hétköznapi munkájában egész kézzelfogható valóságában tárultak elém azok a nehéz feladatok, melyeket a kommunistáknak hazánkban meg kell oldaniok”. Mindez persze csak viszonylagos pozitívum (manapság), ám még e relatív jó pontját is elcseszi a „zseni” azzal, hogy összevissza hazudozik. Ahelyett, hogy egyenes derékkel vállalná a nem pária, de nem is szélsőségesen „parvenü” („revizionista”, reformista) múltját.

 

Ami pedig immár a döntő kérdés: Heller Ágnes – az idézett HírTV-s nyilatkozata után – miként tud úgy végighaladni az utcán, hogy nem csulázzák le a járókelők orrba-szájba? Simán megúszta egy „Sánta Kutya díjjal”. Sőt, nemhogy nem köpik le az emberek, hanem ma is be-bejár (stílszerűen: besántikál) például az ATV-be, ahogy mondani szokás: „osztani az észt”, a „zsenialitást”, mi több: pária morált példázni öregeknek, fiataloknak, munkásoknak, értelmiségieknek egyaránt. Miféle világ ez? Ezt mondja meg nekem valaki! Heller hazudhat, amekkorát akar, nem köpik le. Sőt Ungvári professzor még nyalókázik is hozzá; a saját szememmel láttam, Baló műsorában úgy nyelvelte meg a „nemtelenül megtámadott Heller Ágit”, mint geront-szingli-nyösznyöszkére idomított kispincsi a cukrozott muffot. Ungvári azt állítja, hogy Heller a „nemtelen” emberek miatt „nem tudott jól tiltakozni”. A nagy filozófuszseni. Kérdésem: mi a szabadelvű szomorúságért kellett „tiltakoznia” egyáltalán?! De ha már „tiltakozott” a szerencsétlen, miért nem arról beszélt, ami menthette volna valamelyest, relatíve nyilván (lásd, mint fent)? Ungvári professzor váltig állítja: Heller nagy filozófus. Elhiszem, de akkor vajon miért nem képes a nagy filozófus „jól tiltakozni”? Ungvári szerint azért, mert, ha „az embert megtalálják ilyen nemtelen vádakkal”, akkor arra „nincs jó válasz”.

 

Nincs??? Mi volna a „jó válasz”?! Elvileg. Hogyan képzelték volna professzor uramék? Hogy „Heller Ági” a mennybe megy, lólengője lebben az égen, sok könyvet ír a még izében? Vagy micsodát? Miért ne lehetett volna „jó válasz”, mondjuk, az igazság (horribile dictu), például így: „Revizionista voltam, részt vettem az ötvenhatos forradalom eszmei előkészítésében. A forradalom szellemisége mellett kitartottam a bukás után is, egészen 1959-ig, végül megtörtem. Mert élni akartam”. Ennyi. És akkor még csak „mutogatni” sem kellett volna másokra, hiszen mindenki tudja: sokan megtörtek (ki jobban, ki kevésbé), Kopácsi is, Donáth is, Vásárhelyi is, Déry is, Zelk is, Illyésékről, Németh Lászlóékról, Csurkáékról, Szabó Istvánékról nem is beszélve. Aki nem tört meg, pottyant a levesbe. Moldova például évekig kazánszerelők, kőművesek mellett végzett fizikai munkát. Ismétlem: szükségtelen lett volna ilyesmire hivatkozni, mindenki ismeri a történetet, sőt a másra mutogatás rontotta volna a (viszonylagos) „jó tiltakozás” morális hatásfokát, a korrekt magyarázatot szánalmas magyarázkodássá hígította volna.

 

Heller viszont nem képes értelmesen megmagyarázni a történteket. És Ungvári sem! Ő is hatalmas baromságokat hordott össze a tévében. Heller csak hazudozni képes. Kicsit. De nagyon kicsit! És ami szerintem egészen elképesztő, ti. a levelet bárki elolvashatja, ott áll benne a szó fehéren-feketén: „ellenforradalom”. Heller pedig szemrebbenés nélkül állítja: ő ilyet nem írt. És ez, kérném tisztellettel, messze több mint hercig sántakutyaság!

 

Amíg élek (remélem, már nem sokáig), képtelen leszek fölfogni: mit esznek ezen az ostoba, immorális pszeudopária galagonyagörcsön az emberek, főként a Faragó Vilmosok, Sziklai Lászlók, Almási professzorok, Ungvári Tamások… Jó, persze, nem tartom sokra az említett urak okosságát (sem), na de hát ennyire birkának lenni, gyerekek?!?!

Továbbá: milyen alapon állítja Hankiss Ágnes, hogy Heller „okos ember” (Magyar Hírlap)? Milyen alapon állítja Csintalan Sándor, hogy Heller „filozófuszseni” (HírTV)?

Szeretném külön hangsúlyozni: nem vitázom Heller Ágnessel (miként Babarczyval sem)! Nem érdekel a véleménye, semmilyen vonatkozásban. Nem érdekel, hogy győz-e a Dicső Liberalizmus, vagy sem, nem érdekel, hogy TGM gyűlöli-e Izraelt, „méltatja-e a Hamasz nőgyűlöletét”, vagy sem, nem érdekel, hogy Orbán lerombolja-e a jogállamot, vagy pedig nem rombolja le… szóval, semmi olyasmi nem érdekel, ami feszt (és manifeszt) izgatja Heller Ágnest. Kizárólag arról beszélek, hogy a „filozófuszseni” intellektuálisan is, morálisan is annyit ér, mint egy szakadt szotyolás stanicli. Nulla. Lett légyen bármi az ideológiai, politikai álláspontja.

 

Ungvári Tamás szerint „Heller Ági… írt 40 könyvet, például itt van Az én filozófiám története, tessék azt elolvasni, abba bele lehet kötni!”

 

Elolvastam. Kiderült: „Heller Ági” nem csak buta (mint liberáltök), hanem a könyvében is notóriusan hazudik. Önmagáról elsősorban, ti. a könyv róla szól, nem a „filozófiájáról” (a filozófiához semmi köze a dolognak), illetve azon szellemi katyvaszolásról, melyet a szerző az ő „saját filozófiájának” tekint. Ami persze nehezen érhető tetten akkor, ha valaki a művet csak kedvtelésből, időtöltésből, a klotyón üldögélve olvasgatja, mint Ungvári professzor (gondolom én), nem pedig jól kifent intencióval, mintegy szélsőbalosan germózva (hogy a P. Szűcs-Esterházy észtandemet is ideidézzem). Egy biztos: soha nem olvasom el Heller könyvét, ha Ungvári Tamás nem ajánlgatja pökhendi szájjal a tévében; igen ám, csakhogy: ha én egyszer kinyitom a könyvet, ha én egyszer elkezdek olvasni… akkor általában emlékszem arra, mi áll a szövegben tíz-tizenöt oldallal elébb; ha pedig még provokálnak is a „belekötésre”, menthetetlenül rájövök, hazudik-e, kamuzik-e a szerző, vagy sem. Márpedig Heller hazudik is, kamuzik is a könyvben. Lesznek rá példák.

 

Még valamit a „kis hazugságról”. Orbánék össznemzeti fülkeforradalmárok ugyebár. Hellerék pedig filozófusok. Nagy filozófuszsenik. Írtak fejenként 40 nagyszerű könyvet. Megöregedtek, és még mindig nem értik: nem az a hazugember, aki egyszer (kétszer) hazudik egy kurva nagyot, hanem épp ellenkezőleg, az a hazugember, aki kicsikéket hazudozik. Sorozatban. Folyamatosan. Megátalkodottan. Miként a Fidesz például (már 1988-ban is), vagy mint Heller 1959-ben, majd 2010-ben, ’11-ben, és aztán hazudik, hazudik, ameddig a szája ér.

 

Ti pedig nyaljatok hozzá molyrágta, liberálszagú szőrcundrát, öreg farkaskutyák!