Vagy muszáj minden olyan messze gyártatni?

Most jövök egy olyan helyről (sőt, valójában több olyan helyről), ahova a legalapvetőbb élelmiszereket is kb. 1500 kilométerről hozzák. Vagy messzebbről. Ami helyben készül, az hamar felsorolható: szén ("nyers" illetve dúsított változatban, a vevő igényei szerint), cement, pácolt-füstölt szarvashús (bitangjó!), és egy kisebb gépgyár néhány cucca. Ja, meg a kenyér, de azt értelemszerűen hozott anyagból sütik. Minden egyebet, a tejtől a fogpiszkálón (mert fa sincs!) át a zokniig, úgy kell odavinni. A szállítás kétféleképpen valósulhat meg: repülőgépen és vasúton. Közút ugyanis szigetüzemben van csak, a városon belül. A tejet és a fogpiszkálót jellemzően nem repülőn viszik, mert kicsit megdobná az árakat, szóval a város (városok, mert többen vannak ebben a helyzetben) a létezése minden napjával bizonyítja, hogy vasúton tényleg ellátható. És vasúton kiszállítható a fő exportcikkük, a szén. De az egyensúly nagyon kéééényes. Az úttalanság, vasútra utaltság körülményesebbé változtatja egyes árucikkek szállítását, átmeneti tárolását, összességében tehát megemeli a költségeket, és ezeket az ottélők végsősoron az általuk felszínre hozott szénnel fizetik ki. Az úthálózat, a szomszédos városokkal való, egyszerűbb kapcsolattartás ki tudná zökkenteni a városokat ebből a "monokultúrából", színesebbé tenné a gazdasági életüket, több lábra helyezné őket. Így viszont... Működik-működik, de piszok kényes az az egyensúly.

hm