Akkor még talán lesz módod neked is elolvasni a mai "zsákmányról" szóló beszámolómat.
Már előre jó utat kívánok, mert tudom, hogy mire a hozzászólást képestül-linkestül összerakom, elfelejtem majd
Mezőnyárád romtemploma, nem messze Mezőkövesdtől. Megközelítése: Mezőkövesd felől a régi hármason az első lejáratnál be a faluba, és ott rögtön balra fordulni a Szent István útra. Jobbról a harmadik utcába - szép nagy betűkkel ki van írva az egyik épületre, hogy házasságkötő terem - le kell fordulni, majd az első utca a Szondi utca, ott újra jobbra. Mire elfogy a kövesút, meglátjuk a templomromot.
Történetéről ez az oldal tesz említést, melyből a legfontosabb talán az, hogy a török harcok után átépítették, és a cikkben szereplő XX. századinak tűnő kép alapján nem hasonlít éppen Árpád-kori templomra. Mindazonáltal az alábbiakban feltöltött képekhez a torony szó helyett a szentély kifejezést használom, mert úgy gondolom, hogy az átépítéskor emelt torony helyén a középkori szentély állt. A torony meg már sehol sincs...
Helyét legfeljebb néha kaszálhatják a jelek szerint, egyéb megóvási tevékenységnek nincs nyoma.
Az első kép északnyugatról készült. A második nyugatról. A harmadik északkeletről. A negyedik a szentély déli kapuja. Az ötödik az északkeleti részben volt sekerestyéből a hajóba vezető átjáró. A hatodik pedig részlet a délkeleti oldalból.