persze, hogy jelen vagyunk!

Egyszer vagy 25 éve ülök a földtani intézetben, és csörög a telefon. Petrovics Emil vagyok, mondja, XY-t keresem. Mondom nincs, szabin. Jaj, nagy az ő baja, nem tudnék-e neki akkor én segíteni? Már épp azon gondolkodtam, kormeghatározás kell-e a kertjében lévő gránitlaprólk, esetleg állapítsuk meg, hogy az asztal műmárvány vagy márvány? De máris jött a megoldandó probléma: a gyereke mákostésztát kér, és ő nem tudja, hogy kell megcsinálni. és onnantól kezdve mondjam el, hogy hol vannak a lábosok.

ezzel a kis sztorival emlékezem rá én, aki sosem láttam, de néhányszor beszélgettünk. Isten nyugosztalja!