Embere vàlogatja. Minden a fejben jàtszodik le. Ha valaki eltervezi, h itt akar élni végérvényesen, azt tàplàlja be az agyàba, s nem gondol többet Mo-ra, akkor nem fog honvàgyat érezni.  Màsvalaki ha ugy gondolja, h csak kiprobàlja itt, aztàn majd meglàtja, akkor hajlamos lesz az összehasonlitàsokra (mi a jobb itt és mi a rosszabb ?). Aztàn azt is tudni kell, h ami messze van, az mindig szebbnek és jobbnak tûnik, hònapok és évek utàn elfelejtjük a rosszat és csak a szép emlékek maradnak. Aztàn ha ugy talàljuk, hogy tul sok minden nem tetszik itt, akkor jön a honvàgy.

Az olyan eset meg, hogy egy szerelem miatti döntés, abban sajnos én nem sok ésszerûséget làtok, de belàtom, h fiatal korban sok mindenben szerepet jàtszik ez az impulzus. Ugyanakkor fölmerül a kérdés: ha véletlen a szerelem elmùlik, akkor mi fogja itt tartani az illetôt ? Ilyen esetben a honvàgy szenvedéssé is vàlhat (fôleg, ha valamilyen okbòl vissza sem màr tud menni).

A legszerencsésebb az, aki a két orszàg között tud "lavirozni", pl. olyan a munkàja, hogy utazgathat. Egyik ismerôs csalàdnàl a férfi valami vàllalkozò, hol itt, hol Németo-ban dolgozott, tehàt sokat volt ùton. Vettek egy lakàst Pàrizs mellett, azt hiszem a két gyerekük itt született, de mikor nagyobbak lettek, a làny pl. màr otthon jàrt gimibe (persze franciàba), mert otthon meg épittettek egy hàzat. A fiu viszont itt jàrt zeneiskolàba. Az egész csalàd rendszeresen hazajàrt (évente többször is). De hàt ehhez az életmodhoz megfelelô anyagi feltételek szükségesek. Ugyanakkor jellemükben sznobok lettek, ami elég sajnàlatos szerintem.