tény, hogy anno én is a triphopos- alter/elektromikus hangzása miatt szerettem bele a Debut és a Post dalaiba, a Homogenic-et is tudom/tudtam kikapcsolódásként élvezni. A Vespertine nálam az a csúcs, amivel a mainstream oldalon eljutott, onnan átlépett a lila ködbe/sötét oldalra (egyéni értelmezés szerint).

A zenéje alapvetően sosem volt könnyen befogadható, én a húgomat tudtam elüldözni vele, pedig ő még Tori Amos-t is megkedvelte :)

Igazából azt nagyon értékelem, hogy sosem próbálja kielégíteni arajongói igényeket, hanem mindig edukál, új igényeket alakít ki, mivel egy teljesen új dolgot /hangzást tár elénk. Még fontosabb, hogy a koncertjeit is megújítja ezzel párhuzamosan, Madonna re-invenciói ehhez képest a változatlanság kőbe vésett mintaképei.

Biztos, hogy sok rajongót elriaszt idővel, viszont ő az, aki nem egy állandó, 10+ éve őt imádó bázisra akar támaszkodni, mint sok más alkotóművész. Kicsit Ang lee-t tudnám felhozni, aki a filmművészetben hasonló megújulási szintet képvisel, és byugodtan lehet egyik filmjét imádni miközben a másikat nem se akarod nézni, mert tudod, hogy nem neked szól.

Fogyasztó-képzésben még David Lynch és persze von Trier neve merülhet fel, akik szintén elég bátran morzsolják le önként és dalolva korábbi rajongóikat a művészi integritásuk és önkifejezésük szellemében.

Ami szomorú talán csak az, hogy már rég nincs Björknek hatása a popzene egészére, legalábbis én nem találkoztam ezzel. Ideális esetben egy-egy új hangszere, hangzása, stb, beépülne, elterjedne, ezt mostanában senki nem lépte meg.

 

Mindig is díjaztam, hogy zenéjével, hangzásával ellentétben a hordozók terén maximálisan kisztolgálja a (meglevő-maradék) rajongói táborát, hiszen már a Telegram is ritkaságszámba ment anno, és a későbbi dobozos gyűjteményei, "összes videók" kiadványai meg az új cd/dvd formátumos megjelenései is úttörőek voltak és maradtak mindezidáig. Nem mondom, hogy minden megvettem (anyagi okokból), de jó volt tudni, hogy kapjuk a cuccost, ha győzzük pénzzel.

A remixekhez való hozzáállása, (mármint, hogy nemcsak alápakolnak egy dance alapot a számoknak, hanem gyökeresen átírják, gyakran feldoglozzák azokat) külön pluszpont számomra, ezen a téren szerencsére semmi nem változott 20 év alatt, az elvetemült számokhoz is jó remixek születnek.

 

Most tűnik úgy, hogy nem fogom tudni /nem akarom követni a haladás útján, azt hiszem elkönyvelhetem, hogy megöregedtem... ez az ájped-dolog, annyire ellenszenves számomra, hogy még a kedvéért sem akarom elfogadni ezt a megközelítést.

Nem osztom Strange radikális-konzervatív nézeteit a fizikai hordozók vs fájlformátum kérdésében, el tudom fogadni, ha valaki csak az egyikre koncentrál, bár nekem is hiányoznának a kézbe vehető albumok... de egy ennyire túlhájpolt kütyünek az előnyben részesítése kifejezetten bosszant, és ha más nem ez a makacs alma-ellenszenv a jele az öregedésemnek. Elriaszt az a mániákusság, ahogy sokan rávetik magukat erre az ostobaságra, és nekiállnak alkotásukkal támogatni. El tudom képzelni, hogy futó hóbortról van szó, és pár hónap múlva elmúlik (a számadatok tükrében), anno a japan-only track-ek miatt bosszankodtam, és lám, azok azidők is elmúltak, a számokat meg szinte hiánytalanul be tudtam szerezni később más módon.

 

Lényeg az, hogy mást kapunk, mint eddig, és ez annak a jele, hogy egy művész áll velünk szemben, nem pedig egy popipari előadó. Lehet, hogy nem fogjuk szeretni, de Björk ad nekünk magából valamit, nem pedig egy marketing-gépezet köpi ki a legújabb képlet alapján optimalizált terméket. (eltekintve az ájpedtől... csak zeneileg értve)