Mottó: „azok sem tévednek, akiknek visszatetsző a tollnokok lovagiatlansága. S azok sem, akiknek feltűnik a mákvirágok végtelen magabízó, öntelten műveletlen, bizalmaskodó bunkósága…” (Radnóti Sándor)

 

 

                              Bunkó-mákvirágének

 

 

Almási Miklós írja Bunkómozaik című cikkében: „Spiró Fogság című regényében, mikor a főszereplőt útra bocsátja apja, azt a tanácsot adja neki, hogy tartsa titokban tudását (például, hogy görögül is tud), mert veszélyes lehet. Ezt az élményt a seregben én is átéltem. Slapicként tanácsos volt titkolni, hogy tudok nyelveket, mert azonnal szívattak volna. Mert valahogy a bunkók nem bírták elviselni, hogy valaki tud valamit, ami több mint zéró. Amúgy a seregben lestem el, hogyan kell viselni ezt a rejtő szint. "Lebukásom" idején sok hasznát vettem. De máig sem értem, miért kellett rajtam bosszút állnia annak, aki véletlenül rájött a titkomra. És úgy látszik, ma megint nyerő, ha kevesebbet mutatsz magadból.”

 

„Úgy látszik”? Mi az, hogy „úgy látszik”? Igazat állít Almási professzor, vagy sem? Ha nem állít igazat, akkor: téved, vagy hazudik? Ezek a valódi kérdések, s nem az, hogy mi hogyan látszik.

Fogalmazzuk meg Almási professzor „állítását” (értsd: infantilis approximációját) konkrétan: úgy látszik, ma megint nyerő, ha a főorvos kevesebbet mutat magából annál, mint amennyit az urémia gyógyításáról, kezeléséről tud. Ugyanez autószerelővel, számítógép-technikussal és így tovább, a végtelenségig; s ami persze vonatkozhat a tolmácsra is, vagy éppen a haveromra Thessalonikiben, ahol eltévedtünk, s ahonnan soha nem kerültünk elő, mert a haverom „úgy látszik”, igyekezet „kevesebbet mutatni magából”, „eltitkolta”, hogy ismeri, jól beszéli a görög nyelvet.

Szóval, akárhonnan nézem, a neves professzor marhaságot beszél. Ha föltételezzük, hogy Almási Miklós nem vészesen buta ember, akkor a szövege – fogalmazzunk finoman – nyáladzó hazugságnak minősül. Még a hadseregre sem igaz. Tudniillik a katonaságnál is örültek annak, ha akadt az állományban egy-egy olyan „kopasz”, „slapic” honvéd, aki tudott, sőt jól tudott valamit, s amely tudása használható volt, akár a többiek javára, akár általában a sereg (század, ezred) dicsőségére. Nem igaz, hogy a Néphadseregben nem volt anno kultúrélet, nem igaz, hogy katonák, honvéd zenei együttesek, táncegyüttesek ne indultak volna pl. a Ki mit tud?-okon orrba-szájba, méghozzá a tisztek büszkélkedő támogatásával (vö. Princ, a katona; Patyolat akció stb.).

Az persze igaz, hogy a Babarczy Eszterhez, Almási Miklóshoz hasonló üresfejű kukori-kotkodákat hatványozottan utálják a nem „brancsbeliek”, szinte mindenütt, már amennyiben az Almási Miklósok, Heller Ágnesek, ürességüket palástolandó, meddő műveltségükkel kérkednek, plusz minősítgetnek műveletleneknek, sőt per bunkóknak másokat. Ráadásul még csak nem is valamely konkrét tudásukat („görög nyelvismeretüket”) fitogtatják (persze az sem túl vonzó tevékenység, de a fitogtatásban legalább van valamicske lópor), hanem általában hencegnek az úgynevezett „von Haus aus műveltségükkel”: tudok görögül is, latinul is, annyi diplomám van már, hogy még…

Igen. És? Én pedig németül tudok, nem sokat, de ennyit mindenképp: zaksőny…

Sőt az efféle emberek általában a szimpla „fonhauszauszságukkal” kérkednek, vagyishogy még kielégítő, széleskörű műveltség, olvasottság sincs a puszta pedigré mögött, nemhogy tudás, értelem, okosság, szellemesség. Például: Almási, Heller minden mondatából bűzlik a göcsörtös von Lipot-Neustadt aus suttyóság. Vagy nem? Ha nem, akkor tessék egyetlen pengés mondatot idézni tőlük, csak egyet! Ceterum censeo Hermann szövegei telis-tele vannak kurvajó mondatokkal, gondolatokkal, miközben senki nem tudja rábizonyítani, hogy valaha is bunkózott volna másokat (különösen nem melósokat), s végképp nem faji alapon, valamiféle képzelt pária-pedigrére hivatkozva (mint a rasszista Heller és Almási). Tehát, ha valaki megteszi: akár csak egyetlen gagyi-pökhendi mondatot idéz Hermann-tól, annak, szintén ceterum censeo: bűbájosan nyalok!

 

Meglehetősen öreg vagyok már, gyerekek, sok mindent láttam, tapasztaltam; ismertem például Papp Zsoltot (méghozzá személyesen!), de voltaképpen Hermann Istvánt is; akit ti. lehetetlen volt nem ismerni, merthogy Hermann (a Babarczy-féle, Almási-féle, Heller-féle álentellektüelekkel szemben) plebejus lelkületű értelmiségi, tudós aufklérista volt, vagyis sehonnan nem hiányzott, ahol a kultúrát, a tudást, a műveltséget népszerűsítették, illetve mindenhonnan hiányzott, ahol épp nem volt jelen. Szem és fültanúja vagyok, a Kossuth Klub Múzeum utcai épületében történt: Hermann István, előadása után, a hallgatók kérdéseire válaszolt. Tőlem, úgy három széknyi távolságra ült egy parasztkendős néni (nem „szabadegyetemista” volt nyilván, vidékiek lehettek, gondolom, nem akart az állomáson várakozni az unokájára, hát beült ő is a meleg előadóterembe), szóval a lényeg, a néni figyelte Hermann-t, aki minden kérdést frappáns, érthető, kézenfekvő irodalmi, zenei, képzőművészeti példákkal tudott megvilágítani, s tette mindezt lazán, könnyedén, szellemesen. A néni hallgatta, hallgatta a professzort, majd hirtelen (Hermann dumájának kellős közepén) kibuggyant belőle a spontánplebejus ámulat: „Nahát, hogy maga mindenre tud valamit okosat mondani!” (szó szerinti az idézet, pontosan emlékszem rá, mert a családunkban legendás mondattá vált az idők folyamán, mint például Tarr Béla művéből az „apuka, hogy te mi mindenhez nem értesz!” filmesztétikai alaptézis). A TIT-előadás hallgatói persze elérzékenyülten mosolyogtak a néni hangos ámulatán (az unoka, egy ifjú hölgy, kissé pironkodott persze), míg Hermann oly megkapó keresetlenséggel tért napirendre az „incidens” fölött, hogy abból világosan látszott: nem először mondtak néki hasonlót, még ha nem is mindig ily profán körülmények között.

 

Tehát Almási Miklós hazudik! Többszörösen hazudik.

 

Mert az igaz ugyan, hogy én őt soha nem láttam ott, ahol egy Ormos Mária, Ancsel Éva, Hermann, Vekerdi, Ranschburg, Papp Zsolt, Liska, Bihari, Lengyel, Gombár… gyakori közreműködő (előadó, szemináriumvezető) volt, vagyis: a pártiskolákon, szabadegyetemeken, repülőegyetemeken, vitakörökben, klubokban, kollégiumokban, szakkörökben (egy hercig munkásönképzőkört kedves jómagam is szervezett, vezetett a munkahelyemen), tehát e téren Almási sehol nem volt (így emlékszem), míg azt egyszerűen nem hiszem el, hogy ne tudná: a TIT (például) az egyik legnépszerűbb intézmény volt Magyarországon. Tehát nemcsak Budapesten, hanem szerte mindenütt az országban! És már akkor is, amikor Almási professzor „slapicként” senyvedett a seregben, később még inkább. Mármost, ha a TIT népszerű volt, akkor népszerűek voltak a művelt előadói is értelemszerűen.

Mondok egy „szélsőséges” példát. Illetve először egy nevet: Gazda István. Ez a manus kifejezetten sportot űzött a captatio malevolentiae-ből (tájékozottságának, lexikális műveltségének fokozott fitogtatásából), gyanítom, pulzált e mögött egy leheletnyi önirónia is, én mindenesetre bírtam a fazont, és nem csak én! Tanúsíthatom: Gazda Istvánt meglehetősen kedvelte a népidemokrácia, minden „agresszíven ógörögös” műveltségének dacára.

Még egy „szélsőséges” példa. A hatvanas évek közepe táján (ama legendás korszakban, amikor minimum 10-15 kíváncsi lakos jutott egyetlen tévékészülékre, szomszédok jártak össze esténként, vitték a kis sámlijukat, hokedlijüket stb.), szóval, akkoriban én a csabai István Malom kultúrtermébe szaladtam át délutánonként televíziót nézni (este már sajnos aludnom kellett), így tehát tanúságtételem hitelességéhez nem férhet kétség: molnárok, kazánfűtők, kocsisok (akkor még lovas kocsival is hordták a búzát, a lisztet), patkoló kovácsok, géplakatosok, irodisták, öregek, fiatalok… tucatjai szorongtak a tévészobában; persze a legnépszerűbbek a meccsek, filmek, kabarék, színházi közvetítések voltak, ugyanakkor élő tanúja vagyok: a csabai malom kultúrtermében rendszeresen legalább 15-20 melós nézte-hallgatta pl. Ungvári Tamás és Elbert János magasröptű irodalmi vitáit. Pedig aztán Ungvári sem titkolta, hogy baszott egy művelt krapek, sőt – tisztesség ne essék szólván – Ungvári Tamásban nyolc Gazda István veszett el. Igen ám, csakhogy ő pontosan tudta, hol a fitogtatás adekvát helye! Pl. a tévé ismeretterjesztő-műsorában, s nem a hadseregben, egy négy elemis, fókáztató tisztes mellett gubbasztva a lövészárok kecskerágós mélyén.

 

Almási Miklós tehát vagy vészesen tudatlan, vagy pediglen hazudik. Tény ugyanis, hogy amíg ő „slapicként” szenvedett a seregben, óantik-műveltségének tiszthelyettesi elnyomását nyögve, illetve amidőn a görög szavakat magolta, s majd azt követően is, jóval az úri középosztály „kivéreztetése” után, bizony, magyar szoc. „bunkók” ezreinek szemében volt mozisztárokkal, futballistákkal, olimpiai bajnokokkal vetekedőn népszerű figura pl. a polihisztor Benedek István. Továbbá Öveges professzor. Czeizel Endre, Ranschburg Jenő, Abody Béla, Almár Iván. A lenyűgözőn pengeeszű Komlós János. Az enciklopédikus Ungvári Tamás. Hegedűs Géza, Péchy Blanka, Deme László, Lőrincze Lajos (ők jobbára a rádióban). Major, Pernye, Kazimir, Szinetár, Petrovics, Rábai (ő az egyik földim). Moldova. Illetve valamivel szűkebb körben Ancsel Éva, Hermann, Andorka, Gyertyán, Poszler, Liska (szintén földim), a komplett Tudósklub (Papp Zsolttal, Csepelivel, Szerdahelyivel, Lengyellel, Biharival…), és persze maximálisan kérek elnézést azoktól, azok emlékétől, akik nem jutnak hirtelen eszembe (ma már korareggel benyeltem a napi klerózisadagomat). Illetve még egy név az 1957 utáni (az Almási szerint már teljesen elbunkósodott) világból: Kopátsy közgazdász. Akit az ország apraja-nagyja ismert, tudósok és tudatlanok hallgatták őt ámuldozva. Ismétlem: mindenki! A melósok is, azok gyerekei is! Igaz, nem Kopátsy néven publikált, hanem… Na, tessék, kérdés: milyen néven publikált anno Kopátsy professzor? Aki megmondja, csetelek vele egy jó nagyot. Nyalni persze nem nyalok ennyiért, ti. ez könnyű kérdés, a nyalás pediglen kissé macerás tevékenység, föl kell öltözni hozzá, úgy tenni, mintha nekünk is jól esne, megcsalni a nőt, akit szeretünk stb., vagyishogy ez a kérdés a nyalást nem fedi le, míg egy férfiasan rövid csetnumerát nekem is megér. Mindegy, a lényeg, hogy Almási Miklóst annakidején sehol nem láttam, sehol nem hallottam, legalábbis nem olyan helyen, ahol a bunkó népség konkrét tudásra volt kíváncsi. Nem azt állítom, hogy a plebs „szomjúhozta a kultúrát”, ám arra, ami jó volt, nagyjából érdeklődéssel figyeltek az emberek. 1957 után is! Sőt, hogy Almási professzor kedvenc műfaját idézzem: Simándy, Radnai, Gyurkovics Mária, de még Palló Imre is akkora sztár volt a melósok körében, hogy nemcsak a nótaestjeiket, operett-dalaikat, Staruss-, Gershwin-, Kacsóh-szerepeiket, hanem a „komolyabb”, „visítozós” operaelőadásaikat is szívesen nézték, hallgatták. Ha ezek a művészek eljöttek Csabára, a ligeti szabadtéri színpad nézőtere dugig volt emberekkel, csak protekcióval lehetett jegyet kapni, a többség a kerítésen kívül rekedt, onnan fülelték a „szörnyű visítozást”. Mondom, mindezt személyesen tanúsíthatom, a családomban mindenki melós volt, s mindenki rajongott Gyurkovics Máriáért. Egyedül én nem. Én ugyanis szigorúan elvi-esztétikai alapon rühelltem mindenkit, aki többnek nézett ki maximum 25 évesnél, s nem azt üvöltötte farmerban, forrónadrágban, illetve kokakólás mámor-extázisban fetrengve a zongorán (7-től 10-ig), hogy „még fáfáfá-fáfáfáfáfáfá-fájminden-csoóók”. Na most, az a teljes igazság, hogy a Kovács Józsit is imádta a nép; Isten és Freud Zsigmond látja lelkemet, én akkor, ha rajtam múlik, valószínűleg meg tudtam volna ölni. Hát igen, ez egy ilyen több dimenziós, differenciáltan reflektált kultúrvilág volt.

 

Ha Almási Miklós valóban művelt entellektüel, nem csupán egy szellemi pondrócska, kretén-műveltségével hetvenkedő szalon-bunkóparaszt, akkor nem önnön személyének: „slapic”-ságának hülye-paradigmájával rukkol elő a sajtó hasábjain, hanem valóban elitista módon, mondjuk, Örkényt idézi, elemzi, horribile dictu akár a Népszabadságban is.

 

– Hölderlin ist Ihnen unbekannt? – kérdezte Dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperiont írta – magyarázta Dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta Dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte Dr. K. H. G.-t.

 

Örkény legjobb egypercese. (Gondolom én.) Ugyanis nem pusztán a történelem egy lényegi mozzanata van benne megjelenítve, hanem a szöveg egyszersmind – tetszik, nem tetszik – az Almási Miklós-i bornírtság tökéletes példázata. Amúgy pedig egy „Dr. K. H. G.”-nek, ha már meg kell halnia, így kell meghalnia – de most nem ez a kérdés. Hanem az a kérdés, hogy Dr. K. H. G. vajon miért forszírozta lódög-gödörásás közben éppen Hölderlint? És miért épp egy „német őrtől” kérdezte: „ist Ihnen unbekannt”?

Társalogni kívánt vele? Mint Almási „slapic” a néphadsereg exjutasi őrmesterével? Alapkérdés: ha nem azért, hogy lelője az őr, akkor miért provokált Dr. K. H. G.?

Ahogy mondani szokás (Almási-berkekben), „számos dimenziója, olvasata van a novellának”, közülük most azt emelem ki, mely szerint a pökhendi sznobok (az Almási Miklósok, Heller Ágnesek, Babarczy Eszterek, Faragó Vilmosok, Radnóti Sándorok) képtelenek megkülönböztetni a bicskanyitogatón (von „Hölderlin ist Ihnen unbekannt?” aus) fitogtatott, ám igen-igen impotens műveltséget a megtermékenyítő tudástól, értelemtől, okosságtól. Ezért tartják egymást (illetve egymás által önmagukat!!!) „okos” embereknek. Faragó Hellert, Almási Babarczyt… és nyilván viszont. Miközben a még valamelyest mobilizálható műveltségüket sem képesek adekvát módon használni. Ismétlem: a „bunkóság” ellen harsányan ágáló Almási Miklós sem Örkényt elemzi a Népszabadságban (pedig tehetné, ha nem is úgy, mint egy Hermann vagy egy Hegedűs Géza például, de legalább valamennyire), hanem az általa megcélzott „bunkósággal” szemben ennen taplóságával hozakodik elő: jaj, hogy én mennyire, de mennyire nem beszélhettem ógörögül a katonaságnál!

 

Szerintem Dr. K. H. G. nem buta pária. Szerintem Dr. K. H. G.-nek elege lett a lódög-gödörásásból, szerintem Dr. K. H. G. egyszerűen öngyilkos akart lenni (mindegy, mit gondolt erről, „fene”-ként, Örkény művészi alkotás közben). Tehát Dr. K. H. G.  (szerintem) nem ostoba, míg Almási (szerintem) vérbuta ember (erre még lesz példa bőven).

(Még valami, s csak azért, hogy áldozzunk a magas-esztétikának is: a „miközben a lódögnek a gödröt ásta” művészi megközelítés már több mint próza. Költészet.)

 

barbo válasz | 2005.11.02 13:42:05 © (1732)

Miközben ezt a topikot olvasom (már kb. a felénél tartok), egyre többet gondolok a dr. K.H.G.-vel szemben álló katonára... Kezdem kapisgálni, mit érezhetett.

©

 

Márpedig ezt nem én írtam ide, hanem egy csetelő „Almási Miklós”, „Babarczy Eszter”, vagyis: mindenképp egy olyan nick, kinek a vitában, fórumozásban nem válaszai voltak (azóta sincsenek!), hanem jámbor, kisemberi „kapisgálása”, „érzése”, indulata gerjedt: a rohadékot le kéne lőni! Azt a fórumozót, akinek a fórumon mindenre van valami fórumos válasza, hogy a sánta varjú kaparja szét a keserű máját! E topiknak voltaképpen ez a története. Adott egy ember, akit intellektuálisan nem tudunk lenyomni, hát manuálisan verjük agyon! Na most, az idézett nick még arra is képes volt, hogy mindezt – bunkó stílustöréssel – nyíltan megvallja. Azért viccesen stílustörő a szöveg, mert a szerző a „von Haus aus művelt” (ámde totál vitaképtelen) nickeket, vagyis önmagukat, a „német őrben” (a Dr. K. H. G.-vel „szemben álló katonában”) véli megdicsőülni. Legalábbis „érzelmileg”, indulatilag (hogy közel hat esztendő múltán is egyem azt a bunkó-nácival azonosuló von Haus aus liberális lelkivilágát!).

 

babarczyeszter válasz | 2007.07.20 16:25:38 © (46329)

kedves moderák,

kérlek titeket, hogy a vonatkozó topikokat TELJES EGÉSZBEN töröljétek, szüntessétek meg, semmisítsétek meg, stb. 

©

 

Ha viszont nem lehet eltörölni, lelőni, kiirtani, megsemmisíteni… akkor:

 

babarczyeszter válasz | 2009.04.01 11:19:27 (14990)

Ezt a topikot véglegesen elhagyom.

©

 

Elhagyod. És? Ez volna az almásilag magasan művelt intellektus adekvát megnyilvánulási formája? Hát nem tudom. Ennél még egy „német őr”, egy exjutasi törzsőrmester, sőt még egy bunkó taxisofőr is többre képes intellektuálisan.

 

Az alábbi szöveg szerzője szintén egy „Almási Miklós”, sőt én azt is elárulom (mert megvan hozzá a megfelelően nagyra nőtt stílszimatom), ez itt egy „művelt, originális, unikális koros guru” hozzászólása expressis verbis:

 

Doppelstangel válasz | 2011.06.23 12:59:16 © (21606)

Gyurica Anti néni megint csetel, pedig az bűn. És milyen rosszul.

Idézget, kopizgat, önmagára hivatkozik... brrrr!

Gyurica néni nem tud chat-elni, vagyis beszélgetni. Neki az emberi hangú kapcsolat olyan, mint bányalónak a díjugratás. Gyurica néni a Nyugati aluljáró vécésnénikéjére emlékeztet, aki mogorán közlik, hogy "120-ért lehet hugyozni, a szappan + 50". De csevegni, tehát csetelni alkalmatlan szegény. 

Ezért antinő. A rendes nő jól beszélget, cseveg, dumál, csicsereg, lehet vele pár percet kellemesen tölteni, de Gyurica néni előrántja valamelyik tőle származó Heller-idézetét és a hajadra keni.

Előzmény: Gyurica úr (21604)

 

Csicseregjünk… Jó, de hogyan? Görögül? Hogy aztán ámuldozhasson a mi hatalmas műveltségünkön Almási professzor, Spiró professzor? Mert nézzük csak meg újra, és most tüzetesebben: az egyik nick (stílustörése szerint) úgy lőné agyon embertársát legszívesebben, miként a náci keretlegény a zsidó munkaszolgálatost, míg a másik nick (az ő privát stílustörése szerint) a „Nyugati aluljáró vécés nénikéjével csicseregne” a neten (nyilván ógörögül), csakhogy a büdös vénasszonya nem akar csicseregni vele!

Hát nem tudom. Én vécés néniként is nagyon megértem magam, legalábbis abban mindenképp, hogy valahogy nemigen akarnék egy ilyen kvalitással csicseregni. Mert vajon miről csicsereghetnénk? A csetelős csicsergésről?

Babarczy Eszter – ha jól emlékszem az egyik obligát hencegésére – négy nyelven beszél. Görögül talán nem. Hanyatt-homlok dőlök az alélt ájulattól; s különösen akkor, ha Babarczy ezt fogalmazza meg olaszul, angolul, esetleg, Almásival koedukáltan, ógörögül:

 

babarczyeszter válasz | 2009.04.01 11:19:27 (14990)

… a topikot véglegesen elhagyom. Köszönöm a beszélgetéseket, sokat tanultam. Találkozunk máshol, másképp.

©

 

„Máshol”. Igen, csakhogy a kérdés itt hangzott el: mi bizonyítja, hogy Lator László megveti az irodalomelmélettel foglalkozó tudósokat? Továbbá: mi bizonyítja, hogy Babarczy „originális, unikális filozófus”, annyira „bölcs”, mint egy „koros guru”? Mi bizonyítja, hogy Heller Ágnes „okos nő”, egyáltalán, hogy filozófus, s nem csupán egy politikai-filozófiai zsargonban (Orbánék szerint: tolvajnyelven) handabandázó tovarisnyica? És persze adódott még itt egy kocsideréknyi egyéb kérdés, bármelyikre lehet válaszolni, akár görögül, akár latinul, nekem mindegy, valahogy majd csak lefordítom, s ha érdekes a szöveg, még csicsereghetünk is róla. Mint professzor bácsi a vécés nénivel!