Mottó: „Heller Ági nagyszerű antikommunista filozófus” (Ungvári Tamás).

 

 

 

                    Marxék szétcincálói, nyivákoljatok!

 

 

Sziklai professzor kurátor. Mondhatni: elkurátor. Immár egészében idézem a Lukács-maradványok bátor, kollektíven kapitalista gondolatát a neves archívumigazgató cikkéből (a Márkus által citált és szétcincált marxi szöveget – a könnyebb olvashatóság kedvéért – dőlt betűkkel írom): „Heller, miután ťszétcincáltaŤ Marx elméletét, később már úgy látja, hogy Marx nem tisztázta, vajon a termelés vagy a munka paradigmájában gondolkodik-e. A két paradigma nem azonos, sőt összeférhetetlen. Komoly kétségek merülhetnek fel ezekkel az állításokkal kapcsolatban, ha figyelembe vesszük azt, amit Márkus György megállapít: ťMarx persze a termelést emelte az emberi cselekvés általános és mérvadó formájává. Ezt a gondolatot aligha lehetne nála világosabban vagy erőteljesebben megfogalmazni. >A vallás, család, állam, jogrend, erkölcs, tudomány és művészet stb. csak a termelés sajátos módjai, s annak általános törvénye érvényes rájuk<. >… a világtörténelem nem más, … mint az ember termelése emberi munka révén.< Így tehát elmélete, amely szándéka szerint mindössze a praxisz teóriáját kívánja adni, a termelés instrumentális modelljét, az objektív világ mint természet formálását rávetíti minden lehetséges emberi cselekvésreŤ.”

 

Ugyanez egy fokkal még vulgárisabban fogalmazva: Heller Ági egy zseni (kilátótoronyból néz le ránk stb.), noha marhaságot beszél („komoly kétségek merülhetnek fel az állításaival kapcsolatban”), vagyis a zsenialitását nem bizonyítja semmi, míg a szamárságára rámutat Márkus György szövege, mely szerint Marx „elméletének” „szándéka” van. Illetőleg Marx „elméletének” van „szándéka”. Ami ugyebár egy külön agyrém. Egyébként a mindenkori fogalmazó ember mindenkori biztonságát/bizonytalanság jelzi, mennyiben emel valamely absztrakciót, fogalmat konkrét cselekvő alannyá. Ha például Márkus azt állítaná, hogy „Marx, szándéka szerint, mindössze a praxisz teóriáját kívánja adni”, akkor azt ugyebár bizonyítania kéne. Mármint, hogy Marx nem azt írja, amit ír, hanem valami egészen mást ír. Ezt nyilván lehetetlen volna bizonyítani, ugyanis Marx nemhogy a „paraxisz teóriáját”, de még a praxis ideológiáját sem „kívánja adni”, hanem ennek épp az ellenkezőjéről beszél minden írásában. Nemcsak a Feuerbach-tézisekben, noha az egyszerűség, rövidség kedvéért abból veszem elő a híres tételt: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”. S akkor most nézzük Almási professzort (szintén Lukács-maradvány): „Bár mindenki az igazságot keresi, és a szövegértelmezés is a helyes (igaz) gondolati mag ťlefordításáraŤ törekszik – az igazság kvázi nem hagyja magát”.

 

Már hogyne hagyná magát?! Az igazság hagyja magát – a marxi fölfogás szerint – abban az esetben, ha a filozófus nem „szobafilozófus” többé, nem a „szöveg értelmezésére” (©Almási), hanem a „világ megváltoztatására” törekszik. Vagyis: a szobafilozófus célja dogma-igazságok megfogalmazása (még akkor is, ha a doktrinerséget „igazságkeresésnek” nevezi), a szobafilozófus dogmákkal dolgozik, nevezze magát bármily liberális, „reflektált posztmodern”, meg a tököm tudja, milyen filozófusnak, míg a marxi gondolkodó használja az igazságot, vagyis Marxot „csak” annyiban érdekli az igazság, amennyiben az használható. Nota bene nem hasznos, hanem használható!!! Az utilitarizmus és az utilitariánizmus közötti különbség kb. a haszonelvűség, illetve a használhatóság fogalmak közti különbséget fedi. Sőt a marxi gondolkodó (sajátos módon) ennen igazságainak megváltoztatására törekszik. Az ún. marxizmusnak már a klasszikusok életében is egyik főjellemzője volt a folyamatos önkorrekció. Engels írja: „A mi elméletünk a fejlődés elmélete, nem pedig dogma, melyet betéve kell megtanulni és gépiesen ismételgetni”.

Pedig hát pontosan az történt hosszú éveken át: hogy az egykori Lukács-tanítványok is „betéve” tudták a „marxi elméletet” (a „betéve” itt azt jelenti, hogy nem értettek belőle semmit), így aztán kvázi odaadással „ismételgették” a különféle dogmákat, mígnem egyszer csak, pakk, átkattant náluk valami, illetve megvillant agyvelejükben a vajdai-damaszkuszi fény, melynek világosságában először jól orrba törölték szegény Vajda Misut, majd pedig ugyanazon „betéve” tudott (már amennyire tudott!) „elmélet” szöges ellenkezőjét ismételgették, ismételgetik. És persze ugyanolyan „gépiesen”. Önreflexióikban ezt nevezik részint „modern” (Almási), részint „reflektált posztmodern” (Heller), részint „nagyszerű antikommunista” (Ungvári) „filozófiának”. Pedig csupán az történt, hogy a primitív komenista fröcsögésből átváltottak primitív antikomenista hörgésbe.

Márkus: „tehát [Marx] elmélete, amely szándéka szerint mindössze a praxisz teóriáját kívánja adni, a termelés instrumentális modelljét, az objektív világ mint természet formálását rávetíti minden lehetséges emberi cselekvésre”.

Vagyis Márkus professzor megmagyarázza Marxnak, mi az ő „elméletének szándéka”. És akkor ott van a még a hülye Engels, ti. az sem érti, nékik van „szándékolt” „elméletük”, azt hiszi a jámbor, hogy nincs, így aztán a professzorok Engelsnek is megmagyarázzák, mi is az ábra velük instrumentálisan. Minden kockázat nélkül kijelenthető: Hellerék semmit sem értenek, ám mindent jobban értenek. Egyébként a Lukács-oskolás dogmatizmusból az ún. neomarxizmuson át fölfejlődött antimarxista nagygondolat folyamata ezen a topikon is jól tetten érhető. Például:

 

Mindig az első fázisban zeng az „elismerés és köszönet” (vö. „hűség és hála”) éneke:

 

Doppelstangel válasz | 2011.03.18 16:03:39 © (21196)

Kedves Gyurica úr, meg kell mondanom, egyszerűen csak azért, mert nem tudom elhallgatni, hogy az előző okfejtésed Habermas kapcsán nagyszerű. Többször is elolvastam, nagyon sokat tanultam belőle. Elismerésem és köszönet érte, mert nagyon fontos és érdekes nézőpontból mutattál rá összefüggésekre, ami segít a független gondolkodásban, vagyis abban, hogy semmiféle tekintély vagy tekintélyre alapozott okfejtés előtt nem szabad automatikusan hasra esni.

Előzmény: Gyurica úr (21195)

 

Mire közöltem – kedvesen, udvariasan! –, teljességgel érdektelen számomra, hogy egy számomra teljességgel érdektelen embernek tetszik-e, amit írok. Nyilvánvaló, semmit nem ért a szövegeimből, így azután oly mindegy, hogy mi a véleménye. Szerintem egy jelentéktelen fazon ne tartsa már magát annyira fontosnak, hogy bő mellénnyel terjeszti elő az „elismerését”! Szerénység, olvtársak, csak szerénység, ha én magamban szeretek valamit, az a mérhetetlen szerénység! Vesd össze Marx doktor korabeli kifakadásával: „Magunkfajta emberek, akik úgy menekülnek a hivatalos pozícióktól, mint a pestistől, hogyan is illenének egy ťpártŤ-ba? Nekünk, akik fütyülünk a népszerűségre, akik magunk is elbizonytalanodunk, mikor kezd utolérni a népszerűség, minek nekünk egy ťpártŤ, azaz szamarak bandája, amely esküszik ránk, mert hasonszőrűeknek tart bennünket? Valóban nem veszteség, ha nem tartják többé rólunk, hogy ťigazi és adekvát tolmácsaiŤ vagyunk azoknak a korlátolt állatoknak, akikkel az utóbbi években összeverődtünk” (MEM 27. kötet 177-178. oldal).

Efféle szövegekkel persze nem tudjuk „elismerőinket” azonnal eltántorítani:

 

Doppelstangel válasz | 2011.03.19 17:35:44 © (21203)

Mindez teljesen mellékes, nekem akkor is tetszett, amit írtál. Sajnálom.

Előzmény: Gyurica úr (21200)

 

Merthogy ő még mindig tudja, mi tetszik néki és mi nem. Ám később óhatatlanul jön a második, a „kritikus”, a Marxot „fiatal” és „érett” Marxra szakaszoló professzori tudósfázis:

 

Doppelstangel válasz | 2011.06.17 13:08:55 © (21533)

Mindez rendben (a pite és egyebek), csak…

Előzmény: Gyurica úr (21531)

 

Hellerék is így veregették anno Marxék vállát: alapvetően minden rendben, csak…

Végül pedig a totálisan Vajda Misu-i átkattanás:

 

Doppelstangel válasz | 2011.06.06 19:02:02 © (21412)

Ez a Gyurica természetesen egy beteg ember. Ezt nyugodtan kezelhetjük axiómaként.

Előzmény: Hallofiuk! Hallo,hányok! (21518)

 

„Márkusék lakásán, az Izabella utcában Vajda Misu bejelentette: Marx érvénytelen, és a kapitalizmus meghaladhatatlan… Ezért Gyuri és Feri pofon vágta (Bicikliző majom).

 

Majd a pofozkodós Márkus: Marx „elmélete, amely szándéka szerint mindössze a praxisz teóriáját kívánja adni, a termelés instrumentális modelljét, az objektív világ mint természet formálását rávetíti minden lehetséges emberi cselekvésre”.

 

A „termelés instrumentális modellje” szintagma nem jelent semmit. Halandzsa. Egy szellemi szélhámos ügyeskedésének egyik korhű lenyomata. Márkus nem tud Marxról állítani semmit, ám azt pontosan tudja (sztálinista előéletéből), hogyan kell a városi parasztot vakítani, így azután kiagyal olyan szóösszetételeket, amelyek érthetetlenek, értelmezhetetlenek, lefordíthatatlanok (ettől a paraszt megvakul értelemszerűen), vagyishogy győzött a Lukács-iskola: lehet járulni a kasszához, Magyar Bálint fizet, mint szociálliberális katonatiszt. Nem az övéből persze, hanem az állam pénzéből, Magyar Bálint költségvetési katonatiszt, parvenü suttyó.

Sziklai szerint Márkus cáfolja Hellert („komoly kétségeket” támaszt vele szemben), ám aki érti a szélhámosok nyelvét, pontosan tudja: épp az ellenkezőjéről van szó. Márkus nem állít se többet, se kevesebbet, mint hogy Marx szerint az emberiség története az emberiség direkt gazdasági tevékenységének összessége. Csak épp a szövegébe – a csintalani, babarczy, bayeri, hankissi, makoveczi s egyéb suvernyákok vakítása végett – belekeveri a „munkát”, „termelést”, „praxiszt”, „modellt”, „instrumentumot”, szakramentumot, mindent, ami épp eszébe jut. Miközben voltaképpen ugyanazt a baromságot állítja, amit Heller: „eltekintve attól, hogy az embernek nem csak anyagi szükségletei vannak (így például szerelmi vagy intellektuális szükségletei is), a [marxi] elmélet azon a feltevésen alapul, hogy csak az időnek vannak korlátai, a természetnek nincsenek, mivel a természet ingyen adja nekünk – végtelenül – mindazt, amire csak szükségünk van” (Filozófiám története 103).

Lényegileg ugyanaz, csak Heller – nőről (értsd: konyhacunciról) lévén szó – nem oly ravaszul, szofisztikáltan hadovál, mint a Nagy Férfi.

Kérdés: szabad-e ily durva szót használnunk, miszerint Hellerék állítása baromság? Nem az etikett vonatkozásában kérdem, mert merőben leszarom Helleréket, hanem stiláris szempontból ítélve. A válaszom: szabad! Aki ugyanis azt állítja, hogy Marx szerint az embernek csak „anyagi szükségletei” vannak, az bizony barom. Újlipótvárosi baromessz. Mozgalmi szakkifejezéssel: lótovaris. Ami belefér. Miért? Mert itt nem félreértésről, tévedésről van szó, hanem egy sunyin ostoba kvázi párianő parvenü halandzsájáról. Tudniillik, aki legalább elemi szinten, illetve mondjuk így: elemista szinten ismeri Marx szövegeit, pontosan tudja: Marx nem hülye. Hanem materialista. Nem ugyanaz! A materializmus alaptézise szerint a „lét” nem kizárólagos, hanem meghatározó kategória: „Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza”.

Kérdezem: miként lehet ebből arra következtetni, hogy Marx szerint az embernek nincs „intellektuális szükséglete”? Megmondom: valami egészen bornírt, unterküche agyvelővel, ti. az ilyen nő még konyhacuncinak is kevés (szerintem), ez még a szakácskönyvet sem érti. Egyébként Márkus sem.

 

Radnóti professzor a Népszabadságban: „Heller Ágnesnek nincs szüksége arra, hogy korára és érdemeire hivatkozzam. Bár azok sem tévednek, akiknek visszatetsző a tollnokok lovagiatlansága”. Értem. Na, de akkor minek nevezzem azt a baromarcú cuncinémbert, aki szerint „a [marxi] elmélet azon a feltevésen alapul, hogy csak az időnek vannak korlátai, a természetek nincsenek”?

 

Elemista szinten tudható: a marxi fölfogás szerint csak az időnek nincsenek korlátai (pontosabban az időnek és a térnek), mígnem épp arról van szó, hogy a kapitalizmus az, amely pazarló módon bánik az emberrel (mint természeti lénnyel s mint termelő erővel), illetve orrba-szájba pocsékolja a természeti-termelési eszközöket. Marx így fogalmaz A tőke harmadik kötetében: „Egy magasabb gazdasági társadalomalakulat álláspontjáról az, hogy a földgolyó egyes egyének magántulajdonában van, éppoly képtelenségnek fog látszani, mint az, hogy az egyik ember a másik tulajdonában van. Még egy egész társadalom, egy nemzet, sőt az egyidőben létező összes társadalmak együttvéve sem tulajdonosai a földnek. Csak birtokosai, haszonélvezői annak és mint boni patres familias kötelesek jobb állapotban hagyni örökül a következő nemzedékeknek”.

 

Mert, ha nem? Akkor: ózonlyuk.

Míg a másik zseni a kapitalista pocsékolást így fogalmazta meg:

Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, –
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el.

 

Illetve: „ha már elpusztul a világ, / legyen a sírjára virág”.

 

Igen, csakhogy az „elpusztulást”, a természeti és mentális „ózonlyukat” nem a marxi „instrumentális elmélet” fúrja-tágítja, hanem a tőke, illetve az a polgári alapdogma, mely szerint a magántulajdon garantálja az egy-örök üdvözítő birtoklási, „haszonélvezeti” módot.

A kapitalizmusban kialakult anomáliák oka nem a „zsidó Marx”, nem a „gonosz” „instrumentális modellje”, hanem – bizony, sajnos – a kapitalizmus; nem a kapzsi, irigy, ostoba stb. ember, aki nem tud a tőke (a „protestáns etika”) üdvözítő szellemével megfelelően élni, hanem az a társadalmi szerveződési mód, amely az ember „anyagi” és „nem anyagi” szükségleteit, gondolkodás- és cselekvési módjait determinálja.

 

Ezt állítja Marx. Igaza van? Nincs igaza? Most nem ez a kérdés. Hanem az a kérdés, hogy Marx szerint szükséglete-e az embernek az „intellektualitás, a szerelem”, vagy sem?

Amennyiben nem szükséglete Marx szerint (miként Heller állíja), akkor be kell bizonyítani, már ti. azt kell bizonyítani, hogy Marx nem A tőkében zengi a „tőkés rendszer”, a „nagyipar” apoteózisát! Magyarán: bizonyítani kell, hogy Marxnak az „anyagi szükségletekről” alkotott filozófiája nem kvadrál a mentális szükségletekről alkotott filozófiájával, s amely így hangzik az egyik tudományos alapművében: „Bármily rettenetesnek és undorítónak látszik a régi család fölbomlása a tőkés rendszeren belül, mégis a nagyipar azzal a döntő szereppel, melyet a nőknek, fiatal személyeknek és mindkét nembeli gyermekeknek a háztartás területén túl, társadalmilag szervezett termelési folyamatokban kiutal, megteremti az új gazdasági alapzatot a családnak és a két nem viszonyának egy magasabb formája számára” (A tőke).

 

Tehát. Ha Hellerék nem csak állítják, hanem bizonyítják is, hogy Marx hülye, mert nem érti sajátmagát, akkor rendben van, egy szavam nincs rá. Ha viszont nem bizonyítanak semmit, csak zagyválnak, süketelnek, szélhámoskodnak, akkor a következő a helyzet: amennyiben a „fülkeforradalom” háromharmados kiterjedésű lesz, nemcsak nálunk, de az egész földtekén diadalmaskodik a Fidesz-gondolat, én akkor is azt mondom majd – egyetlen emberként a világon –, hogy Orbán Viktor nem kell. Nekem. A többiek csak nyaldossák Orbán tomporát, ahogyan akarják, nem érdekel! Viszont, ha Hellerék nem bizonyítanak (csak dumálnak összevissza), akkor abban mindenképp támogatom majd Orbánékat, hogy a Hellerek, Radnótik, Gáborok, Vajdák (bennük a kis Babarczyk) húzzanak el, méghozzá végleg, mondjuk így finoman: a vigyorgó médialova(go)k reneszánsz faszára!

A tőke szerzője – „bármily rettenetesnek és undorítónak látszik” – üdvözli a tényt, mely szerint a kapitalizmus szétzúzza a tradicionális családi-szerelmi idillt, én pedig ugyanezen logika mentén – „bármily rettenetesnek és undorítónak látszik” – üdvözlöm a „filozófus zsenik” elleni orbáni attakot.

Miért? Merthogy utálom a zsidókat? Lószart, mama! Sem nem utálom, sem nem szeretem őket. Számomra mindez nem faji, hanem intellektuális, illetve kontextuális kérdés. Méghozzá alapkérdés: hol az a konkrét intellektuális teljesítmény (szöveg), amely indokolja, hogy Hellerék milliárdokat markoljanak ki az adófizetők zsebéből? Ungvári professzor válasza: „Heller Ági írt 40 könyvet”. Persze. Én itt – csak a Gyurica úr nicken – írtam cca. 8 hellernyi mennyiségű „könyvet” néhány hónap alatt, ráadásul én nem baromságokat írok (mint Heller). A mennyiség volna a teljesítmény? Ha igen, akkor én bizony („bármily rettenetesnek és undorítónak látsszék”) Orbánékat támogatom.

 

Még egyszer, hogy egész világos legyen „bizalmaskodó bunkóságom” oka: Márkusék idézik Marxot („a vallás, család, állam, jogrend, erkölcs, tudomány, művészet stb. csak a termelés sajátos módjai, s annak általános törvénye érvényes rájuk”), s amiből filozófiai és nem világnézeti következtetésre jutnak Marxszal szemben. Pedig Marx nem állít – a tárgyra vonatkozóan – se többet, se kevesebbet, minthogy a materialista világnézet szerint, amikor az anyag és a tudat basznak egymással, nem a tudat, hanem az anyag liheg fölül, na most, hogy mindezt Lux Elvira is értse: a társadalmi lét az, amely az emberi gondolkodást meghatározza.

Hogy ebben Marxnak nincs igaza? Tegyük föl, nincs igaza, ám ami akkor sem tévedés vagy tudatlanság, hanem világnézet kérdése. Elvileg elképzelhető, hogy a kapitalizmusban az emberi tudat, mármint annak „szerelmi vagy intellektuális” mozzanata majd fölülkerekedik ügyesen, részint a társadalmi lét törvényszerűségein, részint a tudat „gonosz” szféráján (az irigységen, kapzsiságon stb.), s így a kapitalizmusból olyan idilli világot varázsol, amilyent pl. a Macskafogó zárójelenetében láthatunk, ez elképzelhető. Ám ami csak elvileg, pontosabban: világnézetileg indokolható! Vagyis: a materialista világnézet alapján mindez teljeséggel elképzelhetetlen. Marx szerint a kapitalizmus anomáliáit a kapitalizmus nem tudja megszüntetni, és már csak azért sem, mert napról napra újratermeli az ellentmondásokat, méghozzá bővítetten! A marxi világnézet (és nem filozófia) szerint a kapitalizmus antinómiái csak a kapitalizmus kiküszöbölésével szűnhetnek meg. Ez a materialista fölfogás lényege.

Lehet vitatni a marxi világnézet jogosultságát („a kapitalizmus rossz, de jobbat még nem találtak ki” stb.), ám, aki a marxi gondolkodás koherenciáját, következetességét fikázza, egyszerűen dilettáns. Legyen akármekkora „filozófuszseni”. Nemcsak intellektuálisan korlátolt (mondjuk ki a szót: buta), hanem tudatlan is az ilyen „filozófus”. Nem ismeri Marx – általa vitatott – szövegeit. Vagyis nem pusztán arról van szó, hogy nem érti, nem is ismeri. És ez a gyalázat!

Tudjuk: a maguk faji pedigréjére oly pökhendi Hellerék, Radnótiék, Vajdáék, Faragóék, P. Szűcsék… ugyebár az újlipótvárosi pária-tehén misztikus valaga mellett születtek, szocializálódtak, amiből következően: buták mint a tök. Budai Gyula szerint: lopótök. Finomabban fogalmazva: az a hiedelem, mely szerint „a zsidók von Haus aus okosak”, éppoly üres, idióta mítosz, mint az, hogy „születetten kapzsik, haszonlesők, gonoszak, összeesküvők” stb. Az egyik hülyeség gerjeszti a másikat. Szóval, Hellerék intellektuálisan von Haus aus korlátoltak, amiről persze nem tehetnek, nem nőhet föl mindenki a csabai Szajnán (mondom ezt csöppnyi malíciával), viszont olvasni olvashatnának, az nem tilos, nem szégyen, bárki megteheti. Nem muszáj épp Marx műveiben elmerülnünk természetesen, de akkor viszont igen, ha dumálunk róla! Illetve kifejezetten tilos állami pénzen hadoválni olyan szövegekről, amelyeket már csak azért sem érthetünk, merthogy nem olvastuk el. És akkor én csupán Marxot ismerem (valamelyest), vagyis képzeljük el azt a rengeteg marhaságot (vö. Babarczy könyvével), amelyet még ráadásként hordanak össze ezek az emberek, de nem ám grátisz, hanem azt is állami pénzen!

 

Babarczy mostanában azért vinnyog, mert veszélyben érzi a tyúkszaros egzisztenciáját. Érti ezt valaki? Tessék megnézni: Babarczynak nem kevesebb, mint 19 szakmája van! A 20. a „stb.”! Nos, akkor mi a probléma? Ha egy szakmát – csak országos viszonylatban, tehát most Melbourne-re, New York-ra ne is gondoljunk! –, szóval, ha minden Babarczy-szakmát csak tíz magyarországi munkahellyel szorzunk be, akkor is kétszáz főnöknek, menedzsernek kellett közölnie Babarczy Eszterrel: alkalmatlan az írásra, kutatásra, műfordításra, tolmácsolásra, filozofálásra… merthogy „depressziós” a kicsiny lelke. Ráadásul olyan munkahelyi vezetők, potentátok mondják ezt (állítólag), akik Babarczyt „bölcsnek”, „okos nőnek”, „originális, unikális gondolkodónak”, „tehetséges esszéistának” tartották, hirdették közel két évtizeden keresztül. Hát akkor most hic Libertas, hic salta!

A Magyar Bálintok, Hellerek, Babarczyk éveken át azt zümmögték, sőt olykor üvöltötték, hogy nem illendő dolog az „állami gondoskodás” emlőjén csüngeni (merthogy az „kádári reminiszcencia” stb.), „csökkenteni kell az állami kiadásokat” és így tovább, miközben ők milliárdos tételekben szivornyáztak az állam liberálisan tejelő csöcsén (hogy száradjon el a mákos petéjük!), és most, íme, Babarczyék nyüszítenek a leghangosabban!

Úgy tűnik, az antikommunista arcátlanságnak sincs határa…

 

Én Orbán Viktort 1989. június 16-a óta alapból rühellem. Mert pitiáner fazonnak tartom azt az embert, aki úgy csinál széles ábrázattal, mintha egyedül ő hajtaná a ruszkikat kifelé Ukrajnából, Grúziából, az NDK-ból meg mindenhonnan, s teszi ezt akkor, amikor pontosan tudja: Reagan/Bush és Gorbacsov már megállapodtak a világpolitikai sztátuszkvó átalakításában. Vagyis szerintem nem csak azok gyászos kinézetűek, akik benyalták Orbán „hősi gesztusát” (a maradék ma is ott szárad a szájuk szélén), hanem maga a hetykeszakállú, ruszkiverő, helyre kis hunor legénke is szánalmas, síppal, dobbal, csútihegedűvel. És még akkor is ez a véleményem, ha amúgy elfogadom: a politikus nemigen él meg demagógia nélkül. Egyáltalán nem véletlen, hogy Orbán ma már posztkomenista szuperdemagógiában utazik. Mindegy, a lényeg, hogy nem fogok zokogni, ha végül a Fideszt is elzavarják a bánatos pitébe ugyanakkor azt nagyon nem szeretném, ha majd megint a Magyar Bálint-, Bauer Tamás-, Gyurcsány Ferenc-, Heller Ágnes-, Vajda Mihály-, Radnóti Sándor-, Babarczy Eszter-féle hipokrita senkik tolakodnának vissza a Lázár Jánosok, Szájer Józsefek, Szíjártó Péterek, Hankiss Ágnesek helyére. Noha nincs kizárva a visszaváltás, tudniillik ezek legalább annyira gátlástalanok, mint amazok. Na most, azért fogalmazok ennyire szilárdan, kategorikusan, minden „óvatoskodás” nélkül, mert meggyőződésem: a neonácizmus, mint államszervező erő – itt és most – nem alternatíva. Fasizmus még Görögországban sem lesz – esetleg akkor, ha totál megborul az Unió, ám az úgy már egy egészen más játék –, pedig Görögországban van hagyománya a juntásodásnak, míg nálunk egyáltalán nincs.

 

Vagyis a korrekt megoldás ez volna: mindenki menjen a picsába!