ferapont Creative Commons License 2011.06.21 0 0 233

Valamelyik bulvárban (talán Hot!) azt olvastam, hogy eleve 2 évadra tervezték a sorozatot. Mondjuk ez se semmi, ha figyelembe vesszük, hogy egy -egy epizód a normál helyeken (nem a Magyar Köztársaságban!!!) kb. 91-93 perc. És már amit eddig láttunk, abból az is látszik, hogy nem spóroltak a pénzzel, a legtöbb jelenet külső,  igazi helyszínen lett forgatva, talán csak a kaszinó belseje volt stúdió. Szóval a törökök beleadtak apait-anyait. Ezért is le a kalappal előttük. S bár még mi itthon az első szériának sem értünk a végére, de talán nem túlzás azt mondani, hogy megmutatták, hogy milyennek kellene lennie egy izgalmas, fordulatos sorozatnak.

Amit én egy kicsit elnagyoltnak éreztem, talán a sok halottkémes sorozat miatt is, hogy Ömert és Cengizt is nagyon gyorsan elítélték, elég volt 1 vagy 2 közvetlen bizonyíték és mindkétszer Eysan. Nem vizsgáltak DNS-t, nem vizsgálták, hogy a kés a lovis pasas kezében az nem volt-e természetellenesen a kezébe rakva, továbbá nehezen hihető, hogy egy olyan házban mint a lovasé, nem volt házi kamerarendszer stb . Nálunk egy ilyen súlyú bűntett nyomozása, tárgyalása egy évnél is tovább tart. De ezen volt a legkönnyebb túltenni magam.

 

Azt sajnálom csak, hogy a maival együtt már csak 13 napon át lehet az Ezelt nézni és várni kell az őszre, vagy akár a tavaszra, az új szériára :-(((

Előzmény: Törölt nick (232)