Doppelstangelválasz | 2011.06.19 19:17:59 © (21563)

Gyurica, az antinő, újabb értékes gyöngyszemet szórt az intellektuális sárban fetrengő malacok elé, tudatva, hogy az irónia mérhető. Olyan, mint az angol szövet, le lehet vágni belőle egy nagyobb darabot és varrni belőle nem csak Mester Ákosnak, de egész sleppjének finom zakókat, de metszhető belőle egy parányi mellénykére való is, magának a szabónak, aki Gyurica, hiszen csak egy kicsit ironizált saját magán.

Van tehát nagy irónia és létezik belőle pici is. A nagy irónia jellemzője, hogy nagy, a picié pedig az, hogy nem nagy, annál jóval vagy csak valamivel kisebb irónia, picike, ami jelölheti a méretét, a fejlettségét, a többi iróniához mért állapotát vagy éppen az iróniahierarchián elfoglalt pozícióját.   

Jó ezt tudni.

©

 

 

Teljes egészében idéztem a hozzászólást, mivel, ha szimatom nem csal, ez egy vitriolos stílbírálat akarna lenni.

Elfogadom. Éppen ezért tüzetesen átolvasom. Mintegy szavanként.

 

„Gyurica, az antinő”.

Gyurica csak akkor lehetne antinő, ha nő volna; vagyis éppen a „maszkulinistákra” mondják az ellenségeik, hogy „antinők”, „leszbikusok”, „fapinák” stb. Oravecz Éva Csilla írja szellemesen a Magyar Narancsban: „A feministák azért támadják a férfiakat, mert önmagukkal nincsenek megbékélve. Férfias energiákat használva próbálnak boldogulni munkájukban és magánéletükben (nem értem, miért nem maszkulinistáknak nevezzük őket), majd csodálkoznak azon, hogy ha ők tényleg annyira klasszak, mint ahogy abban a többi nőpajtással múlt pénteken már ezredszerre is megegyeztek, miért nem érzik jobban magukat a bőrükben. Ezek a nők a párkapcsolatukban is a kezdeményező és irányító szerepet akarják játszani, ahogy a szexben is az aktív, férfias, kemény szexualitás hívei. Mondhatni, üldözési mániájuk van. Úgy akarnak élni, mint egy férfi, azokat a dolgokat akarják csinálni, amit egy férfi, annyiért, amennyiért egy férfi…”, itt megszakítom az idézetet, és hangzatosan megkérdem: idáig volna a feminista antinő? A nem kevésbé hangzatos válasz: igen, ám – paradox módon – a szellemes Oravecz mondatának további része is az antinőről szól: „amikor azonban a férfiak férfiként kezdenek velük bánni, sírva szaladnak vissza barátnőik szoknyája mellé, és hüppögve összeesküvés-elméleteket gyártanak, mert kiderül, még sincs akkora farkuk, mint egy pasinak”.

Vagyis. Attól, hogy Babarczyék időnként „sírva szaladnak vissza barátnőik szoknyája mellé”, még tipikus antinők. Az igazi nő ugyanis nem szalad sírva barátnői szoknyája mellé.

Miért nevezem itt néven Babarczy Esztert? Azért, mert Babarczy maga jelentette ki – ha jól emlékszem, Verebes műsorában, méghozzá barátnői szoknyája mellett ücsörögve –, hogy ő „olyan, mintha fiú volna”. Vesd össze:

 

babarczyeszter válasz | 2009.03.20 22:36:02 (13388)

Ez már jobb.
Csak most meg semmi újat nem írtál. Gyakorlatilag az én publijaimból ollóztad össze a gondolataidat. Lehet, hogy mégis én vagyok a férfi, és te a nő?

Előzmény: cigányok ideje (13387) 

 

Nem azt kérdezi: „lehet, hogy mégis én vagyok az eredeti, és te az epigon?”, hanem kvázi ivari következtetésre jut abból, hogy én gondolatokat lopok tőle.

 

Tehát, amikor szemes stílbírálóm azt írja, hogy „Gyurica, az antinő”, nem arra gondol, hogy Gyurica antinő, hanem arra, hogy Gyurica nőgyűlölő szexista, hímsoviniszta, antifeminista. Az epés stiliszta keresi, keresgéli a szavakat, kapirgálja szorgosan, mint csetelő kotkoda a netkendermagot, de valahogy az istennek se találja. Soha. Igazából még kukacoskodni sem képes, s – paradox módon – ezért nem lesz belőle nagy stiliszta, hanem marad csak kicsi giliszta.

 

„Gyurica… újabb értékes gyöngyszemet szórt”.

Az „értékes gyöngyszem” tautológia, s pontosan azért nincs „értékes gyöngyszem”, mert szintagmában csak értéktelen gyöngy (és nem gyöngyszem) lehet, ti. a gyöngyszem eo ipso értékes. Továbbá, ha szórunk, akkor gyöngyöt (több szemet) szórunk, a szórni ige ugyanis nem azonos a vetni (dobni) igével.

 

„az intellektuális sárban fetrengő malacok elé”.

„Intellektuális sár” nincs, mutatis mutandis úgy, ahogyan „értékes gyöngyszem” sincs, továbbá nemhogy a malacok, de még a disznók sem „fetrengnek” a „sárban”. (A malac sivalkodik. Esetleg malackodik, az viszont már nem malac, hanem egy nagy disznó – legalábbis a nejem szerint.)

A bibliai szólást ne keverjük a saját stílkorpánkkal, mert – maradva a disznó-metaforánál – moslék lesz belőle.

Tehát válasszuk ketté: Gyurica újra gyöngyöt szórt a disznók elé. Közénk, akik a szellemi [és nem intellektuális] latyakban dagonyázunk.

Ez két külön mondat, és még így is erőltetett a kép, ti. az eredeti gondolat így hangzik: „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket (Máté 7.6.).

Kérdezem: kinek a „szaggatása” folyik itt? És ki által? Ha még nem egészen világos, akkor nézzük tovább:

 

„Tudatva, hogy az irónia mérhető”.

Én ugyan ilyesmit nem tudattam (rögvest idézem a mondatot), ám, ha az irónia nem is „mérhető” (mert ez a szóhasználat így, ebben a formában baromság), a gúnynak bizony vannak fokozatai. Például a szarkazmus fogalma csípős, maró gúnyt jelent, míg az irónia szó alatt általában pengés, de finom gúnyt értünk stb. Ugyanakkor én nem az iróniát, hanem az ironizálást minősítettem. Nagyon nem mindegy! „Mester Ákos közölt tőlem olyan írást, amelyben rajtuk, sőt személy szerint a főszerkesztőn is ironizáltam (közben persze magamon is egy picit, ti. én a tökélyen is találok ironizálnivalót, és pontosan ezért vagyok több, mint tökéletes).”

Ez már mérhető: ha Babarczy Esztert nagyon gúnyolom, akkor magamat csak egy picit gúnyolom, én ugyanis tökéletes vagyok (rajtam alig-alig van gúnyolnivaló, esetleg, ha olykor disznót szórok a gyöngyöknek), míg Babarczy maga a tökéletlenség. Ezt jelenti a „picit” mértékhatározó. De legyünk precízek: Babarczy akkor volna abszolút tökéletlen, ha szó szerint azt írná a HVG-ben, vagy a Népszabadságban (ott is publikál!!!), amit pl. Morvai Krisztina hirdet: ki az országból a „magukfajtákkal”! A majdnem teljesen (vagyis nem picit) tökéletlen Babarczy ezt így írja: „szebb jövő”-t!

 

„Olyan, mint az angol szövet, le lehet vágni belőle egy nagyobb darabot és varrni belőle nem csak Mester Ákosnak, de egész sleppjének finom zakókat, de metszhető belőle egy parányi mellénykére való is, magának a szabónak, aki Gyurica, hiszen csak egy kicsit ironizált saját magán.”

1) A zakó nem finom. A kelme finom, illetve a zakó szövete. A zakó csinos, vö. Cseh Tamás, Bereményi: „Sose felejtem azt a csinos zakót, hej. Ennek vége van…”. Még nincs vége, Tamás! Folytatom: (2) a vég szövetből nem metszünk (még egy parányi mellénykére valót sem), hanem csak ily póriasan: levágunk vagy kiszabunk belőle; arról nem is szólva, hogy ugyan „mellényke” van, de „parányi mellényke” nincs, ez ti. még tautológiának is szörnyű. Attól, hogy a mellény kisebb, mint a zakó, még nem mellényke (azt a gyerek hordja), még kevésbé parányi.

3) Ha pedig „a szabó” („aki Gyurica”) „csak kicsit ironizál saját magán”, akkor ettől Gyuricának éppen nem parányi, hanem éppen hogy nagy a mellénye. Mert ilyen fene dolog ez a relativizmus, bizony, asszonynak nemigen érdemes belegondolnia, az asszony inkább maradjon a konyhában, méricskélje csak a fakanalakat, metszegesse azokat finom köténykében: melyik a kicsi, melyik a pici… a legnagyobbak közül pedig a legparányibb mellénykéje mindig a lekvárfőző fakanálnak van. Ha látnátok az enyémet, gyerekek! Az ám csak a szilvalekvár-kavaró! Velőtrázón lehet vele lekvárolni. Na persze csak akkor, ha jól ki van metszve angol szövetből.

 

„Van tehát nagy irónia és létezik belőle pici is. A nagy irónia jellemzője, hogy nagy, a picié pedig az, hogy nem nagy, annál jóval vagy csak valamivel kisebb irónia, picike, ami jelölheti a méretét, a fejlettségét, a többi iróniához mért állapotát vagy éppen az iróniahierarchián elfoglalt pozícióját.   

Jó ezt tudni.”

Ha jó tudni, akkor immár lehet tudni. Leíratott. Szarkasztikus csetelésileg.

Ismétlem: az én szövegemben nem az irónia, hanem a cselekvés a „pici”, s olyannyira, hogy „picit ironizálni” lehet rövid ideig is (pl. amíg másokon két flekken át, addig magamon egy röpke félmondat erejéig), illetve vonatkozhat a pici az irónia erejére is: magamat finoman, gyöngéden gúnyolom, míg az igaz nőket durván, vitriolosan stb.

 

Tehát. Úgy korrekt, ha szólok: nekem jó, ha „gúnyolódnak” rajtam (elszórakozgatok a „gúny” gúnyolgatásával), ám annak már nem lesz olyan nagyon jó, aki engem gúnyol. Ha viszont mégis, ha ennek ellenére „ironizál” rajtam valamely eltökélt szarkaznyica, akkor azt már ugyebár a saját felelősségére teszi. Dixi et salvavi animam meam – a finom zakóban fetrengő malacok és nőantik előtt.