Amennyire egyetértettem a korábbi észrevételeddel a képességek és az ambíciók vonatkozásában, annyira berzenkedek a túláltalánosítások ellen.

Az, hogy ezekben az esetekben az ambíciók megvalósításában jelentős szerepe volt a szereplők női mivoltának, elképzelhetőnek tartom.

Ennek túláltalánosítása azonban hiba, mint ahogy minden túláltalánosítás logikai hibának minősül.Elképzelhetőnek tartom, hogy az általad említett területen ez jellemző, azonban nekem viszonylag kevés információm van erről, nem szerkesztőségekben és nem médiában töltöm az időmet, és írásnál  is elsősorban szakmai anyagokat részesítem előnyben, az a néhány kivétel ami nem szakmai, az méltán nevezhető véletlennek.

 

A férfi és női viselkedésről az évszázadok alatt kialakult sémák  ma már sokkal differenciáltabbakká váltak, számos nőies ffi (értsd. női tulajdonsággal is  rendelkező, az "önmegvalósításban" hasonló eszközöket használó, és biztonságra törekvő, hezitáló,- döntésképtelen,- akad közöttük) valamint számos határozott, céltudatos, döntésképes, férfias tulajdonságokat is felvállaló nő is.

 

• Szögezzük le: a nő (általában!) nem autoritás, nem autonóm („autokefál”) lény, különösen nem intellektuálisan. Hiszen Heller maga mondja: a szimpla nőben nincs őrület, a nő (általában!) azt teszi, amit az „őrült” „pártolói” (férje, a másik férje, főnökei, szerkesztői...) „elvárnak” tőle. A nő (általában!) akkor tarja magát sikeresnek, ha képes megfelelni a Dominanciával (politikai hatalommal, pártolóval, főnökkel, családfővel…) szembeni elvárásoknak.

:D:D Akkor ezt most miért hiszed el Hellernek? Ez csak önmagáról szól, megjegyzem elég szomorú, de hogy lehet ezt túláltalánosítani.

Nem lehet, hogy aki nem képes önálló gondolatokat összehozni, inkább az él a "nőies lehetőségekkel"?

Nem az fogja kihasználni fegyverként saját nőiességét?