:))) Alicia Keys érdekes téma. Nekem az egész Rn'B túl Rn'B, viszont Alicia Keys azok közé tartozik, akiket el tudok viselni. Nemcsak azért, mert tényleg tud zongorázni, hanem mert egy félelmetes tehetség a maga itt-ott kivillanó faragatlanságában is (ezt most nem feltétlenül pejoratíve értem).  Más kérdés, hogy mellé még lélegzetelállítóan gyönyörű is tud lenni. Persze mivel én főképp jazz irányból közelítem a zenét, nálam tudattalan faji előítéletek sincsenek. Szeretem a fekete és a latin jazzt, ahol az a különleges, ha egy sápadtarcú is képes a vérében érezni azt, ami a színeseknek alapvető, ciciből szívott genetika :))) Istenadta színesbőrű tehetség volt popműfajban is pl. Whitney, vagy Mariah Carey, szerettem őket is, mindkettő kisiklott.

 

Visszatérve viszont Mylene-re az első benyomásom majdnem ugyanaz volt mint Neked a vastagbetűs halál kérdéssel. A 3086-ben írtam, hogy húzott már át felettem alacsonyan a kaszás.

 

Nos pici coming-out megint az utolsó előtti mondatodra, de lényeges:

Egész pontosan háromszor műtötték eddig a szívemet két infarktus után, amiből az utolsó műtét volt a legdurvább. Most köszönöm jól vagyok, de nagyon érdekes, hogy ettől függetlenül akinek többször volt baja a ketyegőjével, az minden apró szívtáji érzéstől megijed, nagy részük lesz pánikzavaros, ami gyakorlatilag egy pici melléütéstől is akár azonnali megsemmisülés érzésbe torkollik, borul légzés, keringés, egyetlen dolog lebeg a szemed előtt: mi legyen az utolsó, amit még teszel. Aztán fél óra múlva már semmi bajod, mert feldolgozod, hogy ez megint egy pánikroham volt. Nekem is sikerült befutnom ebbe az utcába, szernecsére kifelé is futottam :))

Korábban soha nem hittem a pszichiátriában, de jósorsom és feleségem közremüködésével egy zseniális doktornőbe botlottam bele, aki nagyon sokat segített annak ellenére, hogy bejelentettem: nem fogok agytompítókat szedni !!!! :))) Pedig ilyenkor ez az első, amivel kezd az orvos. Nos, ez a doktornő olyan átéléssel, intelligenciával és profin végzi a munkáját, hogy hihetetlen. Olyan kapcsolatot épít a betegekkel, ami gyakorlatilag egy mély baráti viszonynak felel meg, - leszámítva, hogy ma sem tudom a magáneléréseit. Képes megmagyarázni neked magadat, ami nem akármi. Egy beszélgetés 2-3 óra... És a végén úgy érzed, saját erődből mászol ki a bajból....

 

Nos ő volt az egyetlen, akinek elsőre el mertem mondani, hogy milyen hatással volt rám Mylene első szövege, amibe belefutottam nem is túl rég. De azt sem tudtam, hogy fogjak bele...

Miután túléltem olyan dolgokat, amibe egyenként is nyugodtan bele lehet halni, úgy érzem, hogy dolgom van az életben, ám amúgy is eredendően pozitív, társasági lény vagyok, amolyan mindenki nagymackója. De jókedv képesség ide-vagy oda, azt látom, hogy a világ lefelé halad. Amit elértünk vagy kaptunk a világgal, leromboljuk, amire vigyáznunk kéne legalább az utódaink számára, azt úgy hagyjuk itt, hogy minden generáció súlyosabb problémákba fut, mint az előző. A mostani felnőtt generációk ráadásul majd adósságot is hagynak örökül, mert így alakultak a pénzügyek. Egyre embertelenebbek a felnövő nemzedékek, hisz a példák is egyre inkább azok előttük. Ez ömlik a média minden lukából is. Mindegy, nem írok erről oldalakat, de ez a dilemma különösen foglalkoztat, mióta az életveszélyt többször megúsztam - legalábbis egy időre. És azt látom, hogy a világban  a folyamatok már nem biztos, hogy megfordíthatók. És nagyon nem akarom, hogy a világ ilyen legyen, és szinte sajnálom a gyerekeket, akik még nem tudják mi jön...

 

Namost ehhez képest jön egy ilyen törékeny kis nő, akinek valószínűleg azért nincsenek kenyér, vagy frankhitel gondjai, vélhetőleg nem rántják földre a napi problémái, de valószínűleg vannak beteljesületlenül maradt álmai, lehet eleve fogékonyabb a drámára mint én, látja mindazt, amire én az utóbbi időkben kezdtem csak erősen figyelni. És az első szöveg, amit feltúrtam a neten, az első előadás, ahol nem értettem, hogy "mit hisztizik ez a csaj krokodilkönnyekkel, elcsukló hangon" ...... na az a szöveg arról szól kb., hogy az 'őrangyalaink még itt tesznek egy kört a fejünk felett, de már látják, hogy ez a békétlen intoleráns világ megrekedt, elabortált, miközben én itt még  mindenféle emberségről, szeretetről ábrándoztam'.....

 

Hát nem vagyok egy könnyű gyerek a 0.12 tonnámmal és a 188 centimmel, de ez és maga az előadás falhozvágott. Én, aki mindig mindenkinek mindenben masszív, racionális, vigyorgó támasza voltam, ültem a gép előtt egy fülessel egy egész éjszaka, és úgy éreztem, hogy ez a nő beállt a világ önkéntes őrangyalai közé, hogy felrázzon minket. Nem elvtelen méregzöld politizálással, meg atomvonat-megállítással, hanem a szuggesszív dalai, verseivel, meg a mellé betárazott fegyvereivel. A koponyám hátfaláig hatoló nézésével, olykor tán szándékolt esetlenségével, szépségével, általában abszolút nem földi nőiségével.

Hát nem tudtam szabadulni tőle. És igen, helyenként fogalmam sem volt, hogy magamat sajnálom, a világot, vagy őt, de bizony kigördült pár könnycsepp, amit nálam nagyon ritkán lehet elérni, legfőképp azzal, ha valakit temetünk. Ki voltam ütve kb egy hétre, míg tovább tudtam lépni azon, hogy piszkosul igaza van... Nem keseredtem meg, nem kerestem magamnak kötelet, de átjárt az érzés, hogy valaki csodaszépen de kereken összefoglalva a képembe tolta, ami engem csak részleteiben nyomasztott eddig. Mindezt középkorba lépő férfiként megélni nem mindennapi mulatság.... :)

 

Persze a halált szó szerint színpadra hordó Edith Piaf, a bús amorózó Yves Montand, Aznavour hazájában piszok jó alapok vannak ennek a drámai sanzon és színésztechnikának a megtanulásához megörökléséhez, de ha nincs benne az amit mutatni akar, akkor az pont úgy nem sikerül, mint a lejjebbi Gaga előadás.

Nagyon érdekes, hogy Mylene színésznek .... hát mondjuk nem vált be eddig nagyon fényesen :) De ha énekel, és úgy teszi ki a szívét a közönségnek, sírás, dráma vagy épp nagylányos szexiskedés* közben is nagyon meleg szeretettel lemosolyogva a hozzá képest gyerek rajongókra, hogy az keményen tarol, láthatóan nemcsak nálam.

Popzenében nagyon kevés előadót tudok, akinek szívesebben nézem a koncertjeit, mint a jól megcsinált stúdiólemezeit hallgatnám. A klasszikus zenében, jazzben kötelező az énekprofizmus a színpadon ( - többet is tanulnak, mint a popzenészek - ). Ehhez képest Mylene-nek muszáj megbocsájtani a stúdiónál picit gyenegébb élő hangot, mert amérhetetlenül szuggesszív személyisége "hozzáadott értékei" miatt még azt is kibírnám, ha csak elmondaná a szöveget, míg Yvan Cassar zongorázik....

 

*Ezt a szexiség dolgot azért vettem ki teljesen külön, mert a lent is említett nagyon kedves riportban megemlítődött hogy ő kvázi nem borongós, csak visszahúzódó, szégyenlős, amire a riporter picit keresve a szavakat, de végül kellemes bókkal rákérdezett, hogy hát akkor nem egy nagy csábítót látunk-e olykor a színpadon. És hát persze erre ott az azonnali válasz, hogy de hiszen én nőből is vagyok. És igen. Olykor dögösködik, olykor démoniaskodik, olykor a legszomorúbb dal után meghajolva kivillan az extramély dekoltázsból aminek ott kell lennie, olykor  csak az ellenfényes ablakban ülve cirógatja a kora ellenére még igencsak még szépen dizájnolt lábait a klipben, DE soha nem közönséges. Itt is igaz amit írtál: "megvan valami természetes intelligenciája vagy önkritikája vagy egyszerűen tudja saját magát kívülről szemlélni".

És amit ma nagyon tudok tisztelni egy nőben, az ez a finomság.

Megjegyzem, fotósként rengeteg féle módon látom a nőt, de ő ebből a szempontból sem lesz vagy volt soha Madonna.

Az ilyen irányú alakításaiban is mindig ott van a "tessék engem szeretni légyszíves" kérés, ami egy jóérzésű emberben bármekkora vonzalom mellett azonnal tiszteletet is kelt. 

Ez is egy varázslat.

 

Sorry a hosszúságért, ekkorákat csak a légipiac, vagy a bonyolult aerodinamikai összefüggések elemzése közben szoktam írni, de azt hiszem, hogy a művésznő nem teljesen szándékolatlan bonyolultsága egy rendes könyvet is kitöltene :))