:-) Az màr velem is elôfordult, h elsô indulatombòl irtam egy vàlaszt, aztàn kitörlôdött. Talàn jobb is igy. En is többre tartom a higgadt, meggondolt vàlaszokat, még ha érzelmi beàllitottsàgù is vagyok, s néha elkap a hév. Meg lehet ezt nekem bocsàjtani ?

 

Megpròbàlok a legrövidebben vàlaszolni a kérdéseidre, de bocs ha néha elkalandoznak a gondolataim, mert ez a problémakör, amit fölvetettünk elég bonyolult és szerteàgazò.

 

Az idézetemben az "àrulàs" nem ràd vonatkozott, hanem az akkori kormàny intézkedéseire. Amit nem akartam kimondani Veled kapcsolatban, az az a megérzés, hogy hagytad magad elbutitani a kormànypàrti forumok àltal, akik azzal ijesztgették az embereket, h majd tömegesen fognak àtjönni a hatàron a "romànok", egyebek; elveszik a kenyérkeresô lehetôséget a hazaiaktòl...stb.

Bevallom, h amikor fiatal voltan én is hagytam magam befolyàsolni és nekem is "romànok" voltak az erdélyi magyarok, s ki kellett jönnöm ide ahhoz, h vilàgosabban làssak. Ezért nincs is jogom felhàborodni azon, h sokan még ma is igy gondoljàk Mo-n (làsd a pàr évvel ezelôtti szavazàst, mely a hatàron tuli magyarokat érintette.)

Azon nem érdemes problémàzni, h mi lenne ha visszacsatolnàk az elveszitett területeket (1x volt ilyen lehetôség Kàrpàtaljàval kapcsolatban, azt kihagytàk), mert erre nem sok esély van pillananyilag. De arròl igen, h hogyan "egyesülhetünk" a "kintiekkel" lelkileg, kulturàlisan (amire egyre több példa van az utobbi években szerencsére). Tehàt nem anyagi segitségadàsròl van szò itt, bàr erre is voltak jò példàk, a mo-i àrvizek idején, Erdélybôl is jött tàmogatàs - s ugyanigy forditva is.

 

"Te az elmult 20-30 évben, hány forinttal (euróval, dolláral, jennel, indonéz kagylópénzzel:)) támogattad az elszakított honfitársaink sorsát? Napi hány órát dolgoztál értük?..."

 

Jogos a kérdés. Vàlaszom megértéséhez tudnod kell, h én 20 év òta nem sokat dolgoztam pénzkereset céljàbòl, mert egy nagy csalàd ellàtàsa egész embert kivànt. Vagyis 1 keresetbôl kellett megélnünk, ami itt Fr.o-ban sem mindenkinek könnyû feladat (ha pl. nem fôkönyvelô a csalàdfô: egyik fiam legjobb baràtja - akinek apja chef comptable -,  hatan vannak testvérek és egy keresetbôl is kényelmesen megélnek). Ennek ellenére valahànyszor hazautaztam Mo-ra mindig vittem jò àllapotban lévô hasznàlt gyerekruhàkat, melyeket ràbiztam valakire, h a ràszorulòknak juttassa el. Az utòbbi években az anyagi helyzetem még jobban romlott, haza sem tudok utazni, de gondolkodàs nélkül küldtem néhàny €-t az àrvizkàrosultaknak és a vörösiszap àldozatainak is. Akkor is ha nem volt biztos, h a hò végén tudok-e majd kenyeret venni a csalàdomnak. Az elszakitott honfitàrsainkkal semmi kapcsolatom sincs, kivéve amikor a multban néhànyan ellàtogattak Pàrizsba. Akkor minden amit tudtam nekik nyùjtani: egy ebédmeghivàs és testvéri szeretem kimutatàsa. Mindezek elenyészôek, de ôszinték. S azt is tudom, h ha példàul nyernék a lottòn, akkor minden pénzt hazavinnék a KM-be ,(kivéve, amit a gyermekeimre szànnék), s olyan dolgokat alkotnék belôle, mely a közjòt szolgàlnà. Sajnos erre nem sok remény van, mert jò ha évente egyszer veszek lottòt. :-) De:

A francia azt mondja: "C'est la geste qui compte."  Vagyis a szivbôl jövô jòszàndék a fontosabb, nem az h mennyit adsz. 

Ha valamit kihagytam volna, vagy nem voltam elég vilàgos, àllok rendelkezésedre. :-)