Kedves Rufella!

Nagyon hosszú lenne kitérni arra, miben hiszek. Egyik fontos eleme viszont az, hogy minden embernek magának kell megtalálnia, mennyiben kell követnie a kijárt utat, betartania a tradíciót, amibe született, stb, és mikor és mennyire kell a saját útját járnia. Ha úgy tetszik, minden embernek másképp oszlik el a sorsszerűség és a szabad akarat, de hogy mi ez az egyéni eloszlás, erre csak utólag jövünk rá, amikor visszanézünk.

Vegyünk egy fizikust, aki Pesten pincérkedik (és egyéb, alkalmi munkákat vállal, mikor mit), mert Magyarországon fix a kutatói helyek száma, és amíg valaki meg nem hal vagy fel nem mond, addig ő nem tud a hivatásának élni. Nem megy ki külföldre, mert ő Magyarországon akar maradni. Így azért akár tíz év is eltelhet... vagy akár az egész élete is, ha jön valaki jobb kapcsolatokkal. A kérdés ugye felmerül, hogy Magyarország valóban annyival többet nyer-e egy plussz pincérrel, mint amennyit esetleg az emberiség egésze nyerne egy jó fizikussal. Sok hasonló példát tudnék mondani. Mindenkinek egyedi a helyzete, és mindenki maga dönti el, milyen értékrendet választ, és hogyan tud olyan életet élni, amit értelmesnek és értékesnek érez.

Abban is hiszek, hogy Önmagunkat feladni, a saját belső értékeinket elfecsérelni ugyanolyan bűn, mint másokat megalázni vagy meglopni.

Üdv,

V.